Előd

Instant diktatúra-mese

A fehér király filmkritika

2017.03.09. 09:29

Programkereső

A Dragomán György regényéből készült film kevésbé az eredeti művet, mint inkább azt mutatja be: ilyen lenne egy nyugati típusú ifjúsági mese Ceausescu Romániájában.

Utálom, amikor egy könyvadaptációnál egyesek nem képesek elszakadni az alapanyagtól. Mivel minden második film bizonyos mértékben adaptáció – könyv, színdarab, képregény, újságcikk – ezért a legtöbb esetben nem érdemes azon rugózni, mennyiben hasonlít az eredeti műhöz.

Önmagában, önálló filmként kell megállnia a helyét és kész.

Léteznek az ún. hardcore adaptációk: híres, elismert eredeti művek megfilmesítései. Ezek azok, amelyekkel az ember nem kizárólag a mozibemutató körüli hónapokban találkozik a könyvesboltokban, szigorúan a film plakátját idéző borítóval. Itt a filmet rendelik alá az eredeti műnek, például a könyvnek, és nem fordítva.

a feher kiraly 02
Fotó: Vertigo

Ilyen hardcore adaptáció a Dragomán György regényéből készült A fehér király is. Az Alex Helfrecht-Jörg Tittel házaspár mozijánál kénytelen vagyok ellentmondani önmagamnak, és a Dragomán-mű tükréből nézni a filmet, az ugyanis olyan magával ragadó mestermű, hogy nem igazán tűri, hogy egy adaptáció árnyékában álljon. Ráadásul A fehér király nem a megszokott módon adaptálja a regényt - inkább csak ihletett merített.

Mondhatnánk úgy is, hogy az angol-belga rendezőpárost a többrétegű regény egyetlen szelete érdekelte igazán, erre felhúztak egy filmet, a lyukakat pedig kitömködték néhány tessék-lássék módon összeszedett további regényrészlettel.

Dragomán regénye az 1980-as évek Romániájának szürrealizmusában játszódik. Főhőse, Dzsata (a filmben: Djata) mellől pont akkor hurcolják munkatáborba apját, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Keserves időszak következik, amikor Dzsatának úgy kell hirtelen felnőtté válnia és értelmeznie azt a hihetetlen környezetet, ami körülveszi, hogy nincs valódi támasza és útmutatója. A regényben a diktatúra, az apa-gyerek kapcsolat, a felnövés nehézségei hihetetlenül gazdag árnyalatokban megjelenő, vissza-visszatérő témák - valóban bajos ezt mind egyetlen, másfél órás filmbe komponálni.

a feher kiraly 05
Fotó: Vertigo

Nem is sikerült. A fehér király alkotóit az alapanyagban a néha gumipuhaságú, néha hirtelen gránitszilárddá keményedő diktatúra fogta meg a leginkább. Dragomán minderről úgy írt, hogy nem kimondottan, de egyértelműen azonosítható volt a '80-as évek Romániája. A film elemeli innen a sztorit és egy kitalált, mondhatni tetszőleges kelet-európai helyszínt kreál. Ugyanígy tesz az elnyomó rendszerrel is: egy kvázi-kommunista diktatúrát alkot, ami egyébként egészen meggyőző az ismerős rituáléival, himnuszaival és erkölcsével.

És a film ennyivel meg is elégszik: egy, a valóságban is létezett diktatúra inspirálta elnyomó rendszer bemutatásával, ami lelketlen kiskatonákat képez, a termelést és a népet tűzi látszólag zászlajára, hiánygazdálkodást alakít ki, és közben folyamatosan megfigyeli népét. A sztori szerint Djata itt is elveszíti édesapját, és valamit még sikerült is átmenteni a könyv szívszorító coming of age-sztorijából, viszont a könyvből idézett részletek egyszerűen nem állnak össze egy egésszé.

Egy-egy hátborzongató jelenet erejéig megidézik a regény expresszív hangulatát, de következménye ezeknek az epizódoknak sincsen.

Néhány emlékezetes momentum bekerült a filmbe a könyvből, hogy rá lehessen nyomtatni a plakátra Dragomán nevét, de ezek semmit nem őriztek meg eredeti szerepükből és funkciójukból, így nem hogy nem hatásosak, de inkább csak megakasztják a filmet. A karaktereket valamilyen szinten kötik az eredeti műben leírtak - amiből viszont rengeteg kimaradt a filmben, így néha olyan dolgokat tesznek, amiket csak a vásznon látottak alapján nehéz megmagyarázni.

a feher kiraly 03
Fotó: Vertigo
Azok, akik nem olvasták a regényt, furcsa pozícióból nézhetik a filmet.

Egyrészt nincs mivel kiegészíteniük a filmen tátongó lyukakat - például a regényből értelmetlenül átemelt részleteket sem igen tudják hova tenni. Másrészt viszont nem hiányolják az összetettséget, a kidolgozottságot sem. Ha valaki előzetes ismeretek nélkül ül be A fehér királyra, egy egyszerű, instantpor-formájú diktatúra-mesét kap. Mintha egy Éhezők viadal, vagy Beavatott-szerű utópisztikus young adult-regény első száz oldalát filmesítették volna meg  hőstörténet és szerelem nélkül. A film saját kis felépített világa önmagában működik és megáll a lábán. A dráma már nem ilyen erős, de tartalék üzemmódban valahogy eldöcög vele a film a végéig.