Erzsébet

Hogyan újulhatna meg a magyar zeneoktatás?

2012.11.17. 11:27

Programkereső

A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének szervezésében zenepedagógiai konferenciát tartottak november 14-én a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban. A találkozón szó volt a zeneoktatás az átalakuló köznevelési rendszerben betöltött szerepéről, és lehetséges módszertani újításokról is.

A konferenciát Rogán László, Budakalász polgármestere, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. Beszédében a közoktatás és a művészetoktatás szorosabb együttműködését hangsúlyozta, példaként állítva a város általános iskolájának és művészeti iskolájának összevonását, melynek már most, az első tanév kezdetén is jól látható eredménye van: az előző évekhez képest negyedével nőtt a zeneiskolába beiratkozó növendékek száma.

A megnyitó után következő plenáris ülésen Ember Csaba, az MZMSZ elnöke és az állami fenntartású Rózsavölgyi Márk AMI igazgatója röviden összefoglalta a zeneiskolákat is nagyban érintő, 2013. január 1-jétől életbe lépő változásokat, így a művészetoktatási intézmények állami fenntartásba történő átkerülését és a tankerületek létrejöttét. Megnyugtatásképpen elmondta, mindent megtesznek azért, hogy januárban a tanítást illetően minden változatlanul mehessen tovább, a tanárok és növendékek munkáját ne zavarja meg az intézmények fenntartóváltása.

Zeneoktatási konferencia az MZMSZ szervezésében
Zeneoktatási konferencia az MZMSZ szervezésében

Bokor György, a Kalászi Suli és AMI megbízott intézményegység vezetője kitért a tanítást érintő szakmódszertani kérdésekre is (úgymint a Kodály-módszer reformja, vagy az El Sistema bevezetése), és egyúttal ösztönözte a zenetanárokat, hogy minden változás ellenére is a gyermekekkel való mindennapi munkába fektessék a legtöbb energiát, hiszen "minden akkor dől el, amikor a csillogó szemű diákkal bemegyünk a tanterembe".

A plenáris előadást Szabolcsi Miklós zárta. A Corpus Hangszerkereskedelmi Kft. vezetője az iskolák és zenekarok hangszerparkjának megőrzését szorgalmazta, amihez legszükségesebb feladatként a hangszerek felmérését, rendszeres ellenőrzését és karbantartását jelölte meg. A kötelességek és feladatok tisztázáshoz pedig mind az intézményvezetőktől, mind a tanároktól és diákoktól segítségét kért.

A plenáris ülés után három szekcióülésen folytatódtak az előadások és viták. Az első szekció témavezetője Ember Csaba volt, e szekcióban az önkormányzatok és tankerületek irányítási és fenntartói-működtetői lehetőségeit vitatták meg. Vendégként Zakar Katalin a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola igazgatónője adott elő. A szentendrei zeneiskola már idén januárban állami fenntartásba került, így Zakar Katalin sok hasznos gyakorlati tapasztalatot tudott megosztani kollégáival. Az előadást Ember Csaba folytatta, igyekezve világossá és átláthatóvá tenni az állami fenntartásba kerülés menetét, annak előnyeit és hátrányait. Így beszélt a tanárok bérezéséről, a térítési díjakról, a tanári végzettségek szigorúbb ellenőrzéséről, a nyugdíjas korú és a pályakezdő zenetanárok lehetőségeiről is.

Zeneoktatási konferencia az MZMSZ szervezésében
Zeneoktatási konferencia az MZMSZ szervezésében

A második szekció Bokor György vezetésével a zeneoktatás reformtörekvéseit tárgyalta. Felmerült természetesen az El Sistema magyarországi bevezetésének kérdése is, ami parázs vitát váltott ki. A rendszer gyakorlati alkalmazásában szerzett tapasztalatairól Ácsné Szili Éva, a Tóth Aladár Zeneiskola hegedűtanára számolt be. Előadása által láthatóvá vált, mennyire hasznos lehet az egyéni elméleti és hangszeres oktatás mellett, a mintegy a Kodály-módszer továbbfejlesztéseként alkalmazott zenekari képzés is. Oravecz György zongoraművész és Kupper András országgyűlési képviselő is az El Sistema mellett érvelt, természetesen figyelembe véve az ország és az egyes régiók sajátosságait is.

A harmadik szekció témavezetője Spáthné Faragó Éva, a Dunabogdányi Általános Iskola Grund und Hauptschule és AMI volt. Ebben a szekcióban a közismereti és művészeti iskolák együttműködéséről, az ének-zenei és zeneiskolai nevelés-oktatás kapcsolatáról tárgyaltak, itt is elsősorban gyakorlati szempontból.

A konferencia harmadik részében plenáris ülésen foglalták össze a szekcióülések vitájának eredményeit, illetve az előzetesen és a helyszínen feltett kérdésekre válaszoltak. Végül pedig a Dunakanyar zeneiskoláiból összegyűlt növendékek adtak gálakoncertet. A konferencia tehát összességében egyfelől a magyar zeneoktatás megújítására irányuló törekvések szükségességének és módjának megvitatását szolgálta, másfelől pedig a hamarosan bekövetkező fenntartóváltás problémáira hivatott megoldást találni. Az MZMSZ vezetősége és így Ember Csaba is biztosította a résztvevőket arról, hogy minden erejükkel igyekeznek a döntéshozókkal állandó párbeszédet folytatni, a változásokat minél könnyebbé és áttekinthetőbbé tenni.