Gellért, Mercédesz

Sipos Marianna: "Szerencsés vagyok, hogy idáig eljuthattam"

2012.05.30. 09:36

Programkereső

Szeptember közepén az ARD énekversenyén képviseli Magyarországot a 28 éves szoprán, akivel a mögötte álló évekről és terveiről is beszélgettünk.

- Több, mint három éve végeztél a Zeneakadémián - eddig hol voltál, miért nem hallottunk felőled?

- Talán túlzás lenne három év csendről beszélni: időközben kétszer kaptam meg a Fischer Annie-ösztöndíjat, amelynek révén koncertezhettem Németországban, Oroszországban, Norvégiában, sőt egészen Indiáig is eljutottunk. 2009-ben az Alexander Girardi verseny nagydöntőjébe kerültem, 2010-ben a Lehár Ferenc, 2011-ben a Simándy-énekversenyen kaptam különdíjakat, énekeltem a Miskolci Nemzeti Színházban és számos oratórium szólistájaként. Munkás időszak volt, folyamatosan kerestem-keresem a lehetőséget a kitörésre, hogy megmutathassam magam.

Sipos Marianna
Sipos Marianna

- Mi lett a sorsa azoknak, akikkel együtt végeztél a Zeneakadémián?

- Nagyon változó. A teljesség igénye nélkül: Szegedi Csaba, Rácz Rita, Geiger Lajos - egy évvel jártak fölöttem, ők most az Operaházban énekelnek. Kun Ágnes az Operalián, Haris Nadin a Mezzon bizonyított - de akad persze olyan is, aki felől azóta semmit se hallottam.

- Említetted, hogy számos versenyen megfordultál már, szeptemberben pedig a rangos ARD énekversenyen szerepelsz. A megmérettetést számos német rádió és televízióadó közvetíti, korábbi nyertesei között megtaláljuk Jessye Norman, Thomas Quasthoff, Francisco Araiza, Natalie Gutman vagy Mitsuko Uchida nevét, tiszteletbeli védnökei között Zubin Mehtát és Sir Colin Davist. Hogyan kell elképzelnünk egy ilyen nagy, nemzetközi versenyt? 

- A legfontosabb jelző talán a profizmus. Eddig minden alkalommal megtapasztalhattam 3-4 nap erejéig, hogy milyen lehet operasztárnak lenni. A versenyek szervezői mindent megtesznek, hogy optimális formában kerüljünk színpadra és ez hatalmas élmény a robotolós-futkorászós hétköznapok után. Más részről már a beéneklésnél elkezdődik a harc: mindenki igyekszik a legnagyobb és legdúsabb hangját mutatni a többieknek, hogy már a színpadra lépés előtt meglegyen a lélektani előny. Rengeteg ilyen kis, látszólag észrevehetetlen nüanszon múlik a siker...

- Milyen nüanszok szólnak melletted?

- Rettentően sokat számít, hogy kik állnak melletted. Eleve szerencsés vagyok, hogy idáig eljuthattam. Ebben nagy szerepe van a múltamból többek között Schmiedt Annamáriának, aki 19 éves tinédzserként meglátta bennem a lehetőséget és felvett a Főiskolára, vagy éppen Mazalin Wandának, akivel az ezelőtti években készültem. Jelenleg a Moltopera révén saját állandó zongorakísérőm van Kulcsár Janka személyében, ami hatalmas segítség. Vele minden héten együtt készülünk, és minden versenyre eljön velem biztosítva a "hazai pálya előnyét" külföldön is. De nagy köszönettel tartozunk Göllesz Zoltánnak is, aki megengedte, hogy a tökéletes akusztikájú Nádor Teremben vegyük fel a nevezéshez szükséges két számot, Járai Balázs fiatal hangmérnök pedig addig nem hagyott lejönni a színpadról, amíg igazán jó nem lett a végeredmény. Elmondhatom, hogy egy egész kis team dolgozik a Moltoperában egy-egy énekes sikeréért, ami önmagában fél győzelem.

- Te hogy kerültél a nagyszabású tervekkel előálló, csupa fiatalból álló operatársulatba?

- Baráti ajánlás és meghallgatás útján. Először nagyon a földtől elrugaszkodottnak éreztem, hogy Donna Anna szerepére kérnek fel 28 évesen (amivel egyébként én vagyok a társulat korelnöke), de ahogy elkezdtem próbálgatni egyre jobban esett. Végül a hitetlenkedésemet a barátaim bíztató véleménye felülírta. Jó itt énekelni, igazi csapat alakul. Legutóbb Stuttgartba kellett mennem a Belvedere énekverseny válogatójára, és egy teljes autónyi Moltopera-tag kísért el és szurkolt nekem. Így történt, hogy amíg a többi versenyző idegen helyen idegenek között téblábolt, addig engem a barátaim vettek körül, a saját zongoristám kísért, és még saját lapozóm is volt. Irigylésre méltó, azt hiszem! (nevet)

Moltopera Társulat - Sipos Marianna
Moltopera Társulat - Sipos Marianna

- Mit kívánsz magadnak az előtted álló versenyre?

- Csak további jó egészséget szeretnék. Úgy gondolom, innentől nem az a mérce, hogy meddig jutok, hanem hogy milyen minőségű lesz a felkészülés. A verseny sikere rengeteg külső tényezőn múlhat, a cél, hogy rajtam ne múljon. Szeptemberig kutya kötelességem mindent megtenni Jankával a "hétköznapokon", hogy aki lát a müncheni "ünnepen", ne féljen bizalmat szavazni a várhatóan kőkemény nemzetközi mezőnyben. Akkor ítélem sikeresnek a versenyt, ha egy jót tudok énekelni, és azt érzem majd, hogy minden erőmet kifutottam.

- Úgy látom, nagy hangsúlyt fektetsz most a versenyzésre.

- Gyerekkoromban az volt az álmom, hogy egyszer színpadon az Éj Királynőjét énekeljem. A kóruspróbák előtt tizenévesen mindig a "Hölle Rache"-t próbálgattam. Április végén kiderült, hogy az álmom valóra válhat, hiszen november 3-án a Művészetek Palotájában debütálok a szereppel a társulat előadásán. Rengeteget segítet, hogy az első lépés megvan... és talán ha ez sikerült, sikerülhet a másik nagy álmom is: abból élni, amit igazán szeretek, és sokat, nagyon sokat színpadon lenni.

- Külföldön vagy Magyarországon?

- Egy zenész életében erre a legjobb válasz az "is-is". Azonban a külföldi szereplésekről nem mi döntünk. Ha nyílik rá lehetőség, megpróbálok élni vele, de nagyon szívesen éneklek itthon is. A közönséget mindenhol ugyanúgy kell szeretni!