Sámuel, Hajna

Korszakváltás

2015.02.17. 13:49

Programkereső

A 65. születésnapját ünneplő Kovács Sándor zenetudós, zenetörténész két ciklus után adja át tankszékvezetői székét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. INTERJÚ

- Természetesen az egyetemi élet szempontjából legfontosabbnak tűnő hír az, hogy januártól már nem tölti be tanszékvezetői posztját. Hogyan tekint vissza erre az időszakra? Milyennek találja a vezetése előtti és a tervei megvalósítása közbeni tanszéket?

- Mivel két ciklust letöltöttem már, ezért törvény szerint nem lehetek tovább tanszékvezető. Úgy gondolom, hogy ez az időszak bizonyos értelemben eredményes volt. Olyan reformot vezettünk be, melynek lényege, hogy egyszerre többen járnak órára, tehát a zenetörténeti alaptárgyakat mindhárom évfolyam vegyesen látogatja.  Így garantált a magasabb létszám, az én időmben viszont még előfordult, hogy négy emberből állt egy osztály, ha abból kettő megbetegedett, egy lógott, akkor egy diáknak tartott a tanár órát. Ezt megpróbáltam kiküszöbölni, és így sikerült. Mikor én kezdtem az iskolát, akkor a tanszék kétévente indult, összesen tizenegy hallgató volt, most ez a szám húszon felül van, és én ezt eredménynek könyvelem el.

Kovács Sándor
Kovács Sándor

- Mennyire kell közös munkára gondolni, ha egy tanszéken tanszékvezetőváltás történik? Itt leginkább ön és Péteri Lóránt kapcsolatára gondolok.  Hogyan segítette őt eddigi munkájában, és milyen gondolatok végeredményeképp lett az Ön utódja?

- Lórántot nem nagyon kellett segíteni. Tanítottam őt jó pár évvel ezelőtt, akkor is kiváló növendék volt, ezután Angliában végezte a doktori iskolát, itt szerezte doktorátusát, nagyon meg lehet benne bízni, nem is jöhetett más szóba. Már csak azért sem, mert ő a rangidős utánam.

- Ha nemcsak az elmúlt pár évre gondol vissza, hanem az 1977 óta tartó tanári pályafutására is, akkor beszélhetünk-e megnevezhető különbségről a régebbi és mostani diákok között?  Milyennek találja a merítést, valamint a már felvett hallgatók munkájának mélységét, alázatát?

- Döntő különbséget nem látok. Mindig voltak gyengébbek, és mindig voltak szorgalmas diákok.  Régen jobban tudott németül az ifjúság (persze mindenki oroszul tanult, de oroszul senki nem tudott), angolul nem tudtak semmit. Most németül nem tudnak semmit, angolul általában igen. Ha mondjuk a 70-es évek végén, 80-as évek elején bevittem a Bibliát mondjuk Bach-kantáták vagy  -assiók miatt, és olvastam, akkor  nagy  csend  lett,  most  nem  lesz  nagy  csend. De az arány mindig ugyanaz, a mai ifjúság se nem rosszabb, se nem jobb, mint a régi.

Kovács Sándor
Kovács Sándor

- Amint az köztudott, rengeteg platformon munkálkodik: a Doktori Iskolát vezeti, tanított és igazgatott Miskolcon, a Bartók Rádió Új zenei újság című műsorának felelős szerkesztője, rendszeresen publikál. Mit ajánl a most tevékenykedni kezdő zenészeknek, zenetudósoknak? Nevezhető ez a több lábon állás küldetéstudatnak?

- Azt gondolom, hogy muszáj több lábon állni. Jó, hogy én, mint egyetemi tanár kapok egy tisztességes fizetést, pláne, mint a doktori iskola vezetője, de úgy látom, hogy aki manapság csak tanít, az nem él meg belőle. És ezért a zenetudósoknak mindenféle képességeket ki kell fejleszteniük magukban. Persze mindenkinek másra van képessége, van, aki kutató alkat, van, aki népszerűsítő, ismeretterjesztő alkat, és persze van, akiben több erény is érvényesül.

- Úgy gondolom, hogy a publikum mindig is szeretett belelátni egy zenész, zenetudós zenén kívüli életébe. Ön mit csinál, mikor „nem csinál semmit"?

- Nos, olyankor a semmit csinálom. Szeretek kirándulni, menetrendeket tanulmányozok, nagyon szeretem a buszok és vonatok menetrendjeit, valamint állatbarát is vagyok.  Különböző állatkerteket járok, nagyon szeretem az elefántokat. (Csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy Nyíregyházán hat elefánt van.)