Cecília

Új zenés drámatagozat gimnazistáknak

2014.11.05. 18:08

Programkereső

A 60 éves múlttal rendelkező budapesti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium új zenés dráma tagozatot hirdet leendő gimnazistáknak.

A beszédtechnikát, színházi ismereteket, kreatív mozgást és természetesen éneket is magában foglaló képzésre elsősorban olyan fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a színház iránt, szívesen kipróbálnák (vagy már kipróbálták) magukat színpadon, szeretnek énekelni, zenélni, olvasni, beszélgetni, gondolkodni, játszani. A zenés dráma tagozat (a jelenlegi ének-zenei mellett) körülbelül 15 fővel fog indulni. A „drámások" egy nagyobb létszámú gimnáziumi osztály szerves részeként közvetlenül kapcsolódnak az iskola és a gimnázium életéhez, ugyanakkor kisebb közösségként lehetőségük nyílik a szakmai órákon való elmélyültebb és intenzívebb jelenlétre, tanulásra.

A képzés célja a zenei és színházi nevelés, de nem elsősorban a zenésszé vagy színésszé nevelés. E két művészeti ág hozzásegíti a diákokat, hogy őszinte, nyitott, problémaérzékeny, gondolataikat és érzéseiket sokrétűen kifejezni képes fiatalokká váljanak, akik felismerik önnön és mások értékeit, s akik a legtöbb helyzetben fel-, az életben pedig megtalálják magukat. Az új tagozatról bővebb információ található az iskola honlapján.