Fidipédia / Zeneszerzők

Madarász Iván

Madarász Iván 1949. február 10-én született Budapesten. Zeneszerzést előbb Szelényi Istvánnál tanult a Budapest Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakát végezte el Szervánszky Endre osztályában. 1972-ben kapta meg kitüntetéses diplomáját. 1973-80-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán tanított. 1980-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. 2000-ben szerzett habilitált mesteri (magist. habilit.) fokozatot, 2002-ben nyert egyetemi tanári (prof.) kinevezést. Kompozíciói rendszeresen szólalnak meg hazai és külföldi koncerttermekben. Négy önálló szerzői lemeze jelent meg, számos művéről felvétel készült a Magyar Rádióban. Kórusműveivel több pályázaton nyert díjat. Meghívást kapott a ISCM Yokohama-i Világzenei fesztiváljára. Zeneszerzői díjak: Monreaux-i Filmfesztivál különdíja, az OIRT dalpályázat díja (két ízben) és Budapest Főváros kóruspályázatának díja. Munkássága elismeréseként 1992-ben Erkel Ferenc díjat, 1998-ban Bartók-Pásztory-díjat kapott. 2005-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. A zenei műfajok széles skálája jelenik meg kompozícióiban. A recenziók zenéjének drámaiságát, valamint az énektechnika, az emberi hang használatának újszerű módját emelik ki. Hangszeres zenéjére, különösen fuvolaműveire a hangszeres technika újabb módozatainak keresése jellemző. Kamaraműveiben sajátos módszert alakított ki bonyolultabb, ún. „nem-ekvivalens” arányú ritmusok megvalósítására.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Ahonnan a szél fúj

Németh Kristóf, Fábián Anita (forrás: Fidelio, fotó: Kádár-Csoboth Judit)

Az Örkény Színházban A vihar előadásán miután a nézőtér elsötétül, hosszú másodperceken keresztül nem történik semmi. KRITIKA

Minden, ami zene

Leonidasz Kavakosz hegedűművész május 18-án este a Richardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekarával ad koncertet a Müpában.

Robi Botos: "A torontói jazzközösség gyorsan befogadott"

A nyíregyházi születésű jazzmuzsikus húsz éves kora óta Torontóban él, ahol az ország egyik legnevesebb zongoristájává vált. INTERJÚ

[[ Kategóriadoboz (Schilling-darabot mutattak be Belgiumban) ]]

Réti Anna: "A jelenlét tudatossága nehéz feladat"

Réti Anna táncos, koreográfus másodszor kapta meg a legszínvonalasabb alkotók elismeréséért járó Lábán Rudolf-díjat. INTERJÚ

Új szereposztásban a Macbeth

Verdi klasszikusát május 19-től Kálmándi Mihály, Bretz Gábor, Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla szereplésével játsszák az Operaházban.

Európai utasok

Összesen 32 művész és 17 művészeti intézmény mutatja be a Kolozsvár-jelenséget a Műcsarnokban - a kiállítást július 1-ig lehet látni.

Service à la française

Egyetlen nemzet alkotásaiból álló koncertet mindig más füllel hallgatunk, majd megállapíthatjuk: ez olaszos, németes, franciás. KRITIKA

Május 24-én temetik Seregi Lászlót

Ugrin Gábor

A hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művészét a dalszínház aulájában és a Farkasréti temetőben búcsúztatják.

Merre tovább, magyar zeneoktatás?

A magyar zenepedagógia két kerek évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozattal ünnepeltek a zeneiskolák a Müpában. A Magyar Művészetoktatásért-díjak átadója és versenygyőztes zeneiskolások gálakoncertjei között a művészeti nevelés jövőjéről tartottak konferenciát.

Csillagok évada

A Budapesti Operettszínház a 2012- 2013-as színházi szezonban is sztárparádéval és kultikus darabokkal várja látogatóit.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG