Szabolcs

Farkas Franciska: „Nő vagyok, budapesti, színész, magyar és roma”

2017.04.16. 10:22

Programkereső

Nemrég elnyerte a Televíziós Újságírók díját az Aranyélet mellékszereplőjeként, a most bemutatott Brazilokban pedig a női főszerepet játssza Farkas Franciska, akivel a Gyöngyöstől a mozivásznakig vezető kanyargós útról beszélgettünk.

- Mesélj egy kicsit a figurádról a Brazilokban!

- Puporka Rozi egy elég karakán, pattogós, rafinált kamaszlány. Már nem kislány, de még nem is felnőtt – épp kezd nővé érni, ezt pedig észreveszi a környezete is, és ebből elég sok bonyodalom adódik. Amellett, hogy tipikus kamaszkori problémákkal küzd – hova menjek, mit csináljak, melyik fiút válasszam – egy elég komoly feladatot is el kell látnia: neki kell összetartania a családját. Ő az anyafigura a testvérei és az apukája számára.

- Első filmedben ( Viktória – a zürichi expressz ) egy olyan lányt alakítottál, aki a mélyszegénységből menekülve prostituáltként próbált szerencsét Svájcban. Te is nehéz körülmények között nőttél fel, és több helyen elmondtad, hogy épp ezért tudtál kötődni ahhoz a karakterhez.

- A Brazilok közege szintén egy mélyszegény-ingerszegény környezet, egy vidéki kis falu, Acsa. De nem csak az a közös bennem és a figurámban, hogy honnan jöttünk. Számomra is nagyon fontos a család, egyfajta összekötő kapocsként is működöm, csakúgy mint Rozi.

- A Viktória kapcsán korábban azt mesélted, érzelmileg nagyon megterhelő volt a forgatás is. A Brazilokban könnyebb volt dolgozni?

- A Brazilok forgatása csodálatos volt, hihetetlen jó hangulatban dolgoztunk. Leköltöztünk a helyszínre, Acsára, úgyhogy az egész egy nyári táborhoz hasonlított. Munka után együtt vacsoráztunk, együtt pihentünk, nagyon összekovácsolódtunk. Szerintem ez a kész filmen is meglátszik – egy különleges hangulatú, oldott vígjátékot szerettünk volna készíteni, ezt pedig csak úgy lehetett, ha közben mi is jól érezzük magunkat. A helyiek is lelkesen fogadtak minket, többen be is szálltak a forgatásba.

- A Viktória sok megkeresést hozott? Így kerültél be a Brazilokba is?

-  A Brazilokba úgy kerültem be, hogy elmentem egy castingra. De a Viktória óta rengeteg megkeresést kaptam, folyamatosan dolgozom, és a szakma is megismert – úgyhogy nekem az a film volt a diplomám, a belépőm. Két évadot játszottam az Aranyéletben, pár napja megkaptam érte a Televíziós Újságírók Díját, mint a legjobb mellékszereplő. Persze jól esik, csiklandozzák az ember egóját, de az igazi elismerés számomra az, ha hívnak és velem akarnak dolgozni.

Most mutatták be a második nagyjátékfilmedet a mozikban, ráadásul mindkettőben te vagy a női főszereplő. Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valaki elérje az álmait?

- A helyén kell kezelni a dolgokat. Bátorság, önbizalom, kitartás, szorgalom – ezek mind nagyon fontosak, de a lényeg, hogy tudj mindent a helyén kezelni.

Soha nem adtam fel az emberségem egy szerep miatt,

ha arról lett volna szó, hogy át kellett volna gyalogolnom a másikon, és erőszakot kellett volna tennem magamon csak ezért, akkor köszönettel nemet mondtam volna. Mert igen, ez volt az álmom, de nem minden áron. Semmi sem fontosabb annál, hogy ember maradj, mindig és minden körülmények között – Arany János után szabadon.

- A filmezés mellett rengeteg dolgot csinálsz: tanítasz, színházban és tévében is játszol, fontos, támogatandó ügyek mellett állsz ki.

- Többféle identitásom van, csak úgy, mint bárki másnak – nő vagyok, budapesti, színész, magyar és roma. Most ebben a helyzetben mint színésznő vagyok itt, de ezek felett is mint ember. Ez az, amiből nem szabad engedni. Ha olyan dolog kapcsán hívnak, ami tetszik, amit fontosnak tartok, akkor szívesen megyek, és igyekszem a lehető legtöbbet nyújtani.

- Korábban büszkén vállaltad volna roma származásod, a közelmúltban viszont arra is volt példa, hogy kiakadtál, hogy mindig erről kérdeznek. Zavar, hogy a származásod rendszeresen előkerül?

- Nem az zavar, hogy előkerül, hanem hogy az emberek fogalmi zavarban vannak, és nem értik ezt az egészet. Ahogy mondtam, csomó identitásom van, arról beszélek, amelyikre kíváncsi vagy – lehet akár a teaimádó, vagy a rockrajongó énem is. Sokan viszont ezt a természetes emberi sokszínűséget egy egyszerű címkére akarják egyszerűsíteni, egy matricára, hogy be tudjanak sorolni. Lehet hogy én is elrontottam, és az elején belesétáltam a csapdába. Még a Viktória idején, az első interjúim egyikében nyíltan elmondtam, hogy roma vagyok – ebből kerekedett aztán egy címke, utána pedig már mindenki erről kérdezett. Csányi Sándorral kapcsolatban például soha nem kerül elő a származása – ismerem őt, jóban vagyunk, egy hollywoodi fesztiválon találkoztunk először, amin én a Viktóriáért megkaptam a legjobb színésznőnek járó díjat, ő pedig a Coming outot képviselte. Megkérdeztem tőle, hogy hogy is van ez? Azt mondta: figyelj, sehogy. Színész vagyok, pont.

- Több jótékony célú projektben is részt vettél, például egy, a Roma Oktatási Alap támogatásával készült videóban, amiben a tanulás fontosságára hívtátok fel a figyelmet. 

- Hiszek benne, hogy a gyerekeket tanítani kell, de nem csak a roma származásúakat – mindenkit, minden hátrányos helyzetű fiatalt. A tudás hatalom projektben is mindenkit várunk, bárki jelentkezhet és jöhet slammelni és rapelni. Örülök, hogy részt vehetek ebben, szerintem fontos a példamutatás. És nem csak a gyerekek felé.

- Jelnyelvi tolmács, szobalány, pultos, újságíró-gyakornok, modell, színésznő – elég színes az önéletrajzod, mi maradt meg ezek közül?

- Elsősorban a színészet, emellett pedig drámapedagógiával is foglalkozom. A tudás hatalom projekten belül tanítottam gyerekeket először, egyelőre viszont csak színészként tarthatok művészeti órákat. Annyira megtetszett a dolog, hogy elkezdtem a Drámapedagógiai Társaságnál drámapedagógusnak tanulni. Májusban lesz a vizsga, utána már egyedül is oktathatok.

- A színészkedés mellett jut majd rá időd?

- Ez az egész párhuzamos a színészettel. A színészléthez hozzátartozik, hogy van, amikor több munka egyszerre szakad a nyakamba, van, amikor pedig hónapokig nincs semmi.

Úgy éreztem, szükségem van valamire, ami állandó.

Szabadúszó vagyok, aminek megvannak az előnyei – szabadság, változatosság –, de a hátrányai is. Például, hogy soha nem tudom, az aktuális munkámért kapott pénznek meddig kell kitartania.

- Jelenleg milyen aktuális munkáid vannak?

- Most forgatjuk az Örök tél című Szász Attila-filmet. ezenkívül filmes fronton van egy-két dolog a levegőben, de egyelőre semmi biztos. Ami a színházat illeti, nemrég volt egy önálló estem A Harmadik Hely lakásszínházban. Karafiáth Orsolya felkérésére csináltam, Gorkij című novelláját játszom el. A bemutatkozás nagyon jól sikerült, több komoly színház is megkeresett már, úgyhogy lehetséges, hogy szeptembertől rendszeresen fogom játszani. Nagyon büszke vagyok rá, hatalmas előrelépésnek tartom.

- Hátránynak érzed hogy nem kaptál felsőfokú színészi képzést?

- Egyelőre nem érzem a hátrányát, de nyilván vannak hiányosságaim, amiket jó lett volna megtanulni egyetemen, és valószínűleg nem leszek társulati tag sem komoly állami színháznál. Törvényben határozzák meg, hány százalékban játszhatnak diploma nélküli színészek az ilyen helyeken.

- Egyébként vágynál rá, hogy társulati tag legyél?

- Egyszer szeretném kipróbálni. Sok színész barátom van, úgyhogy hallok az előnyökről és a hátrányokról is. Társulati tagként mindig lenne munkám, viszont mindent meg kellene csinálnom, és sokszor csak a puzzle egy kis darabja lennék. De biztos értékes tanulságai vannak egy így végigjátszott évadnak. Érdekelne, hogyan alakulna a technikám, milyen, amikor sokszor kell eljátszani egy darabot, hogyan változik meg bennem a szerep, hogyan érik meg a szöveg. Remélhetőleg a Gorkij-darabbal ezt is kipróbálhatom. De az Örkényben, vagy a Katonában is szívesen játszanék.

- Az az álmod megmaradt, hogy Woody Allennel dolgozz?

- Annyira valószínűtlen ez az egész, ami eddig történt velem, hogy persze, miért ne? Három-négy éve kezdtem színészkedni, mégis annyi minden történt már velem, hogy ezek után már bármit el tudok képzelni.