Olivér

Élni a lehetőséggel

2014.01.07. 06:58

Programkereső

Van-e még helye a kortárs zenének? Milyen lehetőségei vannak napjainkban egy fiatal zeneszerzőnek? Mi vezet el a sikerhez? A Figaro riportere Bella Máté zeneszerzőt kérdezte. INTERJÚ

- A mindennapjaidban milyen szerepet tölt be a zene - például milyen zenéket szoktál hallgatni?

- Egyrészt olyan zenét hallgatok, ami számomra szakmailag fontos, másrészt igyekszem követni a kor zenei irányzatait. Fontos tudni, hogy mi történik ma a világban.

- Mik voltak a legmeghatározóbb zenei élményeid?

- Rengeteg zeneszerzőt, vagy művet tudnék felsorolni: Ligeti György, Witold Lutosławski, Krzysztof Penderecki, Pierre Boulez, Steve Reich művei, valamint John Adams, Eötvös Péter operái, és Conlon Nancarrow zenéje - az ő darabjaival a Bartók szemináriumon találkoztam hat évvel ezelőtt és akkor nagyon megtetszettek. Egyébként folyamatosan változott az ízlésem az évek során. Vannak időszakok az ember életében, amikor más és más zenei irányzatok hatnak rá jobban. A konzervatóriumban töltött évek alatt mélyedtem el a klasszikus zenei repertoárban, a Zeneakadémián pedig betekintést nyertem a XX. század zenei világába. Számos darab elemzése után értettem csak meg, hogyan működnek és épülnek fel ezek a kompozíciók, később e tapasztalatokból rengeteg inspirációt tudtam meríteni. Aztán persze voltak olyan szerzők is, akikről tanultam, de egyáltalán nem voltak rám hatással.

Bella Máté
Bella Máté

- Sokfelől halljuk manapság, hogy a kortárs zene és a komolyzene alkonyát éljük. Te mit gondolsz az új magyar zene helyzetéről?

- Mindenképpen fontosnak tartom, hogy a modern zene foglalkozik azokkal a kérdésekkel, hogy mit kellene tenni, merre kellene elmozdulni. A baj legfőbb oka viszont az, hogy az új zene egyáltalán nincsen szem előtt. A világháború előtt és után még tudtak róla az emberek, odafigyeltek rá. Léteztek olyan jelentős csoportosulások, melyeket viszonyítási pontnak lehetett tekinteni - gondolok itt a darmstadti új zenei kurzusokra vagy a varsói őszre -, de ma már az új zenén koránt sincs akkora figyelem, mint régebben volt. A '80-as, '90-es generáció tehát azzal szembesült, hogy a kollégáink szűkebb körén kívül már szinte senkit sem érdekel kellően az új zene. Persze rengeteg platform létezik (mint az UMZF), de egyik sem biztosítja azt a kontinuitást, amire szükségünk lenne. Olyan koncertprogramok kellenének, amelyek lehetővé teszik a folyamatos jelenlétet a fiatal szerzőknek. Ez akár a műsorszerkesztők egyik fő feladatává is válhatna...

- Már lassan egy éve tanítasz zeneszerzést a Zeneakadémián, immár tanársegédként. Mit tartasz tanításkor a legfontosabb feladatodnak?

- A legeslegfontosabb szempont számomra az, hogy nyitott látóteret biztosítsak a tanítványaim számára.

- Tanítasz, emellett tanulsz is: a doktori disszertációdat a XX. századi lengyel zenéről írod. Miért választottad ezt a témát? Mi fogott meg a lengyel zenében, a lengyel kultúrában?

- Itthon a lengyel zenével szinte senki sem foglalkozik mélyebben: abszolút légüres tér, üres folt az egész. Borzasztó kevés a szakirodalom magyarul, így egyfajta "hiánypótló missziónak" is felfogható a témaválasztás.

- Nemcsak a Zeneakadémián vagy aktív, hanem gyakran működsz közre zeneszerzőként színházi darabokban, például most októberben mutatták be Alföldi Róbert rendezésében a Danton halálát, amihez te írtál zenét. Hogy jött a felkérés?

- Fekete Gyula tanár úr jóvoltából együttműködtek a zeneszerzők és a színművesek egy sanzonverseny keretein belül. Így találkozhattunk színészekkel és rendezőkkel, utána pedig egyik felkérés hozta a másikat.

- Volt valamilyen előzetes koncepciód a darabbal kapcsolatban?

- Az olvasópróbán egyeztetünk a rendezővel, hogy mi az elképzelése - ezek alapján találjuk ki a lehetőségeket. Felmerült például, hogy egy jazz-zenekar játsszon az egész darabban, végül elvetettük ezt az ötletet, elektronikus zene lett belőle, az eredeti elképzelésből pedig csak a jazz-zongorista maradt meg. Ebből is látszik, hogy az idea és a megvalósulás közötti úton mennyi minden változik. Az eredmény végül számomra még izgalmasabb is lett, mint amilyennek indult. A nyitottság ebből a szempontból is fontos: olykor nem szabad mereven ragaszkodni a saját elképzeléseinkhez.

- Számomra nagyon érdekes és szimpatikus volt, hogy nem csak kortárs komolyzenével foglalkozol, de írtál popzenét is. A Valami mást, amit eredetileg Polyák Lilla énekelt az Eurovíziós dalverseny magyarországi fordulójában, a mostani X-Faktor döntőjében is előadták. Mennyiben más világ ez, mint a komolyzenéé?

- Teljesen más. A probléma ott kezdődik, hogy kevesen tudnak kottát olvasni. Mondjuk az én esetemben ez pont nem volt igaz, hiszen profi csapattal dolgozhattam együtt. A legfontosabb, amit itt megtanultam, az a csapatmunka, valamint az egyszerű, világos zenei gondolatok megszerkesztése. Sokan azt gondolják, hogy egy popslágert percek alatt meg lehet írni - ehhez képest majdnem négy hónapig dolgoztam rajta; több mint kilencszer írtam át, mire megtaláltam a dal optimális formáját. A popzenében mindig a melódia és a kíséret van meg először, utána a szöveg, ezért egy bizonyos hangulatot kellett megfognom. Ezután a szövegíró megírta a saját elképzelését, majd a dal ment a hangszerelőhöz, aki az egészet "poposította". Itt figyelni kellett, hogy a klasszikus és a popzene ne mosódjon össze, ezt mindenképpen el akartam kerülni. Az első hangszerelésben például klasszikus hangszerek is voltak, de ezeket mind kihúzattam.

Bella Máté
Bella Máté

- Mi a következő nagy projekt?

- Másfél évre előre be vagyok táblázva, hogy mikor mit kell megírnom. Általában az a probléma ezzel, hogy hiába osztom be az időmet, folyton csúszásban vagyok. Közben írom a doktori disszertációmat, mellette tanítok, ami szintén nagyon fontos és tanulságos. Ezek mind kihívások telis-tele izgalmakkal.

- Sokat beszéltünk eredményekről, tervekről, a sikereidről. Ha már itt tartunk: mit jelent számodra az, hogy siker?

- Minden embernek vannak az élete során sikerei és sikertelenségei - velem is számtalanszor előfordult, hogy valami nem sikerült vagy kudarcba fulladt. Vigyázni kell a sikerrel, mert veszélyes, olyan akár egy légballon, pillanatok alatt kipukkanhat. Egyébként sem a sikerért dolgozom, hanem a zene iránti szeretetem miatt. Mivel ez tölti ki az életem kb. 80-90 százalékát, a jó időszakokat el kell raktározni és a nehezebb időkben ezekből kell erőt meríteni. Végső soron szerencsésnek tartom magam, mert azzal foglalkozhatok, amit szeretek.