Jenő

Ching-Yun Hu mesterkurzusa

2014.05.06. 13:00

Programkereső

A mesterkurzust 2014. május 21-én 15 és 19 óra között tartják a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban (1065 Budapest, Nagymező u. 1.). Szakmai közreműködő: Fejes Krisztina zongoraművész.

Ching-Yun Hu, a taipei születésű, jelenleg New Yorkban élő zongoraművész tizenhárom évesen debütált a lengyel Capella Cracoviensis Kamarazenekar közreműködésével Ázsiában, majd egy évvel később az USA-ba költözött, hogy a világhírű Julliard iskolában folytassa tanulmányait. Együtt dolgozott között Sergei Babayannal, Karl-Heinz Kammerlinggel, Joseph Kalichsteinnel és Seymour Lipkinnel.

Ching-Yun Hu
Ching-Yun Hu

Szakmai karrierjét Richard Goode és Murray Perahia is segítették. 2008-ban közönségdíjasa lett a 12. Arthur Rubinstein Nemzetközi Zongoraversenynek Tel Avivban. A hatalmas sikert egy hét állomásos szóló koncertsorozat követte valamint egy meghívás az izraeli szimfonikusoktóll Beethoven 4. zongoraversenyének eljátszására ahol is a világhírű Helene Grimaud helyére 'ugrott' be.

Karrierje azóta törtetlen és folyamatosan nemzetközi művészekkel és zenekarokkal dolgozik együtt. 2011-ben rögzítette első szóló lemezét amelyen Chopin darabokat játszott. Az album egy évvel később elnyerte a taiwani Golden Melody díj "Az év klasszikus albuma" címét. A fellépések mellett Ching-Yun lelkes támogatója a klasszikus zenének, ezért néhány évvel ezelőtt megalapította a kétévente megrendezésre kerülő Yun-Hsiang Nemzetközi Fesztivált Taipeiben, ahol a világ legkiválóbb művészeit hívja meg.

Fejes Krisztina Cegléden született. Zongora tanulmányait már ötévesen elkezdte Hadobás Vermes Zsuzsannánál Szolnokon. Tehetségére igen korán felfigyeltek, hiszen tízévesen már kétszeresen első helyezett volt a megyei zongoraversenyen; valamint tizenkét évesen beválogatták a Papp Lajos zongoraverseny döntőjébe. A versenyek sikere után útja egyenesen a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba vezetett, ahol öt éven keresztül Hargitai Imre és Benkő Zoltán voltak a tanárai.

Fejes Krisztina
Fejes Krisztina

A konzervatóriumi évek után 2003-ban sikeresen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol tanárai voltak többek között: Baranyay László, Szokolay Balázs valamint Némethy Attila. A konzervatóriumi és egyetemi évei során számos versenyen vett részt. 2001-ben különdíjat nyert a Yamaha zongoraversenyen, valamint 2006-ban a Földes Andor zongoraversenyen.  2007-ben a Sibiu-ban (Románia) megrendezett Carl Filtsch zongoraversenyen második helyezést ért el, valamint egy évvel később 2008-ban a szegedi Bartók Béla versenyen második helyezett lett. 2011-ben elnyerte a Fischer Annie ösztöndíjat, valamint 2012-ben ARTISJUS-díjat kapott.

A versenyeknek köszönhetően több hazai és nemzetközi fesztiválra kapott meghívást. Koncertezett már Európa nagyobb színpadain, szólókoncertjei mellett kamarazenészként is gyakran koncertezik partnereivel Boldóczki Gáborral, Szentpáli Rolanddal és Baráti Kristóffal. 2006-ban felvételt készített Hidas Frigyes (1928-2007) első zongoraversenyéből a Magyar Rádióban Marosi László vezényletével (Floridai Központi Egyetem Zenekari Tudományok Tanszékének igazgatója). Később bemutatta Madarász Iván és Rózsa Pál műveit is.