Lukács

Tíz szerencsés nyert nagyösszegű ösztöndíjat

2015.02.10. 09:30

Programkereső

A Zeneakadémia tíz hallgatója részesült a Bank of China által felajánlott, fejenként 500 ezer forintos ösztöndíjban, amelyet elsősorban hangszervásárlásra és -javításra, valamint nemzetközi versenyeken és mesterkurzusokon való részvételre fordíthatnak a nyertesek.

"Az 5 milliós forintos ösztöndíjalap felajánlásával a Bank of China új korszakot nyitott az egyetemi támogatások terén, hiszen ekkora összeget még sosem oszthattunk szét a kiemelkedően tehetséges, és sokszor rászoruló hallgatóink között" - hangsúlyozta Vigh Andrea rektor az ösztöndíjasok február 8-ai gálakoncertjén elmondott köszöntőjében a Zeneakadémia Solti-termében.

A Bank of China Hungary Zrt., a Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által a 2014/15-ös tanévre meghirdetett ösztöndíj-pályázatra január 19-ig jelentkezhettek a Zeneakadémia előadó-művészeti szakjainak valamelyikén BA, MA, TMA vagy osztatlan képzésben részt vevő kiemelkedően tehetséges magyar és külföldi hallgatók.

A három szervezet képviselőiből álló ösztöndíjbizottság a 100 pályázó hallgatóból 10 győztest hirdetett. Ösztöndíjban részesült Bress Bálint (klasszikus gitár, MA I.), Farkas Eszter (klasszikus cimbalom, BA III.), Szajaka Ito (klarinét, MA II.), Janca Dániel (ütő MA I.), Long Ninh Duc Hoang (ének, BA I.), Molnár Bencze (dzsessz zongora BA III.), Rádli Ramóna (cselló BA III.), Staszny Zsófia (opera MA II.), Tu Hsziao-van (hegedű MA I.) és Fan Cseng Ven (zongora MA I.).

A díjakat Vigh Andrea rektor, Csen Huaj-jü, a Bank of China Magyarország vezérigazgatója, Li Hszian Hu, Kína magyarországi nagykövetségének kultúráért felelős munkatársa és Hausenblasz Dóra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma művészeti főosztályának vezetője adták át.