Vendel

Együttműködik a zeneiskolák szövetsége és a Zeneszöveg.hu

2015.04.30. 10:04

Programkereső

Közös projektet indított a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Zeneszöveg.hu: a program keretében számos magyarországi zeneiskolába eljuttatják a nyomtatásban megjelent kiadványokat, amelyek ismert hazai könnyűzenei előadók dalainak kottáját tartalmazzák.

A Zeneszöveg.hu már több mint 10 éve dolgozik azon, hogy minél szélesebb körben népszerűvé és elérhetővé tegye a zenét és annak minden elemét a zenekedvelők számára, s ezzel együtt támogassa az előadókat tehetségük kibontakoztatásában. Ehhez járult most hozzá a MZMSZ azzal, hogy lehetővé tette diákjai számára, hogy hozzáférjenek a kiadványokhoz és szabadidejükben kedvük szerint foglalkozhassanak és ismerkedhessenek könnyűzenei előadók dalaival.

zürichi gyerekek, hegedű, illusztráció, kottaállvány
zürichi gyerekek, hegedű, illusztráció, kottaállvány

A két kottakönyv címe: A Dal 2015 Kottakönyve és Tavaszi Zsongás. A Zeneszöveg.hu mindkét kiadványt az NKA támogatásával jelentette meg azzal a céllal, hogy azok olyan formában tartalmazzák a kottákat, hogy énekelhetőek és gitárral vagy zongorával is könnyen eljátszhatóak legyenek. A Dal kottakönyve a nyomtatott verzió mellett e-book formájában is elérhető a Zenekupon.hu oldalon keresztül.

A Zeneszöveg.hu a zeneszoveg@zeneszoveg.hu címre várja azon zeneiskolák jelentkezését, akiket érdekel a kiadványok és örömmel fogadnák azokat.