Katalin

Berecz Mihály: "Az egyéniség mindennél fontosabb"

2015.01.17. 18:40

Programkereső

A tizenhét éves zongorista a jövő egyik nagy reménysége, akire már Kocsis Zoltán is felfigyelt. A zenélés mellett zeneszerzőként is bontogatja a szárnyait, és vezényléssel is foglalkozik. Január 19-én az Operaházban Vásáry Tamás vezényletével Liszt Ferenc Magyar fantáziáját hallhatjuk tőle. INTERJÚ

- Hogyan jött a lehetőség, hogy az Operában szólistaként megmutatkozz?

- Simon Béla, a Budapesti Filharmónia Társaság operaegyüttesének zenei vezetője látott tőlem egy tévéfelvételt, amin Ravel G-dúr zongoraversenyét játszottam. Az ő ötlete volt, hogy január 19-én játsszam el Liszt Ferenc Magyar fantáziáját Vásáry Tamás vezényletével. Szerencsém volt, mert ez a darab már a kezemben volt, többször játszottam, és felvételem is volt róla, amit ő meg tudott hallgatni, így nem vett zsákbamacskát. Óriási megtiszteltetés volt, hogy rám esett a választása. A zongoratanárnőm, Kőrösiné Belák Erzsébet közölte velem a hírt, aminek nagyon örültem. Természetesen rengeteget köszönhetek neki abban, hogy most itt lehetek.

Kocsis Zoltán és Berecz Mihály próbál
Kocsis Zoltán és Berecz Mihály próbál

- Ha jól tudom, az ominózus felvétel, amit Simon Béla tőled hallott, Kocsis Zoltán születésnapján készült tavaly. Vele hogyan kerültél kapcsolatba?

Kocsis Zoltánnal már négy-öt éve tartom a kapcsolatot. Az első találkozást a mentoromnak, Záborszky Kálmánnak, a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatójának köszönhetem. Ő a Zuglói Filharmónia igazgatójaként rendszeresen meg szokta hívni Kocsis Zoltánt a zenekarhoz, és az egyik alkalommal megkérte, hogy hallgasson meg engem. Ő nagylelkűen egy órát foglalkozott akkor velem, majd felajánlotta, hogy szívesen foglalkozik velem nagyobb rendszerességgel. Persze a sok elfoglaltsága miatt csak félévente van alkalma engem meghallgatni, de ez is rengeteget jelent a további zenei fejlődésem szempontjából, egyébként pedig óriási megtiszteltetés, hogy figyel rám és tanácsokkal lát el.

- Lehet mondani, hogy ő az egyik példaképed?

- Igen, abszolút.

- Emlékszel arra a pillanatra, amikor megfogalmazódott benned, hogy zenész szeretnél lenni és ezzel szeretnéd keresni a kenyeredet?

- Nem, ez egy folyamat volt. A zene szeretete mindig is megvolt bennem, de eleinte nem volt konkrét célom a zenéléssel. Először hegedülni kezdtem nyolc évesen és csak két év múlva kezdtem el zongorázni, ami gyakorlatilag az utolsó pillanat volt, amikor még volt értelme elkezdeni egy új hangszer tanulását. Idővel a hegedűről áthelyeződött a hangsúly a zongorára. Ebben sokat köszönhetek az első zongoratanárnőmnek, Major Edit néninek, aki annyira belém oltotta a zene szeretetét, hogy szép lassan az ő segítségével elindultam a zenei pályán.

- A hegedű még mindig jelen van az életedben?

- Pont most hagytam abba idén nyáron, mert annyira sűrű volt ez az év, hogy már nem lett volna rá időm. De még nem szeretném teljesen letenni a hangszert. Tavaly még rendszeresen jártam órákra meg zenekarra, ami szintén fontos szerepet töltött be az életemben. A konzervatórium zenekarában játszottam sokáig, előtte pedig a Tücsök Zenekarban voltam koncertmester. Szerintem egyébként a vonós hangszer és a zenekari játék is nagyon sokat segít a zongorázásban.

Berecz Mihály
Berecz Mihály

- Miben járul hozzá konkrétan ez a két tényező a zongorajátékodhoz?

A zenekarban való játék nagymértékben fejleszti a hallást, főleg ha az ember középszólamot játszik, de a másikra való odafigyelésre is megtanít. A vonós hangszer pedig talán a hanggal való bánásban segít rengeteget. Hegedülés közben sokkal jobban érzem a hang hosszát, mint a zongorán, ahol leütöm a hangot és utána már nem tudok rajta változtatni. Szerintem minden zongoristának jót tenne, hogyha legalább egy vonós hangszerrel megismerkedne.

- Vannak olyan zeneművek, amik nem technikailag, hanem szellemileg, lelkileg jelentenek kihívást, amelyekre meg kell érni?

Sok olyan álomdarabom van, amit technikailag már el tudok játszani, viszont még rengeteget kell érni, tapasztalni ahhoz, hogy igazán tudjam, miről szól. Konkrét példaként talán a nagyobb zongoraversenyeket, Brahms vagy Bartók zongoraversenyeit tudnám említeni, amit nagyon szívesen eljátszanék már most is, de óva intenek a tanáraim, hogy ezzel még várni kell, majd eljön ezeknek az ideje.

- Miközben elsajátítasz egy darabot, arra tudatosan figyelsz, hogy a te interpretációd különbözzön mindenki másétól?

- Talán a legfontosabbnak azt tartom, hogy a szerző gondolatait meg tudjam valósítani, de ehhez mindenképpen szükséges, hogy bizonyos téren előadóként saját magamat hozzam. Viszont ennek sosem szabad gátolnia a zeneszerző akaratát. Mindig érezni kell az egyensúlyt abból a szempontból, hogy meddig mehetek én el, meddig engedi a szerző.

- És azt honnan tudod, hogy mit akar a szerző? Hiszen a kotta nyilvánvalóan csak egy útmutatás.

- Ez nagyon nehéz, mert amit lejegyeznek, abból nem lehet mindenre egyértelműen következtetni. A zeneszerzők pedig nem írnak nekünk kis leveleket, hogy "Kedves Misi, amikor ezt a darabot írtam, arra gondoltam, hogy..." Ami segíthet, hogy nagyon jól megismerjük a kort, amiben alkottak, a zeneszerzők életét és a műveit. Másrészt szerintem a kontrollnak nagyon nagy szerepe van az arányok megtalálásában; aki sok zenét hallgat, sok zenét és előadót ismer, az előbb-utóbb ráérez, hogy mennyi fér bele a saját személyiségéből az adott darabba.

Berecz Mihály
Berecz Mihály

- És ami nem fér bele, azt megírod saját műben, megkomponálod egy saját darabban? Talán nem titok, hogy már több zeneművet írtál.

- Nagyon szeretek zenét szerezni, csak az időm sokszor ezt nem engedi. Rengeteg ötletem, gondolatom van, de ezeket nem mindig sikerül nagyobb művekben kifejteni. Remélem, hogy még lesz lehetőségem arra, hogy komolyabban tudjak ezzel foglalkozni. Írtam már hegedűduót, zongoradarabokat, és egy kisebb oratórikus művet is, ami Záborszky Kálmán igazgató úrnak köszönhetően meg is szólalt zenekari kísérettel.  Sokat köszönhetek a tanáromnak, Szalai Andrásnak aki egy fantasztikus cimbalomművész, ugyanakkor egy kiváló zeneszerző is. Hozzá már négy éve járok zeneszerzést tanulni, és Draskóczy László tanár úrnak is nagyon hálás vagyok, aki az összhangzattanban is segített engem sokáig.

- Melyik az a zeneszerző, akinek az egyénisége, a világa a legközelebb áll hozzád?

- Ha egyet kell mondani, akkor Bartókot említeném. Egyrészt mivel magyar, egy nyelvet beszélünk, emiatt nagyon közel érzem magamhoz. Az első klasszikus zenei élményem is hozzá kötődik: a Cantata profanat hallgattam rengeteget, ami hatalmas élmény volt. És aztán szép lassan a nagyobb műveit is megismertem, a Csodálatos mandarint és a Kékszakállú herceg várát, Bartók egyetlen operáját, amit már nagyon korán elkezdtem hallgatni és gyakorlatilag azóta is az a kedvenc operám. Sokat játszottam már a zenéit és remélem, hogy még lesz is erre alkalmam. Szeretném később vezényelni is a műveit.

- Érdekes, hogy azt a zeneszerzőt említed, akinek az egyik legszorosabb a kapcsolata a népzenével. Ebben szerepe lehet édesapádnak, Berecz András mesemondó-énekesnek, aki meghatározó színfoltja a magyar népzenei életnek? Ő egyébként nem próbált a népzene felé terelgetni?

- Bartók abszolút egy kapcsolódási pont ebből a szempontból. Mindig rácsodálkozok, hogy a népzenei motívumokat milyen zseniálisan, szervesen tudta belekomponálni a gigantikus, modern műveibe. Egyébként a szüleim sosem erőltettek rám semmit. Megszerettették velem a népzenét, de amellett minden irányból segítettek engem. Édesapám már kiskoromban is sok klasszikus zenét hallgattatott velem, és szerintem örül annak, hogy más irányban is meg tudok mutatkozni.

Berecz Mihály
Berecz Mihály

- Említetted a vezénylést. Ez a terület milyen más kihívásokat rejt a zenéléshez képest?

- Még csak néhány alkalommal vezényeltem kamarazenekart, de mindig is úgy gondoltam, hogy nem szeretnék egész életemben kizárólag a klaviatúra mellett maradni. A vezénylés egy nagyon összetett feladat, és éppen az összetettsége miatt vonz: minden egyesül benne, ami engem a zenében érdekel. A hangszeres felkészültség mellett birtokában kell lenni az irgalmatlan gazdag zeneirodalomnak. Aki elkezd vezényléssel foglalkozni, annak kitárul a világ ebből a szempontból: rengeteg zeneművet lehet megismerni, határ a csillagos ég. Engem egyébként az operavezénylés érdekel a legjobban, mert ez kívánja a legszerteágazóbb figyelmet. Mindenesetre még várni fogok vele, mert mindenki azt tanácsolja, hogy előbb a hangszeres tudást kell a lehető legmagasabb szintre fejleszteni és csak utána érdemes belekezdeni a vezénylésbe.

- Mi az, amivel rendelkeznie kell egy jó karmesternek?

- Furcsa lehet kívülállóként a karmester munkája, hiszen nem állít elő egy hangot sem, de ennek ellenére nagyon nehéz feladat. Mostanában felvételeket nézek, és hasonlítok össze, és egyre jobban látom, hogy mennyi múlik egy jó karmesteren. Szerintem az egyéniség mindennél fontosabb. Engem sosem izgatott igazán a technikai tudás, az én figyelmemet mindig csak maga a zenélés kötötte le és a zenész, vagy a karmester egyénisége. A legjobb zenekarok is teljesen máshogy szólnak egy igazán karizmatikus személyiség kezei alatt.

- Külföldön is rengeteg versenyen vettél részt, sok koncertteremben játszottál. Mi volt a legnagyobb élményed ezek közül?

Liszt Ferenc Magyar fantáziáját, amit január 19-én az Operában fogok játszani, tavaly nyáron egy fesztiválon a csodálatos berlini Konzerthausban volt lehetőségem eljátszani, ahol a Zuglói Filharmóniával léptünk fel. Csodálatos élmény volt, mert fantasztikus akusztikája volt a teremnek és a zongora is kiváló volt.

- Egyébként mi a tapasztalatod: mennyi múlik azon, hogy milyen hangszeren játszol?

- Egyfelől nagyon inspirálja a zenészt, ha egy jó hangszer van a keze alatt, de mindig arra gondolok, hogy Szvjatoszlav Richter, aki a 20. század egyik legnagyobb zongoristája volt, a legtöbbször borzasztó hangszereken játszott a Szovjetúnió vidéki városaiban. Engem azért még nagyon tud inspirálni egy jó hangszer, de az igazán nagyok a legrosszabb hangszereken is magas fokon tudnak játszani.

Berecz Mihály a berlini Konzerthausban
Berecz Mihály a berlini Konzerthausban

- Nemrég zajlott le az első komolyzenei tehetségkutató a magyar tévében. Miért nem indultál?

- Elsősorban azért nem mentem, mert addigra már jelentkeztem a Weimari Nemzetközi Liszt Versenyre, ami nekem fontosabb volt, másrészt, hogy őszinte legyek, én egy bizonyos fokig idegenkedem a televíziós tehetségkutatóktól.

A weimari verseny azért volt egy óriási kihívás, mert kilencven percnyi anyagot kellett vinnem, annak minden darabját magas szinten ki kellett dolgoznom. Maga a verseny három fordulós volt. A dobogóra végül nem jutottam fel, de a középdöntőbe igen, ami hatalmas öröm volt, hiszen már a versenybe való bekerülést is komoly előválogató előzte meg, ahová a világ minden pontjáról érkeztek tehetségesebbnél tehetségesebb gyerekek. Bartók egyébként azt mondta, hogy a verseny a lovaknak való. Részben igaza van, de az az igazság, hogy hála Istennek rengeteg a tehetséges gyerek manapság, úgyhogy az egyetlen módja az érvényesülésnek a versenyeken való részvétel. Sokféleképpen profitáltam ebből: megtapasztaltam, hogy milyen érzés egy ilyen magas nívójú versenyen helytállni, de a külföldi közeg, és a nyelv gyakorlása szempontjából is nagyon jó élmény volt.

- A jövőt hogyan képzeled el?

- Valószínűleg külföldön fogok továbbtanulni. Még egy évem van a konziban, de már most elkezdtem nézegetni az iskolákat. Felvettem a kapcsolatot külföldi tanárokkal, talán még idén ki fogok utazni Németországba, hogy meghallgassanak. Az elsődleges szempont egy jó tanár megtalálása, aztán az iskola, harmadsorban pedig maga a hely és a város fontos a választás szempontjából.