Lukács

Szabó Ildikó újabb nemzetközi díjat nyert

2012.09.05. 18:00

Programkereső

Az ifjú csellista a Tonali Grand Prix egyik közönségdíját nyerte el Hamburgban.
Szabó Ildikó
Szabó Ildikó

Az első alkalommal 2010-ben megrendezett Tonali Nagydíj elődöntőjére tizenkét fiatal gordonkaművész kapott meghívást. A három részből álló fordulóból hárman jutottak tovább a döntőbe, ahol egy-egy gordonkaversenyt adtak elő a Hamburgi Szimfonikusokkal. A szakmai zsűri csak a nagydíjas személyéről döntött: a 10.000 Euróval és egy értékes kölcsönhangszerrel járó elismerést a szentpétervári születésű Alexey Stadler nyerte. Közönségdíjat azonban hármat is kiadtak, ezek közül nyerte el Szabó Ildikó - aki Sosztakovics Esz-dúr csellóversenyét játszotta a döntőben, a helyi sajtó beszámolója szerint "szenvedélyesen és okosan" - a harmadik helyezésnek megfelelőt. (A közönség ítélete alapján az első díjat az amerikai Benjamin Lai nyerte.) Ildikó ezzel a díjjal egyedülálló sikersorozatot tudhat magáénak, hiszen Hamburgban immáron 15. nemzetközi versenyhelyezését érte el.