Salamon

Media vita in morte sumus

2012.06.08. 17:17

Programkereső

Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus komorságában is ünnepélyes, felemelő hangversenyt adott az Avilai nagy Szent Teréz templomban, Erdei Péter vezényletével a Nemzeti Összetartozás Napján. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hagyományt kíván teremteni abból, hogy ezen a napon, amely a magyar történelem nagy tragédiáinak emléknapja, kórus-muzsikával emlékezzen meg.

Mert mi fejezhetné ki szebben az összetartozás érzését, mint a kórus? Mi emlékeztethetne jobban a történelemnek azokra a kegyelmi pillanataira, amikor - átvitt értelemben - az összkar szólalhatott meg, zengőn és ércesen, teljes harmóniában?

A hangverseny műsorának középpontjában egy kortárs holland zeneszerző, Chris Fictoor nagyszabású kórusműve állt, egy Requiem, amelyet a zeneszerző egy baráti magyar család 30 évvel ezelőtt elhunyt fiatal tagjának emlékére komponált, mintegy tíz esztendőn keresztül. A Lányi-Requiem a reneszánsz tiszta vokális polifóniájának eszménye alapján készült, részben olyan zeneszerzői technikák felhasználásával, amelyek a nagy németalföldi tradíció örökségére utalnak. Ugyanakkor a harmóniai és dallamvilágában rendkívül expresszív zene mögött egy szüntelenül kereső, küzdő, ellentmondásokkal teli, szenvedő egyéniség portréját lehetett felfedezni. A kórus remekelt a meglehetősen nehéz és fárasztó darab kristálytiszta, mélyen átélt megszólaltatásában, és külön dicséretet érdemelnek a szólisták, valamennyien az Új Liszt Ferenc Kamarakórus tagjai.

Chris Fictoor és Erdei Péter
Chris Fictoor és Erdei Péter

Chris Fictoor, holland zeneszerző, kóruskarnagy több mint 900 művet komponált eddigi pályája során. Főleg egyházi zeneműveket alkotott, amelyek fő jellemzője a szöveg és a zene liturgikus értelemben vett szoros egysége, hűen az európai egyházzenei hagyományokhoz, az új zenei nyelv kifejezőerejének birtokában. Miközben Requiemje személyes kapcsolatból fakad, a darab tágabb értelemben mély együttérzését is kifejezi azokkal a magyarokkal, akiket diktatúra, elnyomás, megszállás hajszolt emigrációba, öngyilkosságba. A kompozíció most visszakerült az ihlető forráshoz, a magyar közösséghez.

Erdei Péter, a kórus vezetője eköré a különös, megrázó mű köré építette fel a hangverseny többi műsorszámát: Mendelssohn jelentős motettáját (Mitten wir im Leben sind). Ez a mű is a nemzeti összetartozás gondolatát fejezi ki. Mendelssohn ugyanis annak a Moses Mendelssohnnak volt unokája, akiről Lessing A bölcs Náthán című, vallási toleranciát hirdető drámájának egyik kulcsszereplőjét mintázta meg. Moses Mendelssohn, a német zsidóság asszimilálódásának szószólója gyermekei egy részét keresztény hitre vezette, és a zeneszerző a lutheránus ágnak volt szülöttje. Moses Mendelssohn unokája tehát a nemzeti öntudat igényével fellépő, Luthert és Bachot példaként felmutató német romantikus egyházzene egyik vezéralakjává vált.

Media vita in morte sumus... A középkori antifóna szövegét Kodály Zoltán is felidézte ugyanezen című kórusdarabjában, amelyet egyik kedves, egykori növendéke, a nemzetközi hírnévre szert tett Scheiber Mátyás váratlan halálára komponált, 1960-ban. A szép kórusmű ritkán hangzik el, és igen megható, abban az értelemben is, hogy az anyaország közösségvállalását példázza mindazok felé, akik az utóbbi száz év történelme folyamán Magyarországot elhagyni kényszerültek. A Liszt Akadémiának különösen kedvesek és fontosak a határokon túlra szakadt, egykori hallgatók, akik közül sokan lettek világhírűek (csupán néhány nevet említve: Reiner Frigyes, Doráti Antal, Ormándy Jenő, Solti György, Cziffra György, Anda Géza, Végh Sándor - és élete befejező szakaszát tekintve ide kívánkozik Dohnányi Ernő és Bartók Béla neve is!). A velük való közösség érzése különös erővel hat éppen a Nemzeti Összetartozás Napján. Kodály művén keresztül megemlékezhettünk mindazokról, akik Magyarország elhagyására kényszerültek, akik szorongva nézték, amint hajójuk elhagyja Európa partjait.  

Új Liszt Ferenc Kamarakórus
Új Liszt Ferenc Kamarakórus

A hangverseny záró, nagy, engesztelő és vigasztaló zenéje J. S. Bach egyik legjelentősebb kórus-kompozíciója, a Jesu meine Freude korálra komponált motetta volt, amelyben a korálstrófák közé Bach Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből vett idézetekre komponált személyes hangú, de isteni tökéletességű zenét. Megkapó volt a kórus tiszta intonációja, a hangképzés szépsége, a szólamok szinte hangszerszerű kezelése s ugyanakkor a szöveg mély megértése és kifejezése. Feltűnt továbbá a kiválóan betanított kórus virtuozitása az imitációs részekben.

Erdei Péter nagyszerűen fogta össze az együttest, építette fel a formát, és gyönyörű zenei elképzeléseinek érvényesítésével pillanatra sem lankasztotta a hangversenyt szinte visszafojtott lélegzettel követő közönség figyelmét, egy közösségét, amely a Nemzeti Összetartozás Napján a kórus és a műsor jóvoltából valóban átélte mindazt, amire ez a nap emlékeztet bennünket.

Köszönet Erdei Péternek, köszönet az Új Liszt Ferenc Kamarakórusnak!