Tekla

Almodóvar lámpalázas a cannes-i zsűrielnökség miatt

2017.02.01. 14:32

Programkereső

Az Oscar-díjas spanyol rendező 25 éve már zsűritag volt. Ő maga még soha nem nyert Arany Pálmát, de ötször hívták meg a filmjeit a fesztiválra.

Pedro Almodóvar lesz a 70. cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke - jelentették be kedden a szervezők Párizsban. A Mad Max-filmek ausztrál rendezőjét, George Millert követi az elnöki székben. A zsűri többi tagjával május 28-án adja majd át a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a fesztiválon. 

"Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a kivételes tisztségben ünnepelhetem a cannes-i filmfesztivál 70. évfordulóját" - mondta a 67 éves rendező a fesztivál közleménye szerint. 

Hálás vagyok, megtiszteltetve érzem magam és lámpalázam van."

Zsűrielnöknek lenni nagy felelősség, és remélem, a helyzet magaslatán leszek. Azt mondhatom, hogy szívvel- lélekkel teszem majd a dolgom, amely egyszerre öröm és privilégium" - tette hozzá. A filmrendező visszatérő vendége a világ egyik legrangosabb filmes találkozójának, ahol számos díjjal jutalmazták, de az Arany Pálmát még soha nem nyerte el.

1992-ben Almodóvar tagja volt az akkor Gérard Depardieu francia színész vezette zsűrinek is. Filmjeivel ötször kapott meghívást a hivatalos versenyprogramba (Mindent anyámról, Volver, Megtört ölelések, A bőr, amelyben élek, Julieta).

 A Mindent anyámról című alkotásáért 1999-ben megkapta a legjobb rendezés díját, 2006-ban pedig a Volver a legjobb forgatókönyvnek és a legjobb női alakításnak járó szobrot érdemelte ki.

 Almodóvar az Oscar-díjat is kétszer vehette át: 2000-ben a Mindent anyámról című filmjével megnyerte a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját, 2003-ban pedig a Beszélj hozzá! című alkotásával elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó aranyszobrot. 

Alfred Hitchcock és Luis Bunuel filmjeinek nagy rajongójaként a spanyol filmrendező az elmúlt három évtized európai filmművészetének egyik legeredetibb figurája, eddig több mint húsz filmet rendezett. Az 1980-ban 16 milliméteres kamerával készített első játékfilmje a madridi underground világáról gyorsan kultuszfilmmé vált. Almodóvar a kezdetektől gyakran producere, forgatókönyvírója, zeneszerzője és látványtervezője is filmjeinek. Életművében visszatérnek a gyakran provokatív témák a szexuális identitásról, az anya-gyerek kapcsolatról, ahogy a karakterek és a kedvenc színészek, köztük Carmen Maura, Antonio Banderas, Penélope Cruz vagy épp Marisa Paredes és Cecilia Roth. Hősei, figurái gyakran homoszexuálisok - saját homoszexualitását is nyíltan vállalja -, de felvonultatott transzvesztitákat, kéjgyilkost és pedofil papot is.

 A nemzetközi sikert 1988-ban az egyik legszórakoztatóbb filmje, a női boldogságról és a magányról szóló Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén hozta meg. Ezután a következett a legtöbbet díjazott Tűsarok 1991-ben és 1999-ben a Mindent anyámról.

"A cannes-i fesztivál boldog, hogy a 70. évfordulón egy olyan egyedülálló művészt fogadhat, aki végtelen népszerűségnek örvend. Munkásságával örökre beírta magát a filmművészet történetébe"

- írta közös közleményében Pierre Lescure fesztiválelnök és Thierry Frémaux igazgató.

Cannes-i díjátadó

A május 17-én kezdődő fesztivál zsűrijének tagjait és a versenybe meghívott filmek listáját április közepén teszik közzé. Almodovar a zsűri többi tagjával május 28-án adja majd át a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a fesztiválon.