Fidipédia / Zeneszerzők

Ravel, Maurice

A Pireneusokban levő Ciboure-ban született, 1875. március 7-én. Családja kevéssel ezután Párizsba költözött. Itt kezdett Ravel zenét tanulni, hétéves korában, majd 1889-ben a Conservatoire növendéke lett. A kilencvenes években jelentkezett első kompozícióival, amelyekben félreérthetetlenül megmutatkozik egyéni stílusa. 1901-ben elnyerte a Római díj második fokozatát (az első fokozatra a bírálóbizottság nem tartotta méltónak, pedig ekkor már többek között a Pavane és a Jeux d’eau című zongoradarabokat is megírta). A század első éveiben további remekműveket alkotott: a Vonósnégyest, a Miroirs című zongoraciklust és a Szonatinát, továbbá a Lúdanyó meséi című balettet. Érdeklődéssel harmonizált népdalokat, így többek között görög, héber és orosz dallamokat. Két operája közül a Pásztoróra (L’heure Espagnole) 1911-ben, A gyermek és a boszorkányok (L’Enfant et les Sortiléges) című gyermekopera 1925-ben került színre. Az első világháború, mint annyi más művészt, Ravelt is alkotói válsággal fenyegette. Általános pesszimizmusához anyja halála is hozzájárult. Csak a húszas években talált ismét magára. Műveiben az impresszionizmusra jellemző, elmosódó, foltszerű harmóniák helyébe ekkor lépett a tiszta, puritán dallamvonal. Érdeklődése kiterjedt az egész világra: meghangszerelte Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraciklusát, az amerikai Coolidge asszony felkérésére írta Madagaszkári dalait, a magyar Arányi Jelly hegedűművésznőnek a Tzigane című hegedűrapszódiát ajánlotta, de tanulmányozta és műveiben felhasználta az amerikai jazzmuzsika elemeit is. A harmincas évek kiemelkedő alkotásai zongoraversenyei, továbbá a Saljapin számára írt – végül is befejezetlenül maradt – filmzene (Don Quichotte à Dulcinée). 1932-ben autóbaleset érte, élete hátralevő öt esztendejében nem komponált. Párizsban hunyt el, 1937. december 28-án. A francia zene minden jellegzetes vonása: kultúra, szellem, sokoldalú érdeklődés, humor és a kiváló formaérzék fellelhető Ravel életművében. Dallamainak tiszta vonalrajza, harmóniáinak változatossága különösen zongoraműveiben tűnik fel. Érdekes módon Ravel, aki a modern hangszerelés egyik legragyogóbb virtuóza, legtöbb művét először zongorára képzelte el, s csak ezután írta át zenekarra. Színpadi alkotásait főként a tánc inspirálta. A Daphnis és Chloé című táncjátékot, a Lúdanyó meséit, valamint a La Valse című tánc-szimfóniát balettszínpadra szánta: ezek a művek azonban már világszerte tért hódítottak a hangversenytermekben is.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Ahonnan a szél fúj

Németh Kristóf, Fábián Anita (forrás: Fidelio, fotó: Kádár-Csoboth Judit)

Az Örkény Színházban A vihar előadásán miután a nézőtér elsötétül, hosszú másodperceken keresztül nem történik semmi. KRITIKA

Minden, ami zene

Leonidasz Kavakosz hegedűművész május 18-án este a Richardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekarával ad koncertet a Müpában.

Robi Botos: "A torontói jazzközösség gyorsan befogadott"

A nyíregyházi születésű jazzmuzsikus húsz éves kora óta Torontóban él, ahol az ország egyik legnevesebb zongoristájává vált. INTERJÚ

[[ Kategóriadoboz (Schilling-darabot mutattak be Belgiumban) ]]

Réti Anna: "A jelenlét tudatossága nehéz feladat"

Réti Anna táncos, koreográfus másodszor kapta meg a legszínvonalasabb alkotók elismeréséért járó Lábán Rudolf-díjat. INTERJÚ

Új szereposztásban a Macbeth

Verdi klasszikusát május 19-től Kálmándi Mihály, Bretz Gábor, Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla szereplésével játsszák az Operaházban.

Európai utasok

Összesen 32 művész és 17 művészeti intézmény mutatja be a Kolozsvár-jelenséget a Műcsarnokban - a kiállítást július 1-ig lehet látni.

Service à la française

Egyetlen nemzet alkotásaiból álló koncertet mindig más füllel hallgatunk, majd megállapíthatjuk: ez olaszos, németes, franciás. KRITIKA

Május 24-én temetik Seregi Lászlót

Ugrin Gábor

A hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művészét a dalszínház aulájában és a Farkasréti temetőben búcsúztatják.

Merre tovább, magyar zeneoktatás?

A magyar zenepedagógia két kerek évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozattal ünnepeltek a zeneiskolák a Müpában. A Magyar Művészetoktatásért-díjak átadója és versenygyőztes zeneiskolások gálakoncertjei között a művészeti nevelés jövőjéről tartottak konferenciát.

Csillagok évada

A Budapesti Operettszínház a 2012- 2013-as színházi szezonban is sztárparádéval és kultikus darabokkal várja látogatóit.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG