Hortenzia, Gergő

Egyházzenei és régizenei kurzusok Pomázon

2012.03.19. 19:06

Programkereső

A pomázi Magyar Kóruskastély 2012-ben is meghirdeti a nemzetközi Cantor Regis Hungariae kurzust, melyre április 30-ig várják a jelentkezéseket.

A 2012. június 30. és július 6. között megrendezésre kerülő szakmai program keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a középkori esztergomi rítus zsolozsma-anyagával, valamint a 15-16. századi reneszánsz polifónia énekes és hangszeres repertoárjával, előadói gyakorlatával. Nemzetközileg elismert magyar szakemberek irányításával vehetnek részt egyéni- és kiscsoportos foglalkozásokon, előadásokon. Bekapcsolódhatnak a kóruséneklésbe, és részesei lehetnek a gyakorlatban is bemutatásra kerülő liturgikus alkalmaknak, hangversenyeknek.

A szervezők várják a régizene iránt érdeklődő, egyházzenei gyakorlatba bekapcsolódni vágyó résztvevők jelentkezését. A kurzuson a gyakorló zenészek, egyházzenészek és pedagógusok egyaránt megtalálják az új ismeret- és tapasztalatszerzés lehetőségét. A hangképzés, gregorián repertoár, liturgikus gyakorlat, reneszánsz polifónia és előadói gyakorlat, valamint a liturgikus orgonajáték négy modulban kerül elő a kurzus foglalkozásain.

A kurzus előadásainak szakmai anyagáról és a kottákról a szervezők gondoskodnak.

Négyfős, vagy nagyobb létszámú énekegyüttesek jelentkezése esetén kedvezményeket, valamint fellépési lehetőséget biztosítanak.

Pedagógusok számára a meghirdetett kurzus 40 órás, nem akkreditált továbbképzésként elszámolható.

Korhatár: alsó korhatár 18 év, felső korhatár nincs.

Foglalkozások:

- Magánének, hangképzés – Andrejszki Judit
- Gregorián, liturgikus gyakorlat – Mizsei Zoltán
- Reneszánsz polifónia, előadói gyakorlat – Kalmanovits Zoltán
- Orgona és continuo – Kecskés Mónika
- Szakmai előadások
- Énekelt zsolozsmák
- Hangversenyek

A kurzus részvételi díja:

2012. július 1-től július 5-ig csak napközbeni részvétellel (ebéddel) 30.000,- Ft/fő
2012. június 30-tól július 6-ig szállást, háromszori étkezést magában foglaló részvételi díjról kérje a szervezők tájékoztatását!

Jelentkezési határidő: 2012. április 30.
Az előleg 10.000,- Ft befizetésének határideje: 2012. május 15.

További információ megtalálható a Kóruskastély honlapján.