Olivér

Musical nyerhet nagyot a szomorú filmek és egyszerű történetek Oscarján

2017.02.25. 16:28

Programkereső

A Kaliforniai álom mellett A régi város és a Holdfény reménykedhet díjakban. Csak egy kis szerencse kell, és akár magyar Oscarnak is örülhetünk.


A szomorúság és a depresszió uralja az idei jelöltlistát - írták több helyen is az Oscar-nomináltakat szemlézve, és ebben van is valami. A filmek többsége valamilyen veszteséggel, vagy azzal foglalkozik, mire nem képes az ember: szerelemre, felejtésre, vagy épp maga mögött hagyni az őt lehúzó környezetet. A legtöbb jelölést bezsebelő Kaliforniai álom is csak a felszínen egy habos-babos musical, valójában épp azzal foglalkozik, az álmaink és a boldogságunk mennyire összeegyeztethetőek.

Hozzá képest az olyan filmek, mint a Holdfény vagy A régi város igazi hangulatgyilkos drámák - de még a valójában pozitív üzenetű, vagy könnyedebb jelöltek is a keserűségből, elnyomástól, vagy épp az erőszakból merítenek. Az Oroszlán könnyfakasztó Igaz történetből készült, ami azért mégis arról szól, hogyan szakadt el egy kisgyerek a családjától. A fegyvertelen katona keresztény világképét az év legkegyetlenebb, véres és erőszakos jelenetein keresztül mutatja be. A számolás joga alaphelyzetét pedig a rasszizmus és az egyenlőtlenség adja.

Szintén szembetűnő, hogy a csavaros sztorik helyett a jelöltek többsége már-már faék-egyszerűségű történetbe csomagolja grandiózus mondanivalóját.

Az, hogy miről szól a Kaliforniai álom, A régi város vagy a Holdfény, vagyis a legnagyobb esélyesek, mind összefoglalható egy mondatban.

Egy színésznő-jelölt és egy bárzongorista egymásba szeretnek Los Angelesben. Egy magányos férfi visszatér szülővárosába, hogy gondoskodjon unokaöccséről testvére halála után. Egy nehéz sorsú afro-amerikai fiú felnövés-története. Az egyszerű sztori persze egyáltalán nem hátrány vagy kritika - az idei mezőny rendezői teljesítményt tekintve kiugróan jó, hiszen ezeket a sablonos történeteket sikerült érzelemmel, hangulattal és mondanivalóval megtölteniük.

Ahogy az lenni szokott, az Oscar a hosszúra nyúló díjszezon utolsó, záró állomása - ekkora a kategóriák döntő többségében már megvan a nyilvánvaló nyertes, ami mellé szinte mindenhol csatlakozik egy potenciális esélyes. A jelölt filmeket az Oscarig vezető szezon különböző állomásain terítették a forgalmazók. A régi város a Sundance-ről, a Hell or High Water és a Loving Cannes-ból érkezett,  A fegyvertelen katona Velencében tűnt fel, a Kaliforniai álom, a Holdfény és az Érkezés pedig mind Telluride-ban keltett először feltűnést, az idei Oscar legrelevánsabb fesztiváljává téve a coloradóit. Az Oroszlán Torontóból, a 20th Century Women pedig New York-ból érkezett.

Legjobb film

Ahogy az egész ceremónia, úgy a főkategória legnagyobb esélye is természetesen a rekordbeállító, 14 jelölést gyűjtő Kaliforniai álom. Damien Chazelle filmje egészen különös, posztmodern musical: az első egy órában olyan, mintha színészeket látnánk, akik azt játsszák, hogy musicalben szerepelnek - és ők is tisztában vannak azzal, hogy ez mennyire hipszternek számít 2016-ban. A dalok és táncok legalább annyira kapósak, mint amennyire hamiskásak, a két főszereplő karaktere pedig annyira nincs megírva, hogy a dallamok papírfecniként fújják őket jobbra-balra.

Óriási volt tehát az őket alakító Ryan Gosling és Emma Watson dolga, hiszen nem megírt jellemeket kellett eljátszaniuk, hanem típusokat megszemélyesíteniük és élettel megtölteniük. Rajtuk áll vagy bukik a film sikere - ők pedig remek munkát végeznek. A karakterek egy idő után elkezdenek élni, érezni és működni, ez pedig a dalokat és a sztorit is megtölti érzelemmel. Mindeközben a rendező végig két lábbal a földön marad, véleményét és világlátását pedig a zseniális zárójelenet szemléltei leginkább. A Kaliforniai álom az a típusú film, ami közhelyes igazságot prezentál hatásosan és erővel - olyan igazságot amit mind tudunk és ismerünk, de szeretünk és hajlamosak vagyunk elfelejteni.

Ezért is fogja megnyerni az Oscart - mert a technikai bravúr, a színészi remeklés és a közönséggel való kapcsolatépítés ritkán jár ilyen flottul együtt.


Rossz ómen viszont, ha egy film idő előtt olyan jelentős előnyre tesz szert, mint a Kaliforniai álom. Egy idő után ugyanis a filmet éltető hangokat elnyomják az ellendrukkerek, és ahelyett, hogy önmagában értékelnék, elkezdik az Oscarhoz, az eddigi jelöltekhez és a többi nyerteshez mérni a filmet. Így vált lassan közutálat tárgyává például A némafilmes, aminek értékeit önmagában senki sem vitatja, de mára inkább arról szól a diskurzus vele kapcsolatban, hogy túl könnyed egy Legjobb film-nyerteshez képest. Félő, ez vár a Kaliforniai álomra is: musical-volta egyszerűen elnyomja az olyan megrázó filmekkel szemben, mint a Holdfény, ami leginkább profitálhat az elmúlt hetek Kaliforniai álom-lejáratásából. Barry Jenkins drámája egy többszörösen hátrányos helyzetű fekete fiú felnövését meséli el három részletben, látleletet nyújtva három különböző korszakából.

A film ultraalacsony költségvetésből készült, de ez nem látszik rajta, mert az alkotók olyan remek látvány- és hangulatvilágot kreáltak, ami minden egyebet elfeledtet az emberrel.

A film apró szilánkokból rak össze egy élettörténetet. Ezek a kis mozaikok egymás mellett nem mindig mutatnak jól: néha túl kézenfekvőek, túl filmszerűek és összecsapottak. Az összképet nézve viszont minden a helyére kerül, az utolsó jelenet pedig az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb drámája. A Holdfény magasan a tavalyi év legjobb kritikákat kapó filmje, a RottenTomatoes-on 98%-on, a Metascore-on 99 ponton áll. Igazi filmművészeti csemege, aminek legnagyobb hátránya, hogy nem könnyű falat. Ha nyerne, az nagyobb szenzáció lenne, mint az Éjféli cowboy győzelme 1970-ben.

A versenyfutás harmadik helyén jelenleg A régi város áll. Kenneth Lonergan filmjéhez szintén idő és türelem kell: már-már Antonioni-szerűen fűzi fel családi tragédiáját. Míg azonban az olasz rendező azt mutatta be, mi van a semmin túl, Lonergant az érdekli, hogyan keletkezik az emberben ez a mindent felemésztő érzelmi üresség. 


Tipikus sleeper hit, azaz váratlan pénzügyi siker A számolás joga, ami jókor volt jó helyen: az Érkezés megbukott a kasszáknál, pedig az Akadémia mindig szívesen jelöl minőségi box office-sikereket. Az sem vált hátrányára, hogy sikertörténete hajtóerejét a rasszizmus drámája adja. Theodore Melfi filmje azonban sajnos csak egy jól eljátszott, de tipikus (bár szépen megmunkált) középszer, aminek gyenge pontja a patikamérlegen kiméricskélt forgatókönyve, amit ráadásul szintén jelöltek. A film váratlanul elhozta a Színészek céhének fődíját, jelezve, hogy ha hamarabb kampányolásba fogott volna, az este egyik nagy esélyeseként beszélhetnénk róla. Az Indiewire szerint egyik legnagyobb hátránya, hogy idén három fekete tematikájú jelölt film is versenyben van, így eloszlanak a szavazatok - ha nem így lenne, szerintük ez a film akár a fődíjra is esélyes lenne.


Az Érkezés a Csillagok között óta nem látott emlékezetes, eszes és csavaros sci-fi, ami mégis kevesebbet hozott Nolan filmjénél, és a közönséget is jobban megosztotta. Az Oroszlán valószínűleg soha nem vakarja le magáról, hogy csak az Oscar-hajhász producer, Harvey Weinstein rugdosta el a jelölésig. Lehet hogy ebben van is valami, de kár emiatt kicsinyíteni a film érdemeit: néhol kicsit kiszámítható, de hihetetlenül hatásos és érzelmes módon meséli el, hogyan talál vissza családjához a Google Earth segítségével egy indiai fiú, aki még gyerekkorában sodródott el több ezer kilométerrel otthonától.

A fegyvertelen katonára Mel Gibson nagy visszatéréseként tekint a szakma. Rég nem láttunk ilyen kegyetlen háborús filmet, ami úgy dacol a giccses és pátosszal, mint főhőse a füle mellett elsüvítő golyókkal - mindkét esetben dicsőséges győzelem a végeredmény. A Hell or High Water az a fajta titkos kedvenc, ami elől kisköltségvetésű film-minőségében valószínűleg a Holdfény szipkázta el a figyelmet. Westernbe oltott, poros heist-thriller, ami arról a rozsdaövezetről, és az ott lakó amerikaiakról beszél, akiknek nagyban köszönhető Donald Trump elnöki győzelme.

A Fences egy Pulitzer-díjas darab adaptációja, amiért mindkét főszereplője Tony-díjat nyert - most pedig mindketten esélyesek az Oscarra is. A film legnagyobb hátránya, hogy szinte már nem is film, hanem színdarab-adaptáció: zseniális alakításai, komplex karakterei és drámája mind olyan dolgok, amiket már láthattak a nézők a Broadway-n is. Denzel Washington rendezése egyszerűen nem tesz hozzá semmit a színházhoz. Ezért is van, hogy bár ő leginkább a rendezői elismerésért hajtott a filmmel, ezt nem kapta meg. A többi jelölés (Viola Davis és Washington főszereplőkként, a forgatókönyv és a film) viszont teljesen megérdemelt.

A győztes minden bizonnyal a Kaliforniai álom lesz. Ha mégse, hatalmas meglepetésként a Holdfény örülhet majd.
Kinek kellene kapnia? Kaliforniai álom
Legnagyobb hiányzó: Éjszakai ragadozók

Legjobb férfi főszereplő

Casey Affleck a Kaliforniai álom-hoz hasonló óriási előnnyel érkezik az Oscarra - a vele kapcsolatos botrányok viszont jóval túlmutatnak a sározzuk be a legesélyesebbet-jelenségen: többen is szexuális zaklatással vádolják, ami valahogy szinte teljesen lepereg róla. Testvérével, Ben Affleck-kel, illetve Matt Damon-nal olyan erős vér- és dacszövetséget alkotnak, hogy úgy néz ki, az amerikai lapok és tévéműsorok nem mernek packázni velük, attól tartva, hogy akkor örökre búcsút mondhatnak nekik és érdekköreiknek, mint interjúalanyok vagy meghívott vendégek. A szezon előtt legesélyesebbnek tartott The birth of a nation című film rendezője, Nate Parker nem úszta meg ennyivel: elsőfilmesként negyedannyi befolyása sem volt mint Affleck-nek, így mikor újra kipattant korábbi egyetemi szexuális erőszak-botránya, búcsút inthetett Oscar-álmainak. Egyetlen díjra sem jelölték filmjét. 

Érdekes kérdés, mindennek mennyire kellene közrejátszania Affleck esélyeiben - figyelembe kell-e venni az ellene felhozott vádakat, vagy csak a vásznon látott alakítás számít?

Nyilván lesznek szavazók, akik nem akarnak és nem tudnak eltekinteni a botránytól, de Affleck még így is magasan a legesélyesebb. Látványos nagyjelenet, vagy bazári mutatványok nélkül, de teljes és őszinte átéléssel hozza az érzelmileg kiüresedett főszereplőt A régi városban. Üdvözlendő, hogy nem csak hátrányos helyzetű, extrém átalakulást kívánó figurával nyerhet valaki esélyt az Oscarra, hanem egyszerű, a karaktert a legmélyebben átérző színészettel is. Ez kevésbé látványos, mint az ebben a kategóriában általában éltetett alakítások, de semmivel sem kisebb horderejű. Legutóbb talán Gary Oldman-t jelölték hasonlóért a Suszter, Szabó, Baka, Kém-ért.

Ha valaki veszélyeztetheti díját, az Denzel Washington, aki a Fences-ért elhozta a Színészek céhének díját. Gyarló, esendő családfőként egy rendkívül komplex és zseniálisan megírt karaktert hoz. Manírjaiban viszont legalább olyan színházszerű, mint maga a film, ezért kell egy jó fél óra, míg az ember hozzászokik, és Washington, a színész helyett elkezdi magát a figurát látni. Andrew Garfield (A fegyvertelen katona) csillogó szemű, naiv tekintetű katonaként az egyik legjobb jelölt film szíve és lelke, és nagyjából ugyanez mondható el Ryan Gosling-ról (Kaliforniai álom) is. Sokan legyintenek Viggo Mortensen-re, akit a Captain Fantastic vadonélő családapjának szerepéért jelöltek, miszerint jelölése a kategória idei gyengeségét mutatja. Mindez persze hülyeség, attól, hogy  a film néhol könnyed és játékos, ugyanolyan remek, mint Mortensen alakítása. Nézzük csak meg fondorlatos, gyerekeihez intézett monológjait.


A győztes Casey Affleck lesz, Denzel Washington jelenthet rá veszélyt.
Kinek kellene kapnia? Casey Affleck
Legnagyobb hiányzó: Joel Edgerton (Loving), Tom Hanks (Sully - Csoda a folyón)

Legjobb női főszereplő

Sokáig úgy tűnt, ez megint Natalie Portman éve lesz, aki ezzel máris két Oscaros színésznővé válhatna - az elsőt a Fekete hattyúért kapta még 2011-ben. A Jackie-ben Kennedy elnök feleségeként az első sírástól az utolsó, tévének bemutatott műmosolyig tökéletes - az ilyenért pedig Oscart szoktak adni. Igen ám, de a Jackie az alakításától eltekintve unalmas és egysíkú film, így teljesítménye visszhangként hat egy üres szobában. Valószínűleg ezért tudott Emma Stone feltörni: a Kaliforniai álom meghallgatás-jelenetéért önmagában megérdemelné a díjat, pedig ott még nem is estünk szerelembe vele; arra még pár jelenetet várni kellett. Stone-t a Superbad című tinifilmben fedezte fel a szakma, ami a címe ellenére azért több egy bugyuta szüzességelvesztős vígjátéknál, és igaz ez másik korai sikerére, a Könnyű nőcskére is. Az ilyen típusú filmeket viszont egy ideje már maga mögött hagyta, A segítség-ért még nem jelölték, a Birdman-ért viszont már igen.

Közkedvelt, híres és gyönyörű, minden afelé mutat, hogy hétfőn hajnalban az Oscar-díjast is a neve mellé biggyeszthetjük.

Isabelle Huppert Casey Affleck-hez hasonlóan kevésbé látványos szerepében: egy érzelmileg megközelíthetetlen nőt játszik, akit egy idegen kezd szexuálisan zaklatni - ez viszont dráma helyett macska-egér játékba fordul át. Bár elnyerte a Golden Globe-ot, így, hogy az Elle-t nem jelölték a külföldi filmek között, az sem biztos, hogy minden szavazó megnézte; akik látták, azok viszont odáig vannak érte. Ruth Negga a tiltott szerelem tárgyaként gyengéd és bájos, ugyanakkor öntudatos nő a Loving-ban, jelölése viszont inkább biztató, karrier-boost jellegű. Meryl Streep nominálása sem jelent mást, mint sürgetést, hogy végre elindíthassák önálló kategóriáját, mert egyszerűen nincs értelme máshoz mérni. Filmje, a Florence - A tökéletlen hang a tavalyi év egyik legjobb filmje volt, csak épp nem feltétlen miatta, inkább Hugh Grant miatt emlékezetes.


A győztes Emma Stone lesz. Ha mégsem, akkor Natalie Portman.
Kinek kellene kapnia? Emma Stone
Legnagyobb hiányzó: Annette Bening (20th century women)

Legjobb férfi mellékszereplő

Mahershala Ali (Holdfény) jóságos drogdílerként egyébként is toronymagas esélyesnek számított, Trump muszlimokat kitiltó rendelkezése miatt viszont valószínűleg a protestszavazatokat is begyűjti, így nehéz elképzelni, hogy ne ő győzzön. Pedig nem szerepel sokat a filmben, alig 20 percet, az ráadásul a film talán leggyengébb 20 perce - karaktere mégis talán a legjelentősebb szereppel bír a filmbeli főhős életében. Ez a szerep sem arról a túl látványos, kifelé szóló színészkedésről szól: Ali inkább jelenlétével, kisugárzásával hat - erre viszont sokan azt mondják, hogy épp ezért nem is színészhez kötött, rajta kívül még legalább 4-5 fekete férfi színész el tudta volna játszani.

Dev Patel az Oroszlánban a Gettómilliomos fiatal játékosa után már mint érett színész jelentkezik, játékával átélhetővé és igazivá teszi a film hihetetlen drámáját. Jeff Bridges A félszemű után ismét eljátssza a magának való seriff szerepét, csak ezúttal kicsiben - alakítása jelölésre mindenképp érdemes a Hell or high water-ben, díjra már kevéssé. Lucas Hedges A régi város elárvult tinijeként az idei jelzésértékű fiatal-jelölt. Michael Shannon az olyan szerepeknek köszönhetően, mint a most jelölt haldokló igazságosztója, lassan az első számú karakterszínésszé válik. A cím eddigi birtokosai általában főszerepekért kaptak díjat (Philip Seymour Hoffman, Forest Whitaker), nem lenne baj ha Shannon most mellékszereplőként nyerhetne.


A győztes Mahershala Ali lesz.
Kinek kellene kapnia? Az egyik legkiegyenlítettebb kategória, én odaadnám Michael Shannonnak, de épp csak egy hajszállal lemaradva Dev Patel és Mahershala Ali áll fej-fej mellett.
Legnagyobb hiányzó: Hugh Grant (Florence - A tökéletlen hang)

Legjobb női mellékszereplő

Ez az a kategória, amit egy jól irányzott sírással fog megnyerni a győztes.

A legnagyobb esélyesekről ugyanis mind elmondható, hogy csúcsjeleneteikben egy érzelmes monológ mellett eltörik náluk a mécses - ezen kívül viszont nemcsak alig kapnak szerepet a filmjükben, de játékuk is kellőképpen visszafogott. A legnagyobb sírás kétségtelenül Viola Davis nevéhez köthető a Fences-ben - ő a kategória fő esélyese. Ő játssza Denzel Washington diktatórikus családfőjének feleségét, aki ütközőzónául szolgál az apa és fiai között, majd lassan maga is áldozattá válik. Michelle Williams legnagyobb teljesítménye az emlegetett síráson kívül, hogy A régi városban rövidke jeleneteiben nem gyönyörű nőként, hanem meggyötört asszonyként szerepel, és mi ezt is elhisszük neki. Nicole Kidman a biztos hátteret jelentő ausztrál családanyát játssza az Oroszlánban, jól, de nem túl emlékezetesen. Octavia Spencer A segítséggel már áttörte az Oscar-plafont, valószínűleg ezért van hogy őt, és nem Taraji P. Henson-t vagy Janelle Monáe-t jelölték A számolás jogáért - tökéletesen egyenrangú teljesítményt nyújtanak. Naomie Harris-ről (Holdfény) valamiért kevesebbet hallani, pedig neki nem a futottak még-kategóriában a helye: neki kellene Davis-szel versengenie a díjért.

A győztes Viola Davis
Kinek kellene kapnia? Viola Davis, esetleg Naomie Harris.
Legnagyobb hiányzó: Elli Fanning és Greta Gerwing (20th century women)

Legjobb rendező

Pár évvel ezelőtt evidenciának számított, hogy a Legjobb film győztes egyben elviszi a rendezői díjat is - a hagyomány odáig fajult, hogy 2010-ben Tom Hopper elhappolta a díjat David Fincher elől. A király beszéde győzelme is nehezen magyarázható a Social Network felett, Hopper díja viszont kimeríti a botrány kategóriáját. Aztán 2013-ban a győztes Argo-akció rendezőjét, Ben Affleck-et nagy meglepetésre nem is jelölték, így Ang Lee vitte haza a díjat a Pi életéért. Azóta kettévált a két fő kategória: 2014-ben a rendezést Cuarón (Gravitáció), a fődíjat a 12 év rabszolgaság nyerte, tavaly pedig a Spotlight mellett A visszatérő rendezője, Inárritu örülhetett. Ahogy 2015-ben is, amikor a Birdman győzelmét még meg lehetett indokolni a Sráckor felett, de azt, hogy nem Linklater kapta a rendezői díjat, már kevésbé.

Idén adódik a kérdés: a győztes mindent visz, vagy ismét osztozkodás lesz?

Akármi történt az elmúlt években, az Oscar történetében így is jellemzőbb a film-rendező dupla díj, így legtöbben most is afelé hajlanak, hogy a Kaliforniai álom mellett Damien Chazelle rendező is győz majd. Ő 2 éve robbant be a Whiplash-el, amiben már megmutatta stílus- és ütemérzékét, vizuális és zenei virtuozitását. Akkor még nem jelölték rendezőként, most első számú esélyes.
Én mégis azt mondom, ez az a kategória, ahol érdemes a meglepetést keresni. Bár a Kaliforniai álom egyeduralkodónak tűnik, a hírek és a pletykák szerint elképzelhetetlen, hogy a Holdfény egy nagyobb díj nélkül menjen haza. Barry Jenkins semmi pénzből összehozott művészi víziójára csodatettként tekintenek Hollywood-ban - a tavalyi #OscarSoWhite-botrány után pedig nem csak mi vagyunk túl gyanakvóak, ha azt gondoljuk, idén kompenzálásra is sor kerül. Denis Villeneuve óriási pénzzel, de épp ezért szorongató stúdiókontroll mellett készítette az Érkezést, amit odaát legalább akkora tettnek tartanak, mint semmi pénzből filmet csinálni. Az Érkezés az idei Eredet, ami ugyan kevésbé vonz nézőket a tévé elé a díjátadóra, mint Nolan filmje, de a szakma annál jobban szereti . Kenneth Lonergan (A régi város) a rendezés mellett színdarabokat és forgatókönyveket is ír,  amolyan 60-as 70-es évekbeli művészzseni Hollywood szemében - filmje szintén kevés pénzből készült, de személyessége, elképesztő erejű drámája szinte mindenkit letaglózott. Mel Gibson jelölése keltette a legnagyobb feltűnést a kategóriában - sokan úgy gondolták, az, hogy a filmet jelölték, épp elég bocsánatot jelent Gibsonnak az elmúlt évek ámokfutásai után. A fegyvertelen katona viszont joggal gyűjtögette szorgosan a nominációit - a rendezőit például azért, mert egy pátosszal teli igaz történetet nem csak univerzális mondanivalóval töltött meg, de stílusosan és hatásosan is mutatott be, hogy még az is élvezhesse, aki nem ért egyet a fegyverviselést megtagadó Doss közlegénnyel. Gibson az istenfélő Doss figurájából nem szentet, hanem nagybetűs EMBERT kreál, aki pont azért tud ember maradni a háborús pokolban is, mert van valami, ami mellett kiáll, bármi történjék is.


A győztes: mernék Barry Jenkins-re fogadni. Aki kevésbé kockáztatna, az Damien Chazelle-re tegyen:
Kinek kellene kapnia? Damien Chazelle.
Legnagyobb hiányzó: Tom Ford (Éjszakai ragadozók), Garth Davis (Oroszlán), Martin Scorsese (Némaság)

Legjobb eredeti forgatókönyv

Hagyományosan ide jelölnek olyan jól sikerült független filmeket, amelyek nem fértek be a nagyok közé, de azért az Akadémia jelezni szeretné: láttuk és tetszett. Idén két ilyen jelölt is bejutott: az egyik A homár, Yorgos Lanthimos filmje egy utópisztikus világról, ahol a szingliket összegyűjtik, és átnevelő-párosító hotelekbe gyűjtik. Lanthimos az új görög mozi fenegyereke, máig szenzációként beszélnek arról hogy filmje, a 2011-ben Legjobb külföldi film-jelölést szerzett. Szürreálisan groteszk tragiko-vígjátéka talán többet is érdemelt volna egy jelölésnél, de sajnos Colin Farrell nominálása csak vágyálom maradt. A másik jelzésértékű jelölés a 20th century women-é, ami minden ízében könyvadaptációnak tűnik, pedig eredeti forgatókönyvből készült. Egy öregedő, fiát egyedül nevelő anyáról, és a velük élő tizen-, majd huszonéves lányról szól, valamint arról, hogyan próbálják megtalálni a boldogságot a 70-es évek Kaliforniájában. Szintén jobb sorsa és több nominációra érdemes dramedy, aminek legnagyobb vesztese az elképesztően jó Annette Bening a főszerepben. A Hell or high water és A régi város sikere és legjobb film-jelölése is az erős forgatókönyvnek köszönhető elsősorban, míg a Kaliforniai álomnak épp ezt szokás egyik gyengeségeként emlegetni - musicaleket egyébként is ritkán istenítenek forgatókönyvük miatt.


A győztes A régi város
Kinek kellene kapnia? A régi város, vagy a Kaliforniai álom
Legnagyobb hiányzó: Captain Fantastic, Zootropolis - Állati nagy balhé, Kubo és a varázshúrok

A legjobb adaptált forgatókönyv

A forgatókönyv-díjazások komplexsége az adaptált szkripteknél a legszembetűnőbb. Mit kellene díjazni: a csavaros, lebilincselő történetet? Akkor az Érkezésnek kell nyernie. Olyan kidolgozott karaktereket és konfliktusokat, amilyeneket filmen csak ritkán látunk? Eszerint a Fences lesz a győztes. Egyenletes történetvezetést, szépen kimunkált dramaturgiát? Akik ebben hisznek, azon az Oroszlánra szavaznak - esetleg A számolás jogára, amely a leggyengébb a jelöltek között. Vagy inkább a személyes dráma, a hihetetlenül reális karakterek és párbeszédek amik igazán számítanak? Mert akkor a Holdfénynek kell győznie. És valószínűleg az is fog. Mint fentebb írtam, néhol csak csikorogva illenek össze a jelenetek, de az apró élettöredékek összessége mégis olyan komplex képet alkot, amit díjazni fognak.


A győztes a Holdfény lesz.
Kinek kellene kapnia? Holdfény, de a fentiek alapján a Fences és az Érkezés is megérdemelné
Legnagyobb hiányzó: Éjszakai ragadozók, A fegyvertelen katona

Legjobb animációs film

Az évértékelő cikkben már pedzegettem, amit ismét meg kell erősítenem: a tavalyi év az animációs filmekről szól.

Az egyik legerősebb kategória idén az animációs filmeké, amiben gyenge jelöltet nem is találhatunk.

A díjra legesélyesebb Zootropolis - Állati nagy balhé és a Kubo és a varázshúrok is igazi varázslat, látvány, izgalom, dráma és mondanivaló hihetetlenül színes keveréke - mindegyik megérdemelte volna a forgatókönyv és a Legjobb film-jelölést is. Alig marad el tőlük a Vaiana, amiben a legjobb Disney-tradíciók kelnek újra életre. A vörös teknős és az Életem Cukkiniként az outsider-jelöltek: amerikai animációknál komolyabb és komorabb falatok - előbbiben konkrétan nem hangzik el beszéd, ami csak tovább növeli meditatív drámaiságát. Szimbolizmusa viszont talán túlzottan nyitott, ezért szinte bármilyen magyarázatot elbír, ami elidegenítően hathat egyes nézőkre. Ez az a kategória egyébként, ahol állandóak az idegen nyelvű kisebb animációs jelöltek - ezek persze soha nem a díjért játszanak, de már a jelölés is óriási elismerést és plusz bevételt jelent nekik. És itt a legerősebb a kimaradók listája is - csak ezekből össze lehetne álíltani egy jelöltlistát.

A győztes a Zootropolis - Állati nagy balhé lesz
Kinek kellene kapnia? A Zootropolis és a Kubo és a varázshúrok között képtelenség dönteni.
Legnagyobb hiányzó: A kis kedvencek titkos élete, Virsliparti, Szenilla nyomában

A legjobb külföldi film

A mostohagyermekként kezelt kategória, amely rendszerint az egész Oscar legszínvonalasabb jelöltjeit szállítja - többször a Legjobb film kategóriára is rávert már minőségben. Idén ez sajnos nem mondható el: több nagy esélyes már a szűkített jelöltlistára sem fért fel (Elle, Neruda), és volt olyan film is, ami eséllyel indulhatott volna, csak épp saját országa nem nevezte (A szobalány).

A végül jelölést szerző 5 film nem rossz, de nem is kiemelkedő

Sokat elmond az a pletyka is, miszerint a Trump-féle kitiltási botránynak végre adott egy indokot a szavazóknak, hogy válasszanak egy filmet a sovány listáról: így fogja behúzni a díjat az iráni Az ügyfél. Asghar Farhadi 2012-ben a Nader és Simin-nel már győzött egyszer, idei filmje is ahhoz hasonló lassú, a felszín alatt izzó karakterdráma. Az ember akit Ovének hívnak kedves, de nem túl emlékezetes keserédes dramedy Svédországból - a jelöltínség idején egy ideig titkos esélyesnek számított. A Tanna inkább erőfeszítéseiért, mint a kész produkcióért kapott jelölést: az ausztrál film egy bennszülött törzsek körében játszódó, igaz történeten alapuló Rómeó és Júlia-sztori, eredeti helyszíneken, valódi törzsi tagok szereplésével. Mindez nagyon romantikusan hangzik, és a Tannával nincs is semmi baj, de egyszerűen semmi többet nem hoz annál, amit ebből a leírásból gondolhat róla az ember. A homok alatt a poszt-világháborús korszak egy kevésbé ismert történetével foglalkozik: a Harmadik Birodalom kapitulálás után fiatal német katonákat köteleznek arra, hogy szedjék fel azt a több millió bombát, amit a háborúk során Dánia partjainál elhelyeztek. A zöldfülű, tinédzser közlegényekkel úgy bánnak, ahogy ők kezelték a zsidókat, az emberség azonban ilyen körülmények között is megmutatkozik - szép és megható dráma, ami, akárcsak a filmbeli taposóaknák, bármelyik pillanatban berobbanhat. A Toni Erdman rég nem látott, bekategorizálhatatlan film - ahogy kritikámban is írtam, a majd' 3 órás groteszk vígjátékhoz jócskán kell türelem, de ez a film végén kifizetődik. Az amerikai közönség irtózása a feliratos filmektől legendás, a számukra talán érthetetlen filmben ábrázolt élethelyzetek és a fura hangulat pedig legalább annyira elidegeníti őket, mint a film hossza. Felröppentek pletykák, hogy hiába ez a legtöbb elismerést begyűjtő film a jelöltek közül, csak úgynevezett szabadkártyával tudott bekerülni a szűkített listára - ilyen híresztelésekre viszont nem kell adni, ugyanezt a Saul fiával  kapcsolatban is emlegették. Azt viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni, mennyire látványosan nem érdekli az amerikaiakat Maren Ade filmje - a legnagyobb felhajtást az keltette vele kapcsolatban, hogy Jack Nicholsonnak bejött, ezért remake-et készíttet belőle, amiben Kristen Wiig lesz a partnere. Ebben Ade már csak konzultánsként fog részt venni - több mint valószínű, hogy az amerikai újragondolással már mint esélyes Oscar-jelölttel találkozunk néhány év múlva, az eredetinek viszont valószínűleg meg kell elégednie a jelöléssel.


A győztes Az ügyfél lesz.
Kinek kellene kapnia? A homok alatt
A legnagyobb hiányzó: Életem Cukkiniként, Elle, Ez csak a világ vége

Legjobb dokumentumfilm

Az Oscar másik, érdemtelenül kevés figyelmet kapó kategóriája. A jelölteknél itt is gyakori a csillaghullás, azaz egy dokumentumfilm hiába nyeri magát rommá a díjszezonban, vagy gyűjt be csupa kiváló kritikát, simán lehet hogy még csak nem is jelölik. Idén a legnagyobb esélyesek azért itt vannak, de a lemaradókkal sem lenne semmivel gyengébb a kategória. A legnagyobb esélyes az utóbbi évtized talán legnagyobb dokumentumfilmes vállalkozása, és legkiválóbb dokuja, az OJ: Made in America. Ezra Edelman 7 és fél órás opusza az OJ Simpson-történetet középpontba állítva mesél a sztárságról, a rasszizmusról, az emberi gyarlóságról, Amerikáról, és rólunk, emberekről. A 13th szintén felkapott dokunak számít, olyannyira, hogy jelenleg többen az ő győzelmét sejtik. Legfőképp rendezője, Ava DuVernay miatt keltett feltűnést a film - Selma című Martin Luther King-filmje pár éve a legnagyobb mellőzött volt az Oscaron. Kiváló kritikákat kapott, ennek ellenére csak zenéjét és jelzésértékkel a filmet jelölték, előbbit meg is kapta. A mellőzés viszont nem hogy rossz fényt vetett volna a rendezőnő karrierjére, egyenesen belökte azt - ma ő az egyik legfelkapottabb női direktor. A 13th című filmjében az amerikai börtönrendszert kapirgálja meg, és azt, hogy mindez hogyan szimbolizálja a fekete lakosság elnyomását. A doku megdöbbentő tényfeltáró nyomozást vegyít az idejétmúlt, unalmas beszélőfejes-dokuhagyománnyal, elképesztő tényeket és összefüggéseket propagandisztikusan szűk látókörű következtetések követnek - szerencsére előbbiek vannak túlsúlyban. Az I am not your negro szintén a feketékkel szembeni megkülönböztetésekkel foglalkozik egy erről szóló, soha be nem fejezett regényt középpontjába állítva. A Tűz a tengeren Olaszország Legjobb külföldi film-jelöltje - ilyen minőségben  nem szerzett nominációt, a doku-kategóriában viszont igen. Gianfranco Rosi a lampedusai menekülthelyzetet veszi górcső alá, de a katasztrófaturizmus helyett az olasz lassúmozi hagyományait és a szociográfiát ötvözi dokumentumfilmes eszközökkel: a parányi szigeten élők helyzetét bemutató statikus képek keverednek a menekültekkel tömött hajók, és a kimenekítések jeleneteivel. Nem könnyű film, főleg mert indokolatlanul törekszik a helyzet kézzelfogható drámaiságát csendéletekbe költeni - az viszont dicsérendő, hogy nem a megszokott és túl általános eszközökkel él. A Life, Animated a legszívmelengetőbb a jelöltek között: egy autista fiúról szól, aki Disney-rajzfilmeken keresztül tanult meg kapcsolatot teremteni a külvilággal. A főszereplő, Owen Suskind életének abba a szakaszába tekinthetünk be, amikor először próbál a saját lábára állni, és betegsége ellenére a tőle telhető legteljesebb életet élni - Jágó, Dumbó és a többi barátja pedig ebben is segítségére van.


A győztes: OJ:Made in America, esetleg a 13th
Kinek kellene győznie: OJ: Made in  America. Természetesen csak utána, de muszáj megemlíteni a Life, Animated-et is
Legnagyobb hiányzó: Cameraperson, Weiner

Technikai kategóriák

Ezek azok a kategóriák, amelyeknél a jelöltek kiválasztását a hozzáértő szakmabeliek végzik, szavazni viszont mindneki szavaz - így lehet, hogy a szakma egyöntetűen elájult a Legendás lényeg és megfigyelésük díszletétől és jelmezeitől, de a mezei Oscar-szavazó meglátja a jelöltek között a Kaliforniai álmot, és automatikusan X-el is. A musicalnek a rekordjelölés ellenére 9-10 Oscart jósolnak, a Legjobb zenét és a Legjobb eredeti dalt szinte biztos behúzza - utóbbiban kétszeres jelölt, amiből nyilvánvalóan csak egyet nyerhet meg, ezért ha valamiféle csoda történik, akkor sem kapha 13-nál több díjat. A Kaliforniai álom  a hangvágásnál és a hangkeverésnél is jelölt, itt viszont csak akkor fog győzni, ha tényleg mindent meg akarnak nyeretni vele az Akadémia tagjai. Sokkal valószínűbb hogy egy látványos, dirr-durrt bőszen szállító jelölt nyer, mint A fegyvertelen katona, vagy mint a túlvilági hangokkal is operáló Érkezés. A vizuális effektusoknál valószínűleg az dönt majd, melyik filmet kedvelik a leginkább - ez pedig A dzsungel könyve, de a Doktor Strange is reménykedhet. Inkább adnák oda a Legjobb smink és haj Oscarját Donald Trump-nak, mint a Suicide Squad-nak, így itt okozhat egy meglepetést a svéd Az ember akit Ovének hívnak.

A kosztümnél és a díszletnél fennáll a fentebb fejtegetett kérdés: minden mindegy alapon odaadják a Kaliforniai álomnak, akkor is ha nem feltétlen indokolt?

Kosztüm-díjat jellemzően kosztümös, történelmi film szokott kapni, olyan jelölt, mint idén a Jackie, a díszlet díja pedig a legváltozatosabb helyekre vándorol, idén ha nem a musical, akkor feltehetően az Érkezés kapja meg. A Legjobb vágás erősen korrelál a Legjobb film díjával, kivéve olyan látványos eseteket, mint például a Whiplash. Ezt a díjat nyugodtan odaadhatjuk előre a Kaliforniai álomnak. A legjobb fényképezés Oscarja már kérdésesebb: a Kaliforniai álom operatőre természetesen a fő várományos, de James Laxton képei a Holdfényben mindenkit lenyűgöztek, így simán elképzelhető, hogy végül ő nyer majd.

Rövidfilm kategóriák

A rövid dokumentumfilmeknél jellemzően a témát díjazzák - az 5 jelölt filmből idén 3 is a menekültkérdéssel foglalkozik, ezek közül kerülhet ki a győztes is. Legnagyobb esélyes közülük a The white helmets, de a Joe's violin és befuthat, ami egy holokauszt-túlélő, és a hegedűjét megkapó 12 éves kislány kapcsolatáról szól. Az animációs rövidfilmeknél idén a Pixar végre megszerezheti első győzelmét a kategóriában a Piper-rel.

A végére maradt a minket, magyarokat leginkább érdeklő kategória, a Legjobb rövidfilmmé.

Deák Kristóf filmjéről, a Mindenkiről lehetséges esélyesként beszélnek, erősorrendben legtöbben a 2-3. helyre teszik. A Vulture a Mindenkinek adná a díjat, és szerinte közte és a La femme et le TGV között fog eldőlni. Utóbbi egy magányos nő és egy masiniszta kapcsolatáról szól, és Deák Kristófék legnagyobb kihívójának számít; a Deadline szerint egyenesen győzni fog. A Vox viszont az Ennemis intérieurs-nak adná a díjat, ami két férfi terrorizmushoz és identitáshoz kapcsolódó párbaját mutatja be. Ezt a filmet tartja legfőbb esélyesnek a Goldderby is, 8/5-öt adva a győzelmére - az itteni felsorolásban a Mindenki a harmadik helyen áll, a La femme-hez hasonlóan 15/2-es oddszal. Látható tehát, hogy teljesen kiszámíthatatlan a kategória - itt nincsenek nagy stúdiók és reklámhadjáratok, a filmeket is jóval kevesebb figyelem övezi. Mivel rövidfilmekről van szó, összesített vetítéseken láthatják őket a szavazók - már akik részt vesznek ilyen vetítésen. Akik nem, azok valószínűleg hírverés hiányában a témára szavaznak. Akik viszont látták a jelölteket, azok a legemlékezetesebbre voksolnak, ami általában egy könnyedebb, de szórakoztatóbb darab.

A Mindenki középsúlyú filmként nem túl letaglózó, de érdekes és szórakoztató, ráadásul egyetemes mondanivalója van, így akár még győzhet is.

A Filmschoolrejects például egyértelműen őt élteti.