Gyöngyi

Pályázatot hirdet a Sziget

2015.02.11. 12:40

Programkereső

Kortárs Kihívás 2015 címmel 100 ezer euró (több mint 30 millió forint) keretösszegű képzőművészeti pályázatot tett közzé az Interart Alapítvány és a Sziget Kft.; a kiírásra az idei fesztiválon bemutatandó szobrokat, installációkat, objekteket, látványos térelemeket várnak több kategóriában.

A zsűri által arra alkalmasnak talált munkákkal a tervek szerint augusztus 10. és 17. között a Sziget fesztiválon, majd - az alkotókkal történt egyedi megállapodások szerint - az országban több helyszínen is találkozhat a közönség - mondta el a pályázat koordinátora. Gajzágó György közölte: a kiírás célja a kortárs művészet nemzetközi mércéjével mérhető és értékelhető szobrok, installációk, objektek, térelemek megtervezése és létrehozása, valamint már meglévő alkotások nagyközönség előtti bemutatása és népszerűsítése. A pályamunkák megvalósítására és díjazására rendelkezésre álló keretösszeg 100 ezer euró, ez azonban még szponzori hozzájárulásokkal és céges együttműködésekkel egészülhet ki. A pályamunkákat független szakmai zsűri értékeli.

Sziget Fesztivál -1. nap
Sziget Fesztivál -1. nap

Az első kategóriában a Sziget Fesztiválköztársaság szimbólumát keresik, amely szimbolizálja a rendezvény "progresszív nemzetközi szellemiségét, színes világát, életigenlését". Az alkotás 10 méteres elképzelt magassága mellett legyen logisztikailag kezelhető, és legalább háromszor felállítható alkalmanként 2 hét-3 hónap időtartamra, valamint az esti sötétedés után is érvényesüljön: legyen megvilágítható, vagy tartalmazzon esetleg maga is fényeffekteket - áll a kiírásban. A pályázható összeg ebben a kategóriában művenként legfeljebb bruttó 32 ezer euró.

Színes szobrok és látványos kortárs művészeti installációk megvalósítására művenként maximálisan 20 ezer eurót szán a pályázat. A kiírás szerint a szervezők szabadtéren, például a Sziget ArtZone területén vagy városi köztereken felállítható attraktív, esetleg interaktív, színes, innovatív alkotásokat várnak. Lehetőség lesz meglévő, korábban készült alkotások megjelenítésére, szerepeltetésére is. A kiírók ebben a kategóriában várják azon alkotók pályázatait, akik szívesen megmutatnák meglévő, még kevéssé ismert, ide illő alkotásaikat a Sziget fesztivál több százezres, túlnyomórészt külföldi közönségének. A pályázható összeg ezeknél a munkáknál egyedi.

Az Artistic design kategóriában olyan művészileg megalkotott, látványosan megtervezett és kivitelezett alkotásokat - például térobjekteket, paravánokat, árnyékoló és eltakaró szerkezeteket, kreatív ülőalkalmatosságokat, sétányvilágító látványelemeket, fényinstallációkat - vár a zsűri, amelyek vizuális és emocionális élményt adnak, és segíti a Sziget közönségét, illetve közterek esetén a városlakókat abban, hogy jól érezzék magukat környezetükben. A pályázható összeg ezeknél a műveknél legfeljebb 20 ezer euró.

A pályázat beküldési határideje március 18.; a bírálók március 27-én választják ki a nyertes alkotásokat. A részletes kiírás a www.artcenter.hu honlapon érhető el.