Jácint

„Lélektől lélekig” - Harnoncourt egy rajongó szemével

2016.01.04. 12:31

Programkereső

Nikolaus Harnoncourt osztrák karmester, az autentikus barokk és bécsi klasszikus zenét játszó Concentus Musicus Wien együttes alapítója 2015. december 5-én, a 86. születésnapja előtti estén – egészségi állapotára hivatkozva – nyílt levélben búcsúzott a publikumtól.

Egyszerű rajongóként írok. Nem tanított, és nem játszottam a zenekarában, mégis rengeteget tanultam tőle: elsősorban azt a hihetetlen érzékenységet, mely minden mozdulatából sugárzott. Nem régóta ismerem. Az egyetemen a régizene-szakértő Kovács Gábor hívta fel figyelmünket Harnoncourt művészetére. Nagyjából öt-hat éve vagyok lelkes Harnoncourt-hallgató és néző. Merthogy őt nézni is kell, vagy legalábbis érdemes. Mára már tetemesnek mondható lemezgyűjteményem első darabjait az egyetemi jegyzettámogatásokból vásároltam. Mindig volt alkalom – születésnap vagy karácsony – amire meglephettem magam egy-egy felvétellel.

Nikolaus Harnoncourt

Pályájának kezdetén a Bécsi Szimfonikus Zenekar csellistája volt, de érdeklődése hamar a régi korok zenéje felé fordult. Feleségével, Alice Hoffelner-rel (Alice Harnoncourt) és a köréjük szerveződő lelkes fiatalokkal elkezdtek korabeli hangszereket gyűjteni, próbálgatták ezeket a szokatlan instrumentumokat és tanulmányozták az eredeti, kéziratos kottákat. Évekig maguknak zenéltek, gyakoroltak, s először csupán 1957-ban álltak hivatalosan közönség elé, mikor úgy érezték valóban a zeneszerzők szándékának megfelelő interpretációt tudnak nyújtani. A zenekart eleinte a cselló mellől irányította, később azonban rájött, hogy ez nem minden esetben kivitelezhető. Életművének fontos részét képezik zenés színházi előadásai, azon belül is különösen hangsúlyosak Jean-Pierre Ponnelle rendezővel közös munkái (a Monteverdi, ill. Mozart-ciklusok). Harnoncourt a barokk muzsika mellett fokozatosan nyitott későbbi szerzők művei felé is, s tette ezt akár a Concentus Musicus Wien, akár más európai zenekarok (Concergebouw Zenekar, Bécsi Filharmonikusok, Berlini Filharmonikusok, Európa Kamarazenekar) élén. Az utóbbi években leggyakrabban Bécsben, Grazban, Salzburgban és Berlinben láthatta a közönség.

Örökké hálás leszek, hogy lehetőségem volt részt venni élőben is Harnoncourt koncertjein. Az első alkalom, 2011. január 21. rögtön szerencsétlenül sikerült, a karmester ugyanis lebetegedett. Ennek ellenére kiutaztam Salzburgba, hogy halljam Harnoncourt zenekarát és lássam hegedülni feleségét, Alice-t. Nikolaus helyét azon az estén, Ivor Bolton vette át. Oratorikus művek csendültek fel: Händeltől a Laudate pueri Dominum, a Nisi Dominus, és a Dixit Dominus, Mozarttól pedig a „Kommet her, ihr frechen Sünder” koncert-ária és a Venite populi. A koncert után – a januári hideg ellenére, az akkor épp Salzburgban tanuló barátommal – megvártuk, hogy a zenekari muzsikusok is kijöjjenek a Haus für Mozart épületéből. Mikor észrevettük, hogy Alice már bandukol hazafelé, mert időközben egy másik ajtón kijött, a nyomába eredtünk – konkrétan szaladtunk utána – és autogramot kértünk tőle. Harnoncourt-t ugyan nem láthattam vezényelni, a feleségével való személyes találkozás azonban kárpótolt.

A következő koncertélményem Grazban volt. Szerettem volna interjút készíteni vele, de a Styriarte Fesztivál szervezői azt írták, hogy csak a sajtótájékoztatón vehetek részt. Meg is jelentünk németül tudó barátommal a sajtótájékoztatón, ám azt egy hónappal a hangverseny előtt tartották, én pedig – természetesen – elnéztem a dátumot. A koncertre jóval előbb odamentünk, hogy lássuk megérkezni Harnoncourt-t és elkészülhessen a várva várt közös fotó és autogramot kérhessek a frissen, helyben vásárolt Figaro lemezem borítójára. Be is gördültek, szép fekete autóval, sofőrrel, hátul Alice és Nikolaus. Megszólítottuk, ő pedig magyarul – hisz nagymamája magyar volt – jó estét kívánt, és megengedte, hogy egy gyors fotót készítsünk. Csodálatos volt, ahogy a hangverseny előtt az autóból kiszállni is alig bíró karmester átváltozott: fiatalokat megszégyenítő energiával és tartással dirigálta Haydn korai Napszak-szimfóniáit és a híres Üstdob szimfóniát. Harnoncourt ezen a koncerten a „meglepetést” az üstdobütés késleltetésével érte el.

Virág Barnabás

2012-ben ének-zene – karvezetés alapszakos diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetemen, 2015-ben ugyanott okleveles ének-zenetanár – okleveles könyvtárpedagógia-tanárként végzett.

A Faust-téma megjelenése a zeneirodalomban c. szakdolgozata a Parlando 2014/4. számában került publikálásra. Az ének-zene tantárgyi koncentrációban való lehetőségeiről a Módszertani közlemények 2015/1. számába, a Kodály-koncepcióval kapcsolatosan a Parlando 2015/3. számába írt tanulmányt.

A Kovács Gábor vezette SZTE-JGYPK Argenteus Vegyeskarának tagjaként számos hazai és külföldi koncerten énekelt (Brno, Nagyvárad, Szabadka, Gorizia). 2012 őszén a Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen elnyerték a Kodály-mű előadásért járó, Kodály Intézet által felajánlott különdíjat; 2013 tavaszán pedig a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyről kategória-győztesként tértek haza.

Több alkalommal lépett színpadra karénekesként a Szegedi Nemzeti Színházban (Berlioz: Faust elkárhozása, Puccini: Bohémélet, Kodály: Psalmus Hungaricus). Részt vett Erdei Péter, Rozgonyi Éva és Ordasi Péter karvezetés mesterkurzusain. 2012 óta a Szent Lajosról elnevezett lajosmizsei római katolikus templom Jubilate Kórusának karnagya, jelenleg a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár zenei könyvtárosa.

A harmadik hangversenyen nővéremmel vettem részt Bécsben, a Musikverein aranytermében. Időben megvettem a jegyeket, hogy jó helyen, a karmesterrel szemben, a zenekar mögül nézhessük, hogyan dirigál. Ez csak azért fontos, mert a koncert előtt kalamajkába keveredtünk. Kiderült ugyanis, hogy mások ülnek a helyünkön. Teljesen kétségbeestem, de ragaszkodtam hozzá, hogy mi ott ülünk. Aztán a személyzet elárulta, hogy a mi sorunkat áthelyezték a zenekar nagysága miatt, ezért nekünk egy – szerintem – sokkal rosszabb helyre kellene átülnünk. Szerencsére az idős úr, aki karácsonyra kapta lányától a jegyet, megengedte, hogy mégis az ő székükön üljünk, így szemből – mintha a zenekarban játszottunk volna – úgy figyelhettük Harnoncourt összes mozdulatát, mimikáját és gesztusát. Műsoron Mozart Esz-dúr szimfóniája (K. 184), a D-dúr (Haffner-) szimfónia (K. 385) és két zongoraversenye – az A-dúr (K. 488) és a C-dúr (K. 503) zongoraverseny – szerepelt.

Az utolsó előadás, amit Harnoncourt-ral láthattam, Bach Máté passiója volt 2014. április 5-én. Harnoncourt 84 évesen, egy szünettel, állva vezénylete végig a teljes művet. Kiváló fizikai állapotban volt. A kottába alig nézett: sokszor csak lapozott, de nem is nézett oda. Nem nézte, de pontosan tudta, hogy hol jár a kottában, hol kell esetleg ismétlésnél visszalapozni, de bele se tekintett.

Harnoncourt mindig karaktert vezényelt. Volt, hogy bölcsőt ringatott (Smetana: Hazám – Moldva, Menyegzői polka, Styriarte 2010), de előfordult, hogy lovagolt (Lanner: Jager Lust, Jagd Galopp, Neujahrskonzert 2001). Mindig tudta, hogy mekkora mozdulatokat, milyen intenzitást igényel az adott tétel(részlet). A szinte semmi mozgástól (Bach: 147. „Herz und Mund und Tat und Leben” kantáta) az igazán intenzív vezénylésig (Bach: Máté passió, „Sind Blizte, Sind Donner...”) nagyon széles a paletta.

Harnoncourt zenekarának hangzására többen mondták már, hogy „száraz”. Az biztos, hogy ha azonos művet vágunk össze különböző együttesek interpretációjában, az ő zenekara egyértelműen felismerhető. Korabeli hangszerei – nem tudok jobb szót – „rusztikus” hangzást eredményeznek, de épp ez benne a megnyerő. Harnoncourt zenéje ízig-vérig romantikus, szenvedélyes muzsika akkor is, amikor barokkot játszik, de akkor is, amikor Bartókot vagy Gershwint vezényel. Nem egy betanult koreográfiát „jár el” a zenekar előtt, hanem valóban irányít, benne él a zenében, ezért a hangszereseknek hihetetlen módon kell figyelniük.

Nikolaus Harnoncourt
Nikolaus Harnoncourt

Karmesteri pálcát sosem használt, a kézfej mozdulataiban ugyanis rengeteg lehetőség van, melyet Harnoncourt ki is használt. Két alkalommal – 2001-ben és 2003-ban vezényelte a Bécsi Újévi Koncertet. Évről évre abban bíztam, hogy a következőre biztosan ismét őt kérik fel, de nem így történt. Úgy gondolom, érdemes visszanézni Harnoncourt újévi koncertjeinek felvételeit, hiszen minden pillanatuk érték. Az osztrák karmester szerint ilyen az igazi bécsi zene. Én elhiszem neki.

Harnoncourt olyannyira részévé vált az életemnek, hogy az államvizsgámon is vitát gerjesztett egyik – diszkriminatívként címkézett – mondata, melyet mottóként tüntettem fel portfoliómon. A karmester szerint ugyanis:

A szívvel való gondolkodás a vallás közvetítő szerve, a művészet pedig a nyelve. Vallás nélkül nincs művészet, a művészet a köldökzsinór, mely minket az istenivel összeköt.

Azt hiszem Harnoncourt ars poeticájának is tekinthetjük ezt a mondatot, hiszen az ő zenéje valóban szívtől szívig, lélektől lélekig, embertől emberig, embertől Istenig képez hidat.

A fidelio.hu barokk előadás-sorozata ide kattintva érhető el.