Kelemen, Klementina

Bemutatkoznak a Zeneakadémia ifjú tehetségei

2012.03.27. 15:55

Programkereső

Március 28-án délben Dobszay Péter orgonakoncertjével kezdődik a Liszt Akadémia tehetséggondozó programjában résztvevők bemutatkozása.

A Zenakadémia tehetséggondozó programjának a célja a zenei tehetségen túl olyan képességek fejlesztése, ismeretek átadása, amelyek elősegítik azt, hogy a növendékek már az egyetemi éveik alatt elkezdjék a felkészülést a nemzetközi karrierhez. Az 2011/12-es tanév végéig tartó képzés nem a zenei képességek továbbfejlesztéséről, hanem a személyiség kiteljesítéséről, új tudásanyag és eddig kihasználatlan készségek elsajátításáról szólt elsősorban. A nemzetközi zenei életről, a művészi profil kialakításának szempontjairól és abban a fotó jelentőségéről Kovács Géza, Devich János és Felvégi Andrea tart előadást. Az interjúkra, televíziós szereplésekre való felkészülést többek között Horvát János, Petrovics Eszter segíti. A hanglemezfelvétel, a zenei piac, szerzői jogok aktuális kérdéseiről Hollós Máté tájékoztatja a fiatal zenészeket. A kiválasztott hallgatók - tíz klasszikus zenész, négy jazzmuzsikus, és egy népzenész pszichológiai stúdiumokat és angol, illetve német vagy francia nyelvleckéket is vehetnek.

Konyicska Renáta
Konyicska Renáta

A március 28-án az Operaház Székely Bertalan termében rendezendő koncert keretében Mohai Bálint fagott-, Jámbor Janka cselló-, Baráth Emőke szoprán, Környei Miklós gitár-, Razavaljajeva Anasztázia hárfa-, Nicolas Namoradze és Konyicska Renáta zongoraművész (képünkön), valamint Duleba Lívia ifjú fuvolaművész mutatkozik be.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem épületének EU-s finanszírozással folyó felújítása mellett szerződéses feltétel volt az egyetem szellemi és oktatási tevékenységének megújítása is - ennek részeként indítottak tehetséggondozó programot. A tartalmai fejlesztés hat altémájának - , tehetséggondozás, az ensemble kultúra fejlesztése, Alma Mater koncertélet, idegen nyelvű képzés, esélyegyenlőség, zenepedagógia - fejlesztése uniós elvárás, a projekt költségvetése másra nem költhető, az egyetem büdzséjét nem terheli.