Juan Diego Florez 1973-ban született Peruban. Zenei tanulmányait szülővárosában, Limában kezdte a Nemzeti Konzervatóriumban, majd Philadelphiában a Curtis Intézetben tökéletesítette tudását. Első operai bemutatkozására 1996-ban az olaszországi Pesaróban a Rossini Opera Fesztiválon került sor.
A mindössze huszonhárom éves muzsikus még ebben az évben bemutatkozhatott a Scala színpadán is 23. Azóta a világ legnagyobb koncertpódiumain és operaházaiban vendégeskedett, köztük a MET, a Covent Garden, a bécsi Staatsoper, valamit Párizs, München, Berlin, Barcelona, Madrid, Chicago, Los Angeles operaházai, Japán koncerttermei, a Salzburgi Fesztivál.
Olyan kiemelkedő karmesterekkel dolgozott már, mint Claudio Abbado, Riccardo Chailly, Myung-Whun Chung, Gustavo Dudamel, Sir John Eliot Gardiner, Daniele Gatti, James Levine, Jesus López-Cobos, Riccardo Muti, Marcello Viotti.
Florez napjaink egyik legkiemelkedőbb bel canto tenorja. A fiatal énekes Milánóban 2007-ben egy hetvenöt éves hagyományt is „megdöntött". Donizetti „Az ezred lánya" című operájában lépett fel, amikor a híres „Ah! Mes amis" kezdetű áriával olyan kirobbanó sikert aratott, hogy ismétlésre ragadtatta magát a közönség örömére és az igazgatóság legnagyobb megdöbbenésére. A dolog különlegessége, hogy Saljapin óta egyetlen énekes, még Pavarotti sem ismételhette meg mégoly sikeres áriáját a Scalában, ellenkező esetben örökre kitilthatják az Operaházból. A kockázatot vállalva Juan Diego Florez a ráadásban is elvarázsolta a közönséget és a Scala vezetőit, hiszen aznap minden idők egyik legjobb jegybevételét könyvelhették el. Ezt a bravúrját 2008-ban a Metropolitan Operában is megismételte.
Juan Diego Florez nem csak operaszínpadokon lép fel. Gyakran szerepel dalénekesként zongorakísérettel, valamint koncertművészként is. Egyik kedvenc műve Rossini Stabat Mater-e.

































