Orsolya

Négyezer énekes a pécsi kórustalálkozón

2015.07.22. 12:27

Programkereső

Negyven országból több mint négyezer énekes részvételével július 24-én veszi kezdetét az Europa Cantat. A nagyszabású kórustalálkozót - 1988 után másodszor - a baranyai megyeszékhely látja vendégül.

Mint azt Móczár Gábor, az Európai Kórusszövetség - Europa Cantat elnöke az esemény előtt rendezett sajtótájékoztatón elmondta, a kórusfesztiválra csak Magyarországról több mint 1400 énekes érkezik, összesen 136 koncertet tartanak a kilenc napos esemény alatt és minden este közös éneklésre hívják az a látogatókat. Az elnök, aki egyben a pécsi rendezvényt szervező társaság ügyvezetője is, kiemelte: a fesztiválon a kórusok számára műhelymunkákat biztosítanak tudásuk elmélyítésére délelőttönként, majd az énekesek délután és esténként annak gyümölcseit a látogatók, érdeklődők elé tárják. Hozzátette: a székesegyház mellett Michael Gohl zürichi karnagy vezetésével tartják meg a közös énekléseket. Az érdeklődők számára az ilyen alkalmakhoz 20 ezer énekes füzetet is biztosítanak a szervezők.

Europa Cantat
Europa Cantat

Móczár Gábor kitért arra, hogy a rendezvény ideje alatt a baranyai megyeszékhelyen húsz, a régióban további tucatnyi helyszínen 136 koncert várja a közönséget. A rendezvények nagy része ingyenes és szabadtéri; utóbbi események befogadóképessége gyakorlatilag korlátlan lesz, míg az ingyenesen látogatható fedett koncertekre a fesztivál honlapján, az címen lehet majd regisztrálni.

Az elnök hozzátette: a  4100 énekes mellett mintegy másfél ezer zenész, táncos is közreműködik az eseményen. Többek között a Pannon Filharmonikusok tartanak koncertet, de fellép a Muzsikás Együttes, a Parno Graszt, a Szélkiáltó és számos kisebb-nagyobb zenekar Európa több országából, főként Horvátországból. Sonja Greiner, a szervezet főtitkára felidézte: a minden harmadik évben megrendezett Europa Cantatot első ízben 1961-ben a világháborúban harcolt katonák hívták életre a béke jegyében. Azóta minden városban tovább színesedett, bővült az esemény, míg mára a világ egyik legnagyobb zenei rendezvényévé nőtte ki magát - emelte ki.

Europa Cantat (Fotó: Várai Enikő)
Europa Cantat (Fotó: Várai Enikő)

Őri László, Pécs alpolgármestere azt emelte ki, hogy a rendezvény segítségével a megyeszékhely megerősíti amúgy is kiemelt szerepét a kontinens művészeti és zenei térképén. Utalt arra, hogy a fesztivál illeszkedik abba a kulturális léptékváltásba, amelybe a város a 2010-es kulturális fővárosi címével belekezdett. Kitért arra, hogy az Europa Cantat 700 millió forintos szervezési költsége - amelyet az önkormányzat és az állam 150-150 millió forinttal támogatott - a számítások szerint meg fog térülni. Példaként felhozta: a Pécsre érkező kórustagok, az érdeklődők komoly forgalmat jelentenek majd a helyi idegenforgalmi szereplők, a kulturális ipar számára, az adóbevételekből a befektetett közpénz másfél-kétszerese is megtérülhet.


Az Europa Cantatot az 1961-es passaui esemény óta 3 évente rendezik meg, Pécs után 2018-ban az észt főváros, Tallinn ad neki otthont, míg 2012-ben Torino volt a házigazda.