Gyöngyi

Kerner Mária sikere

2014.10.03. 09:14

Programkereső

A Zeneakadémia mesterszakos másodéves fuvolista hallgatója a szeptember 21-26. között Brnóban megrendezett Leos Janaček Nemzetközi Fuvolaversenyen nyert II. díjat.

A versenyen a 141 jelentkezőből 69-en jelentek meg. A döntőben a kötelező műsor Mozart D-dúr versenyműve és Frank Martin Balladája volt, a gálán Kerner Mária utóbbit játszhatta zenekari kísérettel. A versenyen a Zeneakadémia képviseletében vett részt Bánki Berta BA harmadik évfolyamos hallgató is.

Kerner Mária
Kerner Mária

Kerner Mária 2010-ben kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémián Gyöngyössy Zoltán, Bálint János, Romos Zsolt és Sebők Erika irányításával, Bachelor diplomáját 2013-ban vehette át, a 2014/15-es tanévre Köztársasági Ösztöndíjban részesül. Versenyeredményei közül kiemelkedik a 2009-es újvidéki Anton Eberst Nemzetközi Fuvolaversenyen szerzett II. helyezése (ugyanitt 2011-ben első díjat kapott), a 2010-es Elek Tihamér Országos Fuvolaverseny II. helye, valamint a 2012-es Szabó Csaba Emlékverseny első díja. Részt vett Adorján András, prof. Antoni Wierzbinski, Bálint János, Barth István, Gyöngyössy Zoltán, Ittzés Gergely, Jacques Zoon, Kertész Ildikó, Romos Zsolt és Seres Dóra kurzusain. Zenekari gyakorlatot a Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekarban, az Erkel Színház zenekarában, illetve a Concerto Budapest kisegítő tagjaként szerzett, 2014 szeptemberétől a Budapesti Operettszínház első fuvolistája. Hallgatónk a 2013 őszére megújult Solti-termet felavató Varázsfuvola-produkcióban is bemutatkozhatott.