Salamon

Borbély Mihály: "Élő zene, ez a jövő"

2013.03.25. 06:58

Programkereső

A népzenei kincsek, a kortárs zene és a jazz világa közötti - címkéket, stílusbeli korlátokat, kötöttségeket mellőző - párbeszéd elkötelezett híveként ismert muzsikussal Kettősverseny tárogatóra és cimbalomra című concertójának ősbemutatója kapcsán beszélgetett a Figaro riportere. INTERJÚ

- Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a MüPában megrendezett ünnepi koncerten hallhattuk új művedet a MR Szimfonikusok kíséretében. Mesélnél nekünk a darab születésének hátteréről?

- Régóta foglalkoztatott ennek a darabnak a megírása, s ezt több dolog is motiválta. Egyrészt szerettem volna ezt a két, szinte a magyar zeneiség szimbólumaivá vált hangszert klasszikus zenekari környezetben, de sok szempontból újfajta, a 20. század klasszikus muzsikája mellett népzenéből és jazzből is táplálkozó zenei anyaggal bemutatni szólisztikus szerepben. A tárogató több műfajban történő szerepeltetését fontosnak tartva a klarinét és szaxofon mellett állandó - olykor fő - hangszeremmé vált. Először népzenészként vettem kézbe, s persze hagyományos anyagot játszottam rajta, aztán kezdtem vele kísérletezni, és más műfajokban is használni. A Lukács Miklós cimbalomművésszel több mint tíz éve tartó munkakapcsolat során vált nyilvánvalóvá számomra, hogy a mindkét hangszer megújításában elévülhetetlen érdemeket szerző Schunda Vencel József a 19. század második felében milyen nagyszerű innovációval járult hozzá az egyetemes hangszertörténethez. Ennek szellemében művemet hommage à Schunda tisztelgésnek szántam.

Igen fontos egy elszánt magyar hangszerész, Tóth József munkássága is, akinek újítása révén a tárogató minden tekintetben kiváló, kompromisszummentes hangszerré vált, intonáció és technikai lehetőségek szempontjából immár versenyre kelhet valamennyi modern fafúvós instrumentummal. A mű zenei anyagának alapját a két hangszer hosszú évszázadok alatt bejárt útjának gazdag palettája jelenti, az egyértelmű magyar nép- és műzenei hatások mellett perzsa, arab, török, balkáni és cigány hangzás- és ritmusvilág áttételes megjelenítése volt a célom. A táncos tételek ritmikai feszességét, olykor groove-os lüktetését a bőgő (Barcza-Horváth József) és ütőhangszerek (Dés András) alkotta ritmusszekció segíti, melynek jelenléte a fentebb említett utalások és a kortárs zenei vonatkozáson kívül a darab egy másik arcát hivatott erősíteni, melynek révén a magyar és kelet-európai jazz sajátos hangja is megszólal. A 2010 őszén, a Nemzeti Kulturális Alapnál kiírt alkotói támogatás pedig némi nyugalmat és időt is biztosított arra, hogy a fejemben, illetve kisebb vázlatok formájában meglévő ötleteket átgondoljam, és kettősverseny formájában megírjam. Az aztán már külön megtiszteltetés, hogy Vajda Gergely, a Rádiózenekar vezető karmestere nemcsak, hogy elvállalta a mű bemutatását, de egy kiemelt hangversenyen, a legrangosabb hazai koncertteremben, Bartók, Kodály és Liszt művei mellé vette programba.

- Mostanában bizonyára sokan kérdeznek arról, hogyan kerültél kapcsolatba a tárogatóval. Én arra lennék kíváncsi, milyen út vezetett az egyes hangszerek és játékmódok megválasztásában, a változatos zenei irányzatok megismerésében az irántuk való elkötelezettséghez?

- A klasszikus és jazz tanulmányok (Bartók konzi és Zeneművészeti Főiskola) mellett már fiatal koromban megérintett és elemi erővel hatott rám a népzene is. Jól emlékszem azokra a napokra, amikor a klasszikus gyakorlással párhuzamosan megszállottan hallgattam és jegyeztem le népzenei és jazz felvételeket is. Ekkoriban alapítottuk a Vujicsics együttest, egyik nap táncházban muzsikáltam, másnap egy pincében jammeltünk a haverokkal, aztán reggel hétkor már gyakoroltam a másnapi klarinétórára. Persze sokat jártam klasszikus, jazz és kortárs zenei koncertekre is. Mindezek az impulzusok nyitották ki a fülemet arra a sokféle hangzásra, amelyeket aztán a hangszereimen vissza akartam adni. Az lett a célom, hogy bármelyik hangszeremmel számtalan másikat meg tudjak idézni, ugyanakkor arra is törekedtem, hogy mindegyik - ekkor már a klarinét és szaxofon mellett néha tárogatóztam, sokféle furulyán, bolgár kavalon, török és makedón zurnákon és más hangszereken játszottam - úgy szóljon, ahogy csak rám jellemző, vagyis a sokféleségben az egységet kerestem. Ez vitt el a különféle műfajok aktív műveléséhez is, persze azok váltak központivá az életemben, amelyekben a rögtönzésnek meghatározó szerepe van.

Borbély Mihály
Borbély Mihály

- Itt az egyetemen amellett, hogy kiváló muzsikussá szeretnénk válni, többeknek vannak pedagógiai elképzelései, így feltehetően sokunkat izgat mestereink, tanáraink hitvallása, pedagógiai filozófiája, és tapasztalatai. Kérlek, oszd meg velünk saját tanári ars poeticádat.

- Nagy áldásnak tartom, hogy korai tanulmányaimtól kezdve kiváló muzsikusok és pedagógusok keze alatt tanulhattam. Akinek olyan szerencséje volt, hogy elhivatott, sőt megszállott, a zene lényegét közvetítő mesterekkel találkozhatott tanulmányai során, az egy életre szóló elhívatást is kapott. Mivel én ilyen szerencsés ember vagyok, szívügyemnek tartottam, hogy amit kaptam, tovább is adjam, ezért tevékenykedtem mindig tanárként is. Emellett szeretek egy-egy témára összpontosító vagy épp teljesen nyitott témájú kurzusokat, workshopokat tartani. Nagy öröm, hogy rangos külföldi intézmények vendége is lehettem.

- Világot látott emberként, művészként melyek a legemlékezetesebb élményeid az utazásokkal, külföldi, vagy akár itthoni fellépésekkel, együttműködésekkel kapcsolatban?

- Számos koncert és lemezfelvétel emléke él bennem, amelyek meghatározták pályámat és zenei világlátásomat, ám mindamellett, hogy óriási élmény volt sok kiváló hazai és külföldi világnagysággal együtt szerepelni (pl. Paul Bley, Steve Coleman, Trilok Gurtu, Herbie Mann, Bob Mintzer, Charles Lloyd, Boban Marković, M. Brecker - D. Liebman - J. Lovano, Gerard Presencer, Theodosii Spassov, Jiří Stivín, Zbignew Namislovsky, Rova Saxophone Quartet stb.), bevallom, hogy a legfiatalabb közönséggel való találkozás sok koncertsiker élményét írta felül. A Budapest Filharmónia felkérésére először a Borbély Műhely tagjaival (Hommage à Kodály lemezünk anyagával), majd a Binder-Borbély duóval és a hozzánk csatlakozó zeneakadémista fiatalokkal jártuk az országot. Ezek az ismeretterjesztő koncertek bebizonyították, hogy az élő zene ereje milyen nagy hatással van rájuk. A két zenekarral közel száz koncertet tartottunk, s magam is meglepődtem, amikor utánaszámoltam: ez kb. 20.000-es nézőszámot jelent, s ha az átfedéseket (azt a közönséget, amely mindkét előadást látta) leszámítjuk, akkor is 12-13.000 fiatal ismerkedett a jazzmuzsikával, s ennek 99,99%-a most hallott először jazzt élőben.

Borbély Mihály
Borbély Mihály

A helyszínek között elegáns koncerttermek, jól felszerelt művelődési házak is voltak, a legmeghatóbb koncertek azonban kis falvak iskoláinak "dísztermeiben", és leginkább tornatermeiben (bordásfal előtt, szinte hangolhatatlan pianínóval, elektromos zongorával színezve...) zajlottak. Itt, a lábunk előtt ülő, bőgőt, dobot, csellót, szaxofont életükben közelről először látó gyerekek arcán, a ritmust verő lábukon láttuk: van még remény. Persze nem egyszer éreztük a "na, ezek mit fognak itt művelni?!"-kisugárzást részükről, aztán az egyre határozottabb tapsokból, lábak dobbanásából, fejek ringásából láttuk, éreztük: megint nyertünk egy csatát. Jó pár helyen "hangszersimogató", autogramkérés követte a hangversenyt. A bemutatók, beszélgetések, és a diákokkal folytatott közös zenélések mindig magukkal ragadták a fiatalokat, s itt mutatkozott meg leginkább annak igazsága, amit néhány évvel ezelőtt, egy fesztiválon harsogott két tizenéves a színpad előtt: élő zene, ez a jövő!

- Mit üzennél a ma zenészgenerációjának?

- A művészi és a tanári pálya is nagy feladatokat tartogat számunkra, és mindkettő hatalmas felelősséggel jár. A zenepedagógusokról nem is beszélve! A tálentumokkal, amelyekkel a Teremtő megáldott bennünket, felelősséggel kell sáfárkodnunk - amit kaptunk, kamatostul kell nem vissza, hanem továbbadnunk.