Emma

Kertész István: "A fiatalokat hagyni kell érvényesülni"

2013.04.30. 09:30

Programkereső

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vonós tanszékének vezetője mesélt életpályájáról, magyar kismesterekről és oktatással kapcsolatos gondolatairól a Figaro riporterének. INTERJÚ

- Meséljen a kezdetekről. Hogy került kapcsolatba a zenével?

- Először zongorázni kezdtem, aztán azt mondták, hogy nagyon jó a fülem, inkább hegedülnöm kéne. Édesanyám örült ennek, hiszen egy hegedű olcsóbb, mint egy zongora, így hangszert váltottam. Aztán egy híres és félelmetes szakfelügyelő, Lányi Margit kinézett magának, és felkészített a szakiskolai felvételire. Nagyon jó tanár volt, az ő növendéke Kiss András, Kóté László, Szenthelyi Miklós és még sokan mások, én is jártam hozzá néhány évig. Később koncertező művészekhez kerültem: Pallagi Jánosnál tanultam egy évet, majd Szász József tanított. Negyedik osztályban döntenem kellett, hogy maradok ötödik évre, és a Zeneakadémiára felvételizem, vagy érettségi után a Tanárképzőbe megyek.

Kertész István
Kertész István

Mivel én nagyon későn, tízévesen kezdem el hegedülni, tanáraim az utóbbi lehetőséget javasolták. A Tanárképzőben is Szász tanár úrhoz jártam, és harmadikban mondtam neki, hogy nem szeretném huszonegy évesen befejezni a tanulmányaimat. Ekkor Kovács Dénessel kitalálták, hogy aki elég tehetséges és motivált, az a Tanárképzőből átmehet a Zeneakadémiára, így felvételiztem a másodikos anyagból, és átvettek. Én voltam az első, aki ilyen módon lett akadémista. Negyedikesként aztán tanítani kezdtem a miskolci szakiskolában. Anyagi okokból vállaltam ezt a munkát, ugyanis édesanyám meghalt és el kellett tartanom magam. Teljes állásban dolgoztam a főiskola mellett, de nagyon nehézkes volt, hogy minden héten le kellett utazni, így végül inkább elmentem zenekarba. Az ÁHZ-ban játszottam majdnem húsz évig, eleinte tuttistaként, később szólamvezetőként. Két dolog változtatta meg aztán az életemet: az, hogy 1979-ben tanítani kezdtem a Bartók konziban, és hogy nem sokkal később kapcsolatba kerültem a historikus játékmóddal.

- Ez hogy történt?

- Baráti kapcsolaton keresztül - akkoriban nem is nagyon volt erre más lehetőség. Kecskés András lantművész a szomszédomban lakott Csillaghegyen. Kellett egy hegedűs az együttesébe, de modern hangszeren persze nem játszhattam, úgyhogy szereztünk egy barokk hegedűt, és azon kezdtem el gyakorolni. Ekkoriban csinált Fischer Iván a rádióban egy sorozatot, amiben régi olasz, német és francia művek hangzottak el historikus hangszereken. Megkeresett, és mondta, hogy szüksége van egy jó hegedűsre, aztán ösztöndíjat szerzett nekem az innsbrucki nyári akadémiára, ahol két évig voltam résztvevő. Sigiswald Kuijkennél is tanultam egy ideig, majd a régi hangszereken játszó Corelli Kamarazenekar koncertmestere lettem. Pár évig kísérleteztünk ezzel az együttessel, de nem működött igazán jól, ezért három kollégámmal megalapítottuk a Festetics Vonósnégyest, amivel a mai napig dolgozunk.

- A kvartettnek meglehetősen speciális repertoárja van. Mondana erről pár szót?

- Természetesen gyakran adunk elő Haydn-vonósnégyeseket, Mozartot, Beethovent, Schubertet is, de mindezek mellett szeretünk játszani különböző magyar szerzőktől, akik főleg Haydn-tanítványok, vagy azok növendékei voltak. Német-epigonok, ez igaz, de a darabjaik semmivel sem rosszabbak, mint például egy-egy Vanhal-vonósnégyes. Nálunk mégse játssza őket senki, mert nem sikk. Vettünk fel kvartetteket a német származású Bengráf Józseftől, meg olyan furcsa nevű komponistáktól, mint például Grill Ferenc vagy Spech János. Rózsavölgyi Márknak sok apró, vonósnégyesre írott darabja maradt fenn, amiket ő csárdásoknak és körtáncoknak nevezett. Mi lemezre vettünk körülbelül egy órányit ezekből. Druschetzkynek, a Batthyány-család házi muzsikusának négy kvintettjét is rögzítettük. Tavaly karácsony környékén pedig három Mosonyi-kvartettet jelentettünk meg. Igaz, általában úgy ismerik Mosonyi Mihályt, mint aki elsők között emelte be a magyaros stílust a szimfonikus zenébe, de korábban nagyon sok németes hangvételű művet írt, többek közt hat vonósnégyest. Ebből vettük fel az első hármat, és a többit is szeretnénk, ha lesz rá szponzor. A CD első kiadása szépen elfogyott, talán a zeneszerző ismertsége miatt, úgyhogy nemrégiben nyomtak még 500 példányt. Ezek azok a specialitások, amikkel foglalkozunk, és amiket játszunk, ha van rá igény.

- Hol mutatkozik igény? Honnan érkeznek felkérések a kvartettnek?

- Magyarországon például a fertődi Haydn Eszterházán Fesztiválon szoktunk játszani, de sajnos az utóbbi években nem nagyon volt rá pénz, tavaly el is maradt. Igazából többet játszunk külföldön. Az a baj, hogy hiába tűnt jó ötletnek a historikus hangszereken való kvartettezés, azt tapasztaljuk, hogy ha régi zene kerül szóba, akkor a barokk, ha pedig vonósnégyes, akkor a valóban nagyszerű romantikus alkotások élveznek előnyt: Dvořák, Smetana művei - a későbbiekről, főleg Bartókról nem is beszélve. Mi játszunk Haydnt, esetleg Mozartot, Beethovent, magyar mesterek egy-egy művét, de ennek a műsornak nincs akkora sikere. Ami azt illeti, nem is kell, hogy sikere legyen. Mi ezt nagyon nagy lelkesedéssel és szeretettel csináljuk.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

- 1988 óta a Bartók konzi mellett a Zeneakadémián is tanít, sőt mindkét intézményben tanszékvezető. Hogy tudja mindezt még a vonósnégyessel is összeegyeztetni?

- Mindig vacilláltam, hogy hegedüljek vagy tanítsak, de most ez így nagyon jó, úgy érzem, mindkettőre van lehetőség. A tanszékvezetői tisztre a Zeneakadémián a korom miatt pályáznom nem lehetett, ez a mostani megbízatás addig tart, amíg a rektor úr szükségesnek látja. Lassan az ember úgyis befejezi a pályáját, hiszen a fiataloknak is kell a hely. Én ezt megértem, annak idején a zenekarban mi is bosszankodtunk azon, hogy a hátsó pultokban ülünk, pedig rendesen eljátsszuk a szólamunkat, miközben elöl az idősebb kollégák, akiknek már mindenféle bajuk van, bizony nem játsszák el. Én úgy gondolom, az az élet rendje, hogy a fiatalokat hagyni kell érvényesülni - annál is inkább, mert aztán ők is megöregszenek, ilyen ez a körforgás. Ráadásul sok a munkanélküli muzsikus, és nem egyszerű sem zenekarba bejutni, sem tanári állást szerezni.

Az viszont kétségkívül probléma, hogy nehéz a nyugdíjba vonuló tanárok helyére megfelelő utánpótlást találni, mert noha sokat tudnak a fiatalok, és nagyon tehetségesek is, a tanításban rengeteget számít a tapasztalat, amit nem lehet néhány hónap alatt megszerezni. Én diploma után tíz évvel kezdtem komolyan tanítani, de így is rengeteget kellett tapasztalnom. Más az, amit az ember a zenéről és a technikáról tud, és megint más ezt átadni, felismerni, mi az, amit a növendék be tud fogadni. Sajnálatos módon - nyilván főleg anyagi okokból - nincs megszervezve, hogy a fiatalok tanársegédként tölthessenek néhány évet idősebb pedagógusok mellett. Szerintem ez nagyon fontos lenne, ez adhatna olyan alapot, amiről aztán tovább lehet lépni. Most a tanításnak adminisztratív feltételei vannak; csak akkor lehet valaki minősített oktató, ha a doktori címet megszerzi. Ez is hasznos persze. Én nagyon élveztem a doktori képzést és a nyelvvizsgára való felkészülést, amikor tízen-huszonévesekkel jártam nyelvórákra. Az is nagyon fontos, hogy az embernek le kell írnia a gondolatait bizonyos speciális témában, és elképzeléseit az oktatással kapcsolatban.

- Mik a tervei a nyugdíjba vonulásig és utána?

- A törvényi rendelkezés szerint még két évem van, addig nagyon szívesen és szorgalmasan tanítok a konziban és a Zeneakadémián is, mert nagyon szeretem ezt a munkát. A konzisok is professzionális muzsikusok szeretnének lenni, és nagy részük ide, az egyetemre felvételizik, de különbözik azért a két iskola. A konziban a technikát kell megszerezni, inkább a mechanizmusok begyakoroltatása a fontos, az akadémián az ember igényesebb, részletezőbb, főleg zenei kérdésekben. Egyelőre - lekopogom - a hegedülés elég jól megy, az izmok és ízületek is bírják, de nyilván nem lesz ez örökké így, az ember elfárad egy idő után. Ha már végképp semmi elfoglaltságom nem lesz, akkor barkácsolni fogok.