Jolán

Őszi mesterkurzus-szüret

2013.10.01. 10:55

Programkereső

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem öt nemzetközi hírű művészt hívott meg 2013 október-novemberében. A kurzusok aktív és passzív résztvevők számára is nyitottak!

Elsőként 2013. október 14-én a Royal Academy of Music és a Royal Welsh College of Music and Drama hárfa professzora, Catrin Finch érkezik. A művésznő, aki alig húszévesen elnyerte a Viktória királnyő kora óta betöltetlen „királyi hárfaművész" címet, egynapos mesterkurzusára elsősorban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóit várja, az órák helyszíne a Zeneakadémia Ligeti György épületének Stúdiója.

Október 18-19-én az Egyesült Államokban élő magyar zongoraművésznő, Neszlényi Judit tart kurzust. Neszlényi Judit Dohnányi Ernő egyik legkedvesebb tanítványától, Faragó Györgytől tanult a Zeneakadémia zongora tanszakán, illetve Kodály Zoltán és Viski János növendékeként zeneszerzést. 1974 és 1986 között Los Angelesben, a California State University-n oktatott, s azóta is küldetéseként tekint Liszt zenéjének népszerűsítésére. Ennek szellemében lett társalapítója és fő szervezője a jelentős Los Angeles-i nemzetközi Liszt zongora- és énekversenynek. A zeneakadémiai mesterkurzusán - mely ingyenes, de aktívan csak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, passzívan pedig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei előtt nyitott - is elsősorban Liszt és más romantikus szerzők zongoradarabjaival foglalkozik majd.

Fenyő László
Fenyő László

Szintén Amerikából látogat a Zeneakadémiára Carol Wincenc, napjaink egyik legelismertebb, kamaramuzsikusként is jelentős fuvolaművésze. A Juilliard professzora október 20-21-én várja kurzusára az aktív és passzív jelentkezőket. Nagy megtiszteltetés, hogy a világhírű, elismert fuvolaművész a kurzus lezárásaként koncertet is ad a Régi Zeneakadémián október 20-án, este hét órától.

Szintén fuvola, de ezúttal a barokk fuvola specialistája, Kertész Ildikó vár minden, a régi zenei előadói gyakorlat iránt érdeklődőt október 24-26. között a Zeneakadémia régi zenei termében (1091 Bp., Üllői út 25. I. emelet). Az Orfeo Zenekar szólistája és Campinela együttes tagja tartott már kurzust a Juilliard School-on (New York), a Curtis Instituit-on (Philadelphia) és a houstoni Rice University-n. A Zeneakadémián tartandó kurzusa a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendékeinek ingyenes. Jelentkezni barokk és modern hangszerrel egyaránt lehetséges, és kamaracsoportokat is vár a művésznő.

A mesterkurzus-sorozat záróakkordjaként a kornbergi Nemzetközi Pablo Casals Csellóverseny 2004. évi győztese, Fenyő László gordonkaművész látogat a Zeneakadémiára. A 2013. november 6-8. között, a Régi Zeneakadémia Kamaratermében tartandó kurzuson aktív résztvevőként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendékei vehetnek részt ingyenesen, de a szervezők passzív hallgatók jelentkezését is várják.

A mesterkurzusokról részletes, a jelentkezés pontos feltételeire is kiterjedő információa Tanulmányi Hirdetőn olvasható!