Tekla

Pótfelvételi nyíltnapot tart a BKF

2014.07.17. 14:41

Programkereső

Egy nap erejéig, augusztus 5-én megnyílnak a műhelyek a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Rózsa utcai campusán, és az érdeklődők bekukkanthatnak a főiskola művészeti képzéseibe.

A BKF Művészeti képzései egyedülállóan széles palettát kínálnak a felvételizőknek: a két művészeti intézetben - Alkalmazott Művészeti Intézet, Médiaművészeti Intézet - 12 alapszak és 6 mesterszak várja a hallgatókat. A valódi mester-tanítvány kapcsolatra és team munkára épülő, gyakorlatorientált oktatási struktúra alapját a neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló oktatói gárda, valamint a legmodernebb technológiákkal, szoftverháttérrel, magas technikai felszereltséggel működő műhelyek, műtermek adják.

BKF - Rózsa utcai campus
BKF - Rózsa utcai campus

Az augusztus 5-ei nyíltnap keretében az általános pótfelvételi tájékoztatáson túl Baráth Hajnal, az Alkalmazott Művészeti Intézet vezetője bemutatja a képzéseket, kitérve az elmúlt év számtalan hallgatói sikerére is, többek között Gottlieb Réka Pro Arte aranyérmére, Ferge Roland és Kovács Ákos El című filmjének bemutatkozására a Berlinalén, vagy Simon Balázs animációs klipjére, amely nagy sikert aratott a nemzetközi zenei világban.

A BKF nyíltnapon a szakok oktatói és hallgatói a Rózsa utcai műhelyekben mutatják be a főiskolán zajló izgalmas munkát. Itt nemcsak a képzésekről kapunk részletes és szubjektív tájékoztatást, hanem a főiskola hangulatába is belekóstolhatunk. A hallgatók prezentációiból kirajzolódik, hogy milyen az élet a BKF-en: milyenek a tanárok, a műhelyek, az eszközkészlet, a technika, a felszereltség, és hogy mivel is foglalkoznak az egyes szakokon.

Idén is meghirdetik azt az egyedülálló és rendkívüli lehetőséget, hogy a BKF pótfelvételi nyíltnapon, hogy a tanárok szakonként öt érdeklődőnek - előzetes online regisztráció alapján - portfólió konzultációt tartanak! A konzultáción a felvételizők egyenként mutathatják be a portfólióikat, és az oktatók személyes segítséget nyújtanak a szakválasztással kapcsolatban, hogy mindenki megtalálhassa a hozzá legközelebb álló művészeti területet és képzési formát.

Kontakt: Kubik Elvira, PR&kommunikáció, BKF Művészeti Képzések
Tel: +36-20-916-32-06, elvira@kubikelvira.com

BKF - Rózsa utcai campus (www.bkf.hu)
BKF - Rózsa utcai campus (www.bkf.hu)

Képzési területek:

BA alapszakok és specializációk (hat féléves képzés):

Alkalmazott Művészeti Intézet:

- Design- és művészetelmélet alapszak

- Elektronikus ábrázolás alapszak

- Képi ábrázolás alapszak

- Kézműves alapszak

  - Textilművesség specializáció
  - Kerámia specializáció
  - Öltözék és kiegészítő specializáció (divattervezés)

- Környezetkultúra alapszak

  - Környezetprezentáció / enteriőr és környezettervezés specializáció

- Tervezőgrafika alapszak

Médiaművészeti Intézet:

- Animáció alapszak

- Fotográfia alapszak

  - alkotói fotográfus specializáció
  - fotóriporter specializáció
  - divatfotó specializáció

- Kameraman alapszak

- Média design alapszak

- Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak

   - mozgóképkészítő specializáció

- Televíziós műsorkészítő alapszak

MA alapszakok (négy féléves képzés):

Alkalmazott Művészeti Intézet:

- Belsőépítész környezettervező művész mesterszak

- Design- és művészetmenedzsment mesterszak

- Divat- és textiltervező művész mesterszak

  - divattervezés specializáció
  - textiltervezés specializáció

- Tervezőgrafika mesterszak

 Médiaművészeti Intézet:

- Filmoperatőr művész mesterszak

- Mozgóképművész mesterszak

  - animációs mozgóképtervező specializáció