Emma

"Csak az a szép ződ gyep!"

2013.01.30. 20:51

Programkereső

Janikovszky Éva egyik művének színpadi változatát mutatja be gyermek- és ifjúsági színházi koncepciója jegyében a Magyar Színház. Az Égigérő fű című előadást március végén láthatja először a közönség.

A napokban elkezdődött az Égigérő fű című darab próbafolyamata, a készülő előadást Horváth Patrícia rendezi. Mint írják, az előadás főbb szerepeiben Moór Mariannát, Fülöp Zsigmondot és Györgyi Annát láthatja a közönség, Misut és Síróbabát pedig gyerekszereplők alakítják.

A mesejátékot Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regénye és az abból készült Égigérő fű című ifjúsági filmhez írt forgatókönyve alapján Szabó Borbála írta. Az előadás bemutatóját a tervek szerint március 22-én tartják. A főszereplők mellett Dániel Vali, Szűcs Sándor, Sipos Imre, Soltész Bözse és Jegercsik Csaba játszik a produkcióban, a díszlet és a jelmez Kovács Yvette Alida, a zene Wagner-Puskás Péter munkája.

Az Égigérő fű című filmet 1979-ben mutatták be Palásthy György rendezésében. Rajz János és Dajka Margit mellett többek között Fónay Márta, Máriáss József, Drahota Andrea és Ujlaki Dénes játszott a filmben, a gyerekeket pedig Hintsch György és Ullmann Mónika alakította. „Csak az a szép zőőd gyep...! Az fog nekem hiányozni! A gyep!" - hangzott Rajz János jól ismert orgánumán a filmben Poldi bácsi aggodalma. De eszünkbe juthat, ahogy Dayka Margit az ujját a szájába téve pukkantott, vagy ahogy lekiabáltak a gyerekek a szenesember csúszdájának nyílásán, hogy „Jön a szén, csúszik!" Ezek mind arról tanúskodnak, hogy igazán remek színészegyéniségekkel lehet csak maradandót létrehozni. Csak ők képesek megragadni és megmutatni nekünk az egyébként mindannyiunkban rejtőzködő emberséget, esendőséget, lelki nagyságot.