Zalán

A szerelem a vágóhídon pont olyan elbűvölő, ahogy hangzik

Testről és lélekről filmkritika

2017.03.01. 10:00

Programkereső

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje a képekkel és hangulatokkal is játékot űz, de mindkét esetben sikert arat. Olyan romkom, amit nem sűrűn látunk.
DNS 7062v1
Fotó: mozinet

Enyedi Ildikó Az én XX. századom című filmmel robbant be a nemzetközi filmes életbe. A mozi elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát a 1989-es cannes-i filmfesztiválon, bekerült a minden idők legjobb magyar filmjeit listázó Budapesti Tizenkettőbe, és az MMA 53 magyar filmes válogatásába is. Utóbbitól a rendező később nyílt levélben határolódott el, kérve, hogy húzzák ki filmjét a listáról, mert nem ért egyet azzal, hogy az MMA ízlésrendőrséget játszik.

17 év után készített ismét nagyjátékfilmet, amivel második magyar rendezőként nyerte el a Berlini Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. Ez a hír legalább annyi cikket szült, mint Enyedi ismételt politikai állásfoglalása: azt nyilatkozta egy német közszolgálati rádiónak még a film győzelme előtt, hogy szégyen, ami hazánkban történik. Megélhetési poszthuszárok és főállású újságírók reagáltak azonnal a visszafogott kritikára - közbe egyre kevesebb szó esik magáról a filmről. Pedig megérdemelné - alig egy hónappal azután, hogy Az állampolgárnak előre odaadtam az év magyar filmje díjat, úgy néz ki, máris letaszították a trónról.

A film szempontjából azért is visszás, hogy inkább politikai beállítottságú nyilatkozatokról beszélünk, mint magáról az alkotásról, mert

a Testről és lélekről az a fajta film, amit eséllyel indíthatnánk a jövő évi Oscaron.

Szereplői és bemutatott élethelyzete legalább annyira jellegzetesen magyar, mint amennyire univerzális. A képei gyönyörűek, a színészek - és alkalmi színészek - remekelnek, hangulatilag pedig olyan megkapó, amiről minden, Sundance-re vágyó fiatal amerikai függetlenfilmes álmodozik, miután látott egy Michael Gondry, Aki Kaurismaki vagy Wes Anderson filmet. Épp ezért kár lenne, ha a döntéshozók a nyilatkozat és a botrány miatt nem Enyedi filmjét indítanánk jövőre az Oscarért.

DNS 9473
Fotó: mozinet
Enyedi azt nyilatkozta, hogy egy könnyed, laza filmet akart csinálni - később, a botrány hatására hozzátette: a jobb- és baloldalnak egyaránt.

 Mindez amolyan ká-európai, habkönnyű beletörődöttséggel jelenik meg a vásznon - ezzel ellentétben pedig ott áll az természet érintetlen univerzalizmusa, az álmok világa. Hogy mindez hogyan néz ki a gyakorlatban? A film egy vágóhídon játszódik, ahol Endre (Morcsányi Géza könyvkiadó-igazgató és dramaturg első filmszerepében!), a fél karjára béna igazgató irányítja a munkát derűs egykedvűséggel. Egészen addig, míg meg nem érkezik Mária (Borbély Alexandra szintén első filmfőszerepében kápráztat el mindenkit), az autisztikus vonásokkal rendelkező csodabogár, mint minőségellenőr.

Egyiküket testi fogyatékossága, a másikat érzelmi ridegsége és tapasztalatlansága bénítja meg. Mindeközben viszont mindketten teljesen átlagos figurák, akik mellett nap mint nap megyünk el az utcán. Morcsányi eszköztelensége és színészi tapasztalatlansága kifejezetten a film előnyévé válik - valószínűleg Enyedi is őszinte szemeit és tiszta arckifejezését látta meg. A lehető legközhelyesebb, de ez is fejezi ki a legjobban: Endreként ő jó ember, egyszerű, egyenes és tisztességes hétköznapi férfi. Borbély Alexandra gyönyörű, itt viszont képesek voltak mindennapi fura lányt faragni belőle, akinek szépsége, bája és erotikája nem kínálja magát tálcán, csak szép lassan bomlik ki előttünk.

Kettejükben első pillantásra semmi közös sincs elszigeteltségükön kívül.

Egy pszichológusi vizsgálat során viszont kiderül, hogy osztoznak álmaikon: ilyenkor szarvaspárként járják az érintetlen erdőt. A film azt mutatja be, hogyan találnak egymásra a valóságban is.

A sztori tehát a legbanálisabb romantikus vígjátékok történetét hozza - és a felszínén valóban egyszerű, sallangmentes mesét mond el két lélek találkozásáról. Mindezt viszont annyi gondolattal és gyönyörrel tölti meg Enyedi, hogy alig győzzük sorba venni. A film legnagyobb erénye, hogy akkor is tökéletesen működik, ha nem nyűgöz le minket a tündérszerű álomképek és a dokumentaristán kegyetlen vágóházi képsorok ellentéte; ha nem akarunk elgondolkodni a szerelem mibenlétén; azon, hogy mennyi csodát találhatnánk, ha mi is górcső alá vennénk a villamoson minden nap mellettünk utazó ember lelkét.

A Testről és lélekről egy picit hosszabb a kelleténél, kicsit talán egyenetlen is, de

annyi ötlet és frissesség szorult bele, hogy mindezektől függetlenül, bájosan groteszk, irreálisan ironikus

romantikus vígjátékként is remekül működik.

Testrol es lelekrol stils 0142224
Fotó: mozinet