Fidipédia
(min. 3 karaktert adjon meg a kereséshez)

Ilan Eldad (Lengyel Iván) Szabadkán született. Életének első színházi tapasztalatait nagyapja Lloyd nevű kávéházának kék függönyei mögött szerezte. Később deportálták, és 13 évesen koncentrációs-, és munkatáborokban szervezett irodalmi és műsoros esteket. A háború után visszatért Szabadkára, ahol a ...

Ilja Repin 1844. augusztus 5-én született a harkovi kormányzóságban egy szegény katonai telepes családban. Gyermekkora és ifjúsága nélkülözések közepette telt el, első rajzóráit egy nyomdászati iskolában kapta. Tizenkilenc évesen Szentpétervárra utazott tanulni, ahol abban az évben tört ki lázadás...

Illényi Katica 3 és fél évesen kezdett hegedülni, édesapja Illényi Ferenc irányításával. Később felvételt nyert a Bartók Béla Konzervatóriumba és 14 évesen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségek Osztályába. Hegedűművész diplomáját 1991-ben szerezte meg. A hegedűszakkal egyidőben ...

Illényi Péter zenész családban született 1974-ben, Budapesten. Hatévesen kezdett zongorázni, majd a Bartók Béla Konzervatórium zeneszerzés szakiránya mellett orgonálni, majd később brácsázni, trombitálni és ütőhangszereken játszani is tanult. Ferencsik János révén már igen fiatalon elhivatottságot é...

Magyar elbeszélő, drámaíró, könyvkiadó igazgató, műfordító, műkritikus.

Magyar színésznő, egyetemi oktató.

Budapesten végezte zenei tanulmányait, 1995 – ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán hegedű kamaraművész - tanári diplomát szerzett. A következő években Bécsben és Grazban Dario Luisi és Susanne Scholz vezetésével barokkhegedűt és régizenei előadói praxist tanult, miközben olyan híres barokkhege...

Ilya Kondratiev 1988-ban Oroszországban, Samara-ban született. Professzorai S. Zelenova, V. Soifer, Z. Ignatieva voltak, 2007 óta a Moszkvai Állami Konzervatórium tanulója. Számos nemzetközi zenei verseny díjazottja: Kabalevsky Nemzetközi Verseny (2004, fődíj), a wroclawi Nemzetközi Liszt Zongoraver...

Képzettség:2000-2006: Szegedi Tudományegyetem BTK, magyar tanár2002-2006: Szegedi Nemzeti Színház Stúdiója2006: színész Fontosabb szerepek:Szegedi Nemzeti Színház: István a király (Solt); Szentivánéji Popfesztivál (Lysander); Ponyvaregény (Tökfej; Marvin; Angol Dave; Lance; Elvis Presley; Bob Marley...

Háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Énekművész (szoprán)

1977. október 7-én született Nagyváradon 1989-ben családjával Békéscsabára költözött, ahol a tanulás mellett belekóstolt a színészetbe is a Csabai Színistúdió tagjaként. Érettségi után, 1997-ben kezdte meg színészi tanulmányait a Békés Megyei Jókai Színházban működő Fiatal Színházművészetért Alapít...

1989-ben költözött Békéscsabára1995 - 1997 Csabai Színistúdió1997 - 2001 Békés Megyei Jókai Színházban működő Fiatal Színházművészetért Alapítvány színiiskolája.2001-től Budapesti Operettszínház

Az In Medias Brass 2010 januárjában alakult, tagjai a Zeneakadémián szereztek művész diplomát. Az együttes - kevesebb, mint két év alatt - öt rangos, nemzetközi zenei díjat nyert. 2010 augusztusában, első közös sikerüket a Dél-Koreában megrendezett, 6. Jeju Nemzetközi Rézfúvós Versenyen érték el, me...

Eliahu Inbal karmester, 1936-ban született Izraelben. Tanulmányait a Jeruzsálemi Akadémián kezdte, majd Párizsban, Hilversumban és Siennában képezte tovább magát. Olyan mesterei voltak, mint Franco Ferrara és Sergiu Celibidache. 26 éves korában megnyerte a Cantelli Karmesterversenyt, ennek köszönhet...

A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elvégzése után 1982-ben a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházban kezdte pályáját. 1985-ben Magyarországra települt át, és a Népszínház tagja lett, ahonnan egy év múlva a József Attila Színházhoz szerződött.

Színház- és Filmművészeti Főiskola, 19811981-1994 - Thália Színház1994-től - Soproni Petőfi Színház Színházi szerepek:- Fallada: Mi lesz veled emberke (Pinneberg)- Maeterlinek: A kék madár (tűz)- Fedor-Szilágyi-Rátonyi: Miss Arizona (Rozsnyai Pipi)- Lope de Vega: A magyarországi fenevad (Felipé)- Ho...

Vincent d’Indy francia zeneszerző 1851. március 27-én született Párizsban, és ott is hunyt el 1931. december 2-án. Marmontelnél és Lavignac-nál folytatott zeneelmélet tanulmányokat, behatóan ismerte Bach, Berlioz és Wagner műveit. 1871-től C. Franck, 1873-75 között ezzel párhuzamosan a párizsi Conse...

Az olasz zeneszerző és hangszeres művész 1535-1536 körül született Veronában. A veronai katedrális fiúkórusában énekelt, zenére Vincenzo Ruffo tanította. 1557-ben, apja halálát követően Padovába, majd Velencébe ment, ahol a San Marco énekesiskoláját irányította. Az 1560-as években Pármába utazott, a...

Ernst Ingmar Bergman 1918-ban született Uppsalában. Bölcsésztudományokkal kezdett foglalkozni a stockholmi egyetemen. Egyetemista amatőr színházat szervezett, melyben a klasszikusok, és a saját darabjait rendezte. Irodalmi újságokban rendszeresen publikált. A színházi szakmában éppúgy a legjobb ren...

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Ez tánc, ami zene is

Október 7-én mutatja be a Góbi Rita Társulat barokk zenére készült Szemünk fénye című új táncelőadását. INTERJÚ

Színikritikusok Díja 2014

Bohém légy-ott (forrás: Gilvesy Pincészet)

Átadták a kritikusok díjait. A gála és a díjazottak percről percre a Fildeión. MAGAZIN

Elhunyt Kemény Endre karmester

Életének 90. évében meghalt Kemény Endre karmester, hegedűművész, zeneakadémiai tanár.

Mark Rothko Hágában

Albert Tootie Heath (fotó: Sánta István Csaba)

A 20. század egyik legjelentősebb amerikai festőművészének hatvanöt alkotásából nyílt kiállítás.

Magyar nagydíj az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen

Vörös Szilvia nyerte meg a szeptember 20-án este zárult I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny tizenötezer euróval járó nagydíját.

Induló zenekarod van? Pályázz!

Az NKA hamarosan közzéteszi a magyar könnyűzene támogatására meghirdetett Cseh Tamás Program két új pályázatát.

Mun Taeguk: "Meg kell érinteni az emberek lelkét"

Dél-koreai versenyző nyerte a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyt. Hogy mi volt a titka, az az alábbi beszélgetésből kiderül.INTERJÚ

Mai évfordulók

  • Anna Magdalena Bach születése (1701)
  • Sugár Rezső halála (1988)
  • Bock: Anatevka (Hegedűs a háztetőn)  - bemutató (1964)