Fidipédia
(min. 3 karaktert adjon meg a kereséshez)

A nápolyi zenei életben fontos szerepet játszik a Posillipói Dalnokok énekegyüttes, amelynek alapítója és vezetője Ciro Visco. A repertoárjuk a középkortól a kortárs kompozíciókig terjed. Igazi kísérleti műhely, mely különféle forrásokból táplálkozik, olyan produkcióknak ad helyet, mint a Laudari...

1952-ben tizenkét fiatal és ígéretes muzsikus, többségük római és az Accademia di Santa Ceacilia egykori növendéke, elhatározta, hogy létrehoz egy – hat hegedűsből, két mélyhegedűsből, két csellistából, egy nagybőgősből és egy csembaló játékosból álló – kamaraegyüttest, mely impulzusokat adhat a von...

1890. augusztus 15-én született. Párizsban élt, 1909-ben került a Conservatoire-ba, ahol Pessard, Gédalge és Vidal tanította. Az első világháború idején a haditengerészetnél szolgált. A háború után elnyerte a Római díjat. Két nagysikerű kompozícióját, a Readingi fegyház balladáját és az Escales-t a...

1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14. (Lurdy Ház)Tel.: (1) 294-1014 Mobil: (30) 203-3867

1021 Budapest, Tárogató út 2-4. Tel.: (1) 391-2525

1961-ben született Budapesten. Híres muzsikus családból származik; hat évesen kezdett zongorázni. Zenei tanulmányai befejezése után számos európai országban (Ausztria, Belgium, Hollandia, Németország) vendégszerepelt. A Japánba és Mexikóba szóló meghívások mellet sikeres koncertkörútjai voltak Ameri...

Balázs János zongoraművész zenész családba született 1988. szeptember 19-én. Első tanára édesapja volt (aki szintén zongoraművész), majd a Járdányi Pál Zeneiskolában Hornyánszkyné Becht Erika irányításával folytatta zongoratanulmányait. Pár hónap tanulás után, kilenc évesen I. díjat és számos különd...

A Budapesten végzett zeneszerzés-tanulmányai után, 1980 és 1982 között a metz-i Centre Européen de Recherche Musical (Zenei Kutatások Európai Központjában) Messias Maiguasca tanársegéde. 1980 és 1986 között zeneszerző-kutató és zenei asszisztens az IRCAM-nál (Institut de Recherche et de Coordination...

A Budapesten végzett zeneszerzés-tanulmányai után, 1980 és 1982 között a metz-i Centre Européen de Recherche Musical (Zenei Kutatások Európai Központjában) Messias Maiguasca tanársegéde. 1980 és 1986 között zeneszerző-kutató és zenei asszisztens az IRCAM-nál (Institut de Recherche et de Coordination...

Ifj. Nagy Zoltán 1986-ban végzett balettművészként a Magyar Táncművészeti Főiskolán. 1985-től a Magyar Állami Operaház tagja, 1986-ban a Perui Nemzetközi Balettverseny első helyezettje. 1987-től a Magyar Nemzeti Balett magántáncosa, 1995-től vezető szólistája. 2006-tól a Magyar Táncművészeti Főiskol...

Édesapja, Szakcsi Lakatos Béla nyomdokain járva,ő is a zongorát választotta hangszeréül. Hattól tizenhat éves koráig klasszikus zenei tanulmányokat folytatott, majd a jazz zene mellett kötelezte el magát, így lett Ifj. Szakcsi Lakatos Béla egyike a honi jazzélet legkiemelkedőbb zongoristáinak. Azóta...

Díjak:2008 - Tánc Világnapja: az évad legjobb férfi táncosa

  Az Ifjúsági Világkórust a Jeunesses Musicales International a Nemzetközi Kóruszenei Szövetséggel (IFCM) közösen hívta életre 1989-ben, ma az Európai Kórusszövetség - Europa Cantat (ECA-EC) is támogatja működését. A 100 tagú együttes azóta Európa, Ázsia és Latin-Amerika neves hangversenytermeibe...

2003 - Vidor Fesztivál: Pierrot-díj, különdíj

1956. május 4-én született. 1976 – Pinceszínház 1970-1980 – Színház- és Filmművészeti Főiskola 1980 – Miskolci Nemzeti Színház 1984 – Kaposvári Csiky Gergely Színház 1987 – Vígszínház   Színházi szerepek: DORIMEN GRÓFNŐ – Molière-Parti Nagy Lajos: Úrhatnám polgár, Vígszínház, 2007 (r.: Mácsa...

Ilan Eldad (Lengyel Iván) Szabadkán született. Életének első színházi tapasztalatait nagyapja Lloyd nevű kávéházának kék függönyei mögött szerezte. Később deportálták, és 13 évesen koncentrációs-, és munkatáborokban szervezett irodalmi és műsoros esteket. A háború után visszatért Szabadkára, ahol a ...

Ilja Repin 1844. augusztus 5-én született a harkovi kormányzóságban egy szegény katonai telepes családban. Gyermekkora és ifjúsága nélkülözések közepette telt el, első rajzóráit egy nyomdászati iskolában kapta. Tizenkilenc évesen Szentpétervárra utazott tanulni, ahol abban az évben tört ki lázadás...

Illényi Katica 3 és fél évesen kezdett hegedülni, édesapja Illényi Ferenc irányításával. Később felvételt nyert a Bartók Béla Konzervatóriumba és 14 évesen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségek Osztályába. Hegedűművész diplomáját 1991-ben szerezte meg. A hegedűszakkal egyidőben ...

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Tűzvörös lélekkel

A Pannon Filharmonikusokat mostanában többször hallhattuk Budapesten: a Tavaszi Fesztiválon kétszer, majd a "tűzvörös" állomásán is. KRITIKA

"Van igény a hip-hop kultúrára"

Az Operettszínházban április 21-én megrendezésre kerülő hip-hop versenyről Balogh-Barta Viktória táncos-koreográfussal beszélgettünk. INTERJÚ

Rátermett nagyapáink zenéje

Április 24-én Bëbocsātlak címmel a Parapács zenekar lemezbemutató koncertjét tartja a Hagyományok Házában.

Legendás csókok

Andy Warhol Kiss című filmjét és Klimt Der Kuss című festményét állítja szembe egymással Bécs legújabb kiállítása.

Elbúcsúztatták Szabó Gyulát

Gerard Mortier (fotó: Javier del Real/Teatro Real)

Családja, pályatársai, barátai, tanítványai és tisztelői szerdán kísérték utolsó útjára a nemzet színészét.

"Vad bacchanáliára nem kell számítani"

Két kortárs kisoperát, Dubrovay László és Vidovszky László műveitmutatja be április 17-én az Budapesti Operettszínház.INTERJÚ

Csöppnyi fülek mágiája

Egy gombostűt nem lehetett elejteni Palya Bea új lemezbemutatóján. Mi a titka Bea népszerűségének a magyar világzenészek között? KRITIKA

Shakespeare-t népszerűsítik a Bethlen Téri Színházban

A drámaíró születésének évfordulója alkalmából fesztivált rendeznek április 24. és 27. között, elsősorban a fiatalokhoz szólva.

"Valódi nagyság nincs játékosság nélkül"

Spiritiszták - sajtótájékoztató (forrás: Magyar Állami Operaház)

A nagyközönség is megcsodálhatja a szecessziós zenepalota játékmását a Zeneakadémián. Szabó Stein Imrét és Fazekas Gergelyt kérdeztük.

Mai évfordulók