Kelemen, Klementina

Karosi Bálint: „Tudni kell alkalmazkodni”

2015.11.12. 05:56

Programkereső

Karosi Bálint orgonaművész, a bostoni First Lutheran Church orgonistája és zeneigazgatója november közepétől New Yorkban, a Szent Péter-templomban folytatja munkáját. A fiatal muzsikussal az új zenei környezet lehetőségeiről és kihívásairól, valamint eddigi pályájáról beszélgettünk.

- Klarinétművész, orgonaművész, zeneszerző, karmester, kántor, zeneigazgató, és még folytathatnánk a sort; hihetetlenül sokoldalú muzsikus vagy. Jelenleg melyik terület áll hozzád a legközelebb?

- Nem hinném, hogy hangszerhez köthető a pályám, inkább a nagybetűs „zene” nélkül nem tudnám elképzelni az életemet. A legfontosabb, hogy olyan emberekkel zenélhessek, akiket szeretek, és akikkel jól tudok együtt dolgozni, vagyis akik hozzám hasonlóan „megszállottak”. Az utóbbi években leginkább a zeneszerzés - sok felkérésem van -, a Bach- kantáták betanítása és vezénylése, A fúga művészete felvétele, valamint az új együttesem, az Antico Moderno körüli szervezkedés kötött le. Emellett természetesen voltak és vannak orgonakoncertjeim, amikre készülni kell, úgyhogy egyáltalán nem unatkozom. A tanítást most egy kicsit szüneteltetem (a Yale-en és a Boston University-n tanítottam zeneelméletet és orgonát), és a családom legnagyobb bánatára a klarinétra sem jutott időm mostanában. A szép hangszereim a polcon porosodnak. Azelőtt elővettem őket egy-egy hangverseny erejéig, még historikus klarinéton is játszottam többször itt Bostonban, most viszont alig várom, hogy felkérést kapjak egy klarinétverseny megírására.

- Jelenleg még Bostonban élsz, ha visszatekintesz az elmúlt évekre, mire vagy a legbüszkébb?

- Két kiemelkedő jelentőségű rendezvényt említenék, mindkettőre mérföldkőként tekintek, és mindkettőre nagyon büszke vagyok. Az egyik a nagysikerű Boston Bach Birthday, amit immár hetedik éve szervezünk Bach születésnapján. 2009-ben Bach művekből álló orgona-maratonként indult a Boston AGO támogatásával (a Fassang László által tavaly a Művészetek Palotájában indított hasonló sorozatot is ez ihlette), de később egyre több neves együttes jelenkezett, így egy egész napos Bach-koncertsorozattá nőtte ki magát ingyenes belépővel. Csak a házi készítésű ebédért kell fizetni, amit a gyülekezet tagjai versengve főznek. Közel egy évtizedes hagyomány ez, amire gyakorlatilag az egész város felfigyelt. Tavaly a híres, Harvardon tanító Bach-kutató, Christoph Wolff mondott bevezetőt a BWV 214-es világi kantátához, amit korhű hangszerek kíséretében a First Lutheran Kórusa adott elő, a Boston WGBH (klasszikus rádió) pedig élőben közvetítette az eseményt. Gyermekeknek és családoknak is folyamatosan szervezünk programokat, kisebb hangversenyeket, ilyenkor a résztvevők a zenehallgatás mellett sokat tanulhatnak a zenéről és az orgonáról. A másik projekt, amire nagyon büszke vagyok, egy Bach-kantáta sorozat, amit ebben az évben sikerült elindítanom. A kantáták minden hónap utolsó szombatján, istentisztelet keretében, historikus hangszereken szólalnak meg. Ezt már hét éve szerettem volna megvalósítani, de csak most „ért meg” rá a gyülezet. Ma már mindenki nagyon szereti és magáénak érzi az előadásokat.

- Novembertől New Yorkban folytatod a munkát. Pontosan milyen feladataid lesznek?

- Akárcsak a bostonit, ezt az állást is a kihívás miatt vállaltam el. Hasonló feladataim lesznek, mint Bostonban: a kórus vezetése, az istentiszteleteken és az ünnepeken való orgonálás, valamint a zenei program strukturális megtervezése és összehangolása a templom más programjaival. Van itt is Bach-tradíció, Nagypéntekenként például minden évben előadják a Máté-passiót.

- Milyen tervekkel, elvárásokkal kezdesz neki a New York-i életnek?

- Nagyon izgalmas feladat ebben a városban, ráadásul kifejezetten központi helyen (54. utca és Lexington) zeneigazgatóként működni. Nemcsak zenei kihívás ez, koncertszervezőként és zenei „vállalkozóként” is meg kell álljam a helyem. New Yorkban csak az utóbbi öt évben kezdett elfogadottá válni a korhű hangszeres játék, főként a Juilliard 415 program miatt. Az a hosszú távú tervem, hogy a Szent Péter-templomot egy jelentős régi- és újzenei központtá alakítsam. Olyan programokat szeretnék szervezni és támogatni, ahol a közönség nem a hagyományos módon üli végig a hangversenyeket, mint egy koncertteremben, hanem valamilyen módon a tér adottságait is kihasználva, belülről éli át a zenei eseményeket, esetleg más vizuális-, vagy táncművészettel kombinálva. Rengeteg lehetőség rejlik ebben a modern épületben, amit az 1970-es évek elején a citi group towers alatt emeltek a régi neogótikus templom helyén. A felhőkarcoló oszlopokon állva tornyosodik a modern templomépület fölé, amiből lélegzetelállító kilátás nyílik az ég és a magas épületek felé. Egyedülálló építészeti alkotás, belsejét a híres Vignelli belsőépítész házaspár tervezte. Helyzetéből és adottságaiból kifolyólag egy izgalmas koncerthelyszín, jelenleg főleg a jazz programja híres, az én feladataim közé tartozik a klasszikus zenei program presztízsének növelése, és új programok létrehozása. A templomnak van egy színházterme is, ami egészen új lehetőséget nyújt számomra.

- Esetleg színpadi művek előadására is vállalkoznál?

- Természetesen, már tervezem az első operám megírását.

- Boston már az otthonoddá vált, mi fog a legjobban hiányozni, ha New Yorkba költözöl?

- Szívembe nyilall ez a kérdés, mert tényleg Bostont érzem otthonomnak, nagyon fog hiányozni. Egész más hangulata van a két városnak. Boston egy arisztokratikus, nyugodt város, nagy régizenei tradícióval. Ötvenhat egyetem van itt, köztük a világ első két intézménye (Harvard, MIT), és ezzel együtt rengeteg diák. Emellett egy nyugodt, élhető település. Természetesen New Yorkot nem kell senkinek sem bemutatnom, egy lehengerlő világváros, rengeteg lehetőséggel, újdonsággal és pezsgő zenei élettel. Ha választhatnék, New Yorkban dolgoznék és Bostonban élnék legszívesebben, de ez sajnos nem megoldható.

- Megoldható, hogy továbbra is részt vegyél Boston zenei életében, már amennyire az időd engedi majd?

- Igen, a 2016-os Bach-kantáta sorozatot végigcsinálom, és az együttesem, az Antico Moderno továbbra is bostoni székhelyű marad. Sokat fogok visszajárni próbálni, komponálni, vagy ha egyszerűen csak egy kis nyugalomra vágyom.

Karosi Bálint
Karosi Bálint

- Mi volt a célod az Antico Moderno megalapításával?

- Szeretnénk új zenét játszani korhű hangszereken, ezáltal jobban megismerni a ma élő zeneszerzők hozzáállását az előadáshoz. A felkéréseknek köszönhetően egyedülálló repertoárt teremthetünk, és a mai zeneszerzőkkel folytatott tapasztalatcsere, közös munka nyomán a „régi” zeneszerzőkhöz is, mint hús-vér, élő alkotóművészekhez közelíthetünk. Interpretációinkban így a régizene is sokkal élőbbé válik. Nyáron ismét megrendezzük a sikeres „composers' workshop”-unkat, ahol fiatal zeneszerzőkkel dolgozunk. New Yorkban 2016. májusában lesz a bemutatkozó koncertünk. Természetesen szeretnénk egyszer Magyarországon is játszani, várjuk a meghívásokat.

- Nagy váltásra készülsz, ilyenkor az ember akarva-akaratlanul is átgondolja az eddigi pályáját. A zenei indíttatás adott volt Édesanyád, Pászthy Júlia révén; testvéreddel, Karosi Julival együtt korán kezdtétek a hangszertanulást. Milyen gyermekkori élmények indítottak el a zenei pálya irányába?

- Nálam a kezdetektől egyértelmű volt, hogy a zenei pályát választom, sosem volt bennem kétely. Minden megváltozhat az életben, de akit a zene egyszer „megfertőzőtt”, az nem igazán tud szabadulni ettől a „betegségtől”. Én zenész családba születtem, édesanyám és nagymamám sokat énekeltek, és állandóan művészek és zenészek jártak a házunkba. Ez a légkör természetesen meghatározó volt a számomra, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Sokan a zenei képzés után végül mégis más pályára mennek, de általában nagyon megbánják, vagy igyekeznek olyan lehetőségeket, olyan környezetet teremteni maguk körül, amiben a zene állandóan jelen lehet az életükben. Végleg elszakadni nem lehet.

- A zeneiskolában és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zongorázni és klarinétozni tanultál. Kik voltak a meghatározó tanáraid?

- Kraszna László klarinéttanárom személye nagyban meghatározta a zenei pályámat, valamint Gyulai Endre, Pálúr János és Lehotka Gábor nevét kell még megemlítenem. De nem szeretnék megfelejtkezni a zeneelmélet és szolfézstanárjaimról sem, akik olyan zenei alapokat nyújtottak, amire az egész későbbi pályám épülhetett. Madarasz Ivánt külön ki kell emelnem, mert ő már a konziban és a Zeneakadémián is tanította a Schenker-féle analízist, ami akkor Magyarországon még nem volt teljesen elfogadott. Sokszor gondoltam erre hálásan, mikor húsz évvel később ugyanazt tanítottam a Yale-en. A Bartók konzis éveimre mindig nagyon sok szeretettel és nosztalgiával gondolok vissza, rendkívül színes, ugyanakkor összetartó osztályba járhattam.

Szent Péter-templom, New York
Szent Péter-templom, New York

- Mikor és hogyan „robbant” be az életedbe az orgona?

- A Zeneakadémián már mindkét hangszerrel intenzíven foglalkoztam, talán inkább a lehetőségeken múlt, hogy nem lettem klarinétos, meg azon, hogy mindig is izgatott a többszólamúság és az ellenpont. Pár éven belül az orgona lett az első, ezt elsősorban Lionel Rogg személyiségének köszönhetem. Genfben dőlt el a dolog.

- Hogyan emlékszel a zeneakadémiai és a genfi tanulmányaidra?

- A Zeneakadémián főként klarinétoztam, az orgonára szinte pihenésként tekintettem a sok kamaraóra mellett. Alakítottunk egy klarinétkvintettet Brickner Szabolccsal, amit nagyon komolyan vettünk: sokat próbáltunk, Bach orgona-átiratokat játszottunk és egy CD-felvételt is készítettünk. Nagyon jó tanáraink voltak, de természetesen a tanuláson, gyakorláson kívül sokat buliztunk is, jó hangulatban teltek azok az évek. A genfi éveimet nem elsősorban az intézmény, hanem Lionel Rogg személyisége határozta meg, nagyon nagy hatással volt rám, ő vezetett be az improvizáció rejtelmeibe. Előtte a Zeneakadémián voltak közös óráink Pálúr Jánossal, de akkor még nem nagyon tudtam mihez kezdeni kotta nélkül, szükségem volt az egyéni órákra ezen a területen. Azután a zeneszerzés is automatikusan belépett az életembe.

- Zeneszerzőként mi foglalkoztat elsősorban? A stílusod milyen forrásokból táplálkozik?

- 2013 előtti műveimben az európai avantgárd nagyobb szerepet töltött be, mostanában azonban inkább tonális műveket írok, melyekben az amerikai minimalizmus, és a Bartók-Ligeti-féle irányvonal keveredik. A régizenei formák is érdekelnek, a Ciacconaban az úgynevezett Sacher hexachordra írtam variációkat. A Hármasversenyemben, amit cimbalomra, gitárra és hárfára a budapesti Musiciens Libres felkérésére írtam, afgán és magyaros nepzenei temákból építkezem. Jelenleg Exoplanets című vonószenekari művemen dolgozom (á la Holst - az Anima Musicae Kamarazenekar felkérésére), amit a Nasa Kepler-missziója által felfedezett új bolygók karaktere inspirált. Nagyon izgalmas zeneszerzői időket élünk most: mindent lehet!

- Számos, többek között a 2008-as lipcsei Bach-versenyt sikerült megnyerned. Milyen lehetőségeket köszönhetsz ezeknek a díjaknak?

- Volt egy időszakom, amikor nagyon ráálltam a versenyzésre, kihívásnak tekintettem őket, nem lehetőségeknek a karrierem szempontjából. Mostmár okosabban csinálnám, egy versenygyőzelem után abbahagynám, és inkább a promócióra fókuszálnék. Nincs sok értelme temérdek versenyen elindulni, egy versenydíj olyasmi manapság, mint egy jobb egyetemen szerzett diploma, a koncertirodák így címkéznek egy kevéssé ismert előadóművészt. Nekem is kizárólag a lipcsei díjamat írják ki a nevem után, mint valami címkét. Viszont a versenyeknek köszönhetően sokat utazhattam, például a dublini versenyen szerzett első díjamnak köszönhetően ismertem meg James D. Christie-t, aki utána meghívott Oberlinbe teljes ösztöndíjjal. Sosem lehet tudni mikor, hol, kivel találkozik az ember. Mindent csinálni kell.

- Genf után tehát Oberlinben folytattad a tanulmányaidat. Addigra gyümölcsöző európai kapcsolataid alakultak ki, nem féltél attól, hogyha elmész Amerikába, nehéz lesz ezeket a kapcsolatokat ápolni, és így esetleg bizonyos lehetőségektől eleshetsz?

- Volt lehetőségem, kimentem, nem sokat gondolkodtam. Biztos, hogy elestem bizonyos lehetőségektől ezáltal, de sosem aggódtam túlságosan. Mindig meg tudtam teremteni magamnak az új lehetőségeket.

- Miben más az amerikai felsőfokú zenei oktatás, mint az európai, vagy a magyar?

- Magyarországon az alap- és középfokú zeneoktatás kimagasló, főként a szolfézs és a zeneelmélet területén. Ennek nagyon sokat köszönhetek. Csak a Yale-en találkoztam olyan szintű szolfézs elvárásokkal, amilyenekkel otthon mi zeneszerzők már a konziban, az emelt szintű szolfézsórán szembesültünk. Amerikában viszont nagyon magas szintű az egyetemi felsőoktatás, nagyon komoly kutatómunkát kell végezni, sokat kell írni és tanulni, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy sokoldalú, tájékozott zenészeket képezzenek. A legnagyobb különbség az európai és amerikai felsőoktatás között talán az, hogy a „liberal arts” iskolákban sokáig nem szükséges kiválasztani a főtárgyat, míg Európában már 18-19 évesen el kell dönteni, mi legyen a pályánk. Szerintem nem kellene egy ilyen korú fiatalt arra presszionálni, hogy ilyen korán eldöntse, mivel foglalkozik majd egy életen keresztül. Egy amerikai „liberal arts” felsőoktatasi intézményben (ami a bolognai rendszerrel ellentétben négy éves) elég a második év végén eldönteni, mi legyen a „főtargy”. Ez sokkal több időt nyújt a diákoknak arra, hogy eldöntsék, mivel is szeretnének igazán foglalkozni. Ami leginkább sajnálatos a magyar felsőoktatásban, hogy a régizene képzés még mindig nagyon gyerekcipőben jár. A Bach-játék esztétikája az én időmben a közép- és felsőoktatási intézményekben még valahol az 50-es évek környékén tartott. Talán mostanában már tapasztalhatunk pozitív elmozdulást, egy-egy megszállott embernek köszönhetően.

- Mi csábított Bostonba?

- A Richards & Fowkes orgona. Még Oberlinben diákként kaptam egy ösztöndíjat, hogy historikus stílusban épült orgonákon játsszak három koncertet. Ezek közül az egyik Bostonban volt, így kerültem kapcsolatba a First Lutheran Church gyülekezetével, akik éppen zeneigazgatót kerestek. A koncertem után két héttel visszahívtak állásinterjúra, majd megkaptam az állást. Akkoriban még nem tudtam, hogy hosszabb távon Amerikában akarok-e maradni, de az orgona és Boston annyira megragadott, hogy elfogadtam az állást.

- Mitől olyan speciális ez a hangszer?

- A Richards & Fowkes orgona egy észak-német stílusban épült orgona, amit kifejezetten a népénekek kísérésére és J. S. Bach orgonaműveinek megszólaltatására terveztek. A flexibilis legelattas és a mechanikus traktúra miatt igazi lélegző és éneklő hangszerről van szó. Egy ilyen instrumentum nemcsak a repertoár korhű megszólaltatására nyújt lehetőséget, hanem a gyülekezeti énekek kísérésére is sokkal alkalmasabb, mint egy modern, eklektikusabb stílusú orgona. A nem egyenletes hangolás a disszonanciákat kiemeli, szinte fájdalmassá teszi fizikai szinten, és a mechanikus traktúra lehetővé teszi a játékos számára a hang elejének és végének artikulálását. Mostanában szerencsére Magyarországon is épülnek, illetve felújításra kerülnek hasonlóan szép, régi, vagy régi stílusban épült új orgonák (Cegléd, Zamárdi, Kálvin tér...). Egy jó orgonának óriási összefogó ereje van egy gyülekezetben, főleg ha maguk építtették, felújíttatták, vagy valamilyen formában magukénak érzik a hangszert. Erre Magyarországon is vannak nagyon jó példák: a ceglédi új orgona, vagy a zamárdi orgona szintén összefogják az embereket, új közösségeket teremtenek. 2010-ben összegyűjtöttük a pénzt a Richards & Fowkes Bach-orgona befejezésére is, amin eddig három kiadott CD-felvételt készítettem. Emellett számos CD-t készítettem a gyülekezetnek, és a templom weboldalára 2012 óta töltögetem fel az istentiszteleten felvett vasárnapi zenéinket. Legutóbbi CD-met (A fúga művészete), amin orgonán, klavichordon és kétfajta cembalón játszom, szintén itt vettem fel Bostonban (a Hungaroton adja ki 2016-ban).

- Milyen historikus billentyűs hangszereken játszol még szívesen?

- Van egy Grimaldi stilusú olasz cembalóm, amit a Bach-verseny nyereményéből rendeltem, és nemrég vettem egy clavichordot is. Ez talán a legkifejezőbb billentyűs hangszer, mivel a hang leütése után is van lehetőség a hang befolyásolására, többek között vibrálásra. Nem véletlen, hogy a clavichord C. P. E. Bach, az „Empfindsamkeit” mesterének kedvelt instrumentuma volt. Sajnos manapság ritkán hallani, mert a hangversenytermi zongorahanghoz szokott közönség számára a clavichord hangejere nevetségesen halk. Nekem egy francia clavichordom van, amit építője felszerelt egy egyszerű audio kimenettel, így egy gitárerősítővel lehet koncertteremben, vagy más hangszerekkel együtt is használni: ez egy igazi Antico-Moderno hangszer!

- Jelenleg a Yale-en folytatsz doktori tanulmányokat. Mi motivált, hogy továbbra is képezd magad?

- Sohasem tanultam hivatalosan zeneszerzést, így a doktorimat ezen a területen szerettem volna elvégezni. Igazából a tanulmányaimat a Yale-en már 2014-ben befejeztem, most az úgynevezett poszt-doktori státuszomat csinálom. Mivel zeneszerzőként végzem a doktorit, sok zenét kell szereznem, itt-ott bemutatnom, majd minderről egy portfólió keretén belül beszámolót készítenem. Sokat várnak, de nagyon praktikusak az elvárások: egy zeneszerző tényleg azt akarja, hogy bemutassák a műveit, és hogy sokat komponálhasson.

- Zeneigazgatóként nyilván sikerült megismerned az amerikai kulturális- és zeneélet működését, a finanszírozás rendszerét, lehetőségeit. Mi az, amit nem ártana eltanulnunk?

- A népességre eső kultúra Magyarországon sokkal magasabb. A keleti part, különösen Boston és New York kivétel, de a nagy vidéki Amerika nem éppen kultúraápoló. Mindazonáltal elindult egy olyan mozgalom, ami a Müpa-szerű kultúrközpontokból kimozdítja a kulturális eseményeket, és elviszi a kevésbé szerencsésebb rétegekhez. New Yorkban sok kisebb helyszínen is történnek izgalmas kulturális események, és olyan együttesek jönnek létre, amik a saját közönségüket a közösségi médián keresztül szerzik és ápolják. Ez egy egészen új megközelítés, nagyon komoly eredményekkel. Például a Far Cry karmester nélküli kamarazenekar (az Antico Moderno játékosai is innen vannak) is egészen elképesztő sikereket ér el.

Karosi Bálint
Karosi Bálint

- Milyen feladataid lesznek itthon a jövőben, mikor hallhatunk legközelebb?

- Természetesen fontos, hogy otthon is jelen legyek a zeneéletben. Minden nyáron hazamegyek komponálni és koncertezni. Rendszeresen meghívnak Ceglédre és Zamárdiba játszani, mindkét településen egész rajongó tábora van már azoknak a szép, historikus stílusú orgonáknak. Emellett elég sok bemutatóm közeledik: 2015. november 23-án a Budapest Music Centerben a Ciaccona és a Sanguine című művemet játsza az UMZE Kamaraegyüttes Vajda Gergely vezényletével, 2016. február 4-én az Anima Musicae Kamarazenekar az Exoplanets című darabomat mutatja be a Nádor teremben. A Mohai Bálint és Perényi Benjamin részére írt fagott-zongora szonátám ősbemutatójára 2016. április 4-én kerül sor a Rádió Márványtermében, Pálúr János pedig nemrég kért fel a második orgonaversenyem megírására, amit 2016. szeptember 4-én a Fasori Evangélikus Templom új orgonáján a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével fog bemutatni.

- Mit üzennél, milyen tanácsot adnál az itthoni pályakezdő, fiatal muzsikusoknak?

- Tanuljanak, képezzék magukat, és ne csak a hangszerükön, hanem minden más területen is, ami érdekli őket. Akkor van ennek a szakmának jövője, ha engedjük, hogy mindenki azt csinálhassa, amit a legjobban szeret, és ehhez megkapja a megfelelő bátorítást és anyagi támogatást. Persze a pálya elején ezt ösztöndíjaktól, pályázatoktól, versenyektől lehet remélni, de később mindenkinek magának kell megteremtenie ezeket a forrásokat. Most Magyarországon szerencsére sok új támogatási rendszer jött létre (ilyen a Junior Prima-díj is, vagy a Zeneakadémia tehetséggondozó programja), ami fiatal zenészeknek segít. Kevés viszont az olyan jellegű képzés, ami arra készíti fel őket, ami ezután következik. Azt tanácsolom a fiatal zenészeinknek, hogy minél hamarabb lépjenek be az igazi életbe, és teremtsék meg a saját lehetőségeiket. A mai zenész társadalom a sokoldalúan képzett, tájékozott muzsikusokat részesíti előnyben, azokat, akik talpraesettek és tudnak alkalmazkodni.