Szabolcs

Zsigmond Vilmos tiszteletére rendeznek filmfesztivált

2017.04.25. 10:04

Programkereső

Harminchárom alkotás szerepel a tavaly elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztivál versenyprogramján, a találkozó május 10-én kezdődik Szegeden.

Az operatőri munkát a középpontba állító Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra háromszáznál több nevezés érkezett a világ öt kontinenséről, ezek közül az előzsűri öt kategóriában összesen 33 filmet válogatott be a versenyre.

A magyar és közép-európai alkotások mellett több skandináv, a Baltikum országaiból érkezett, valamint amerikai, ausztrál, indiai művet láthat majd a közönség.

A vetítések a Belvárosi Mozi Zsigmond Vilmosról elnevezett nagytermében zajlanak majd, ahol a világhírű operatőr élete különböző szakaszaiban többször is megfordult.

Kamaszkorában nézőként járt oda, neves alkotóként pedig több nemzetközi forgatócsoportot is elhozott "az ő mozijába".

A fesztiválon a Zsigmond Vilmosról elnevezett fődíj mellett kiosztják Szeged város elismerését, a Báron György által vezetett kritikus zsűri szavazatai alapján a Filmkritikusok díját, valamint a nézők véleményét tükröző közönség-díjat is.

A négynapos fesztivál alatt kísérő programokon is részt vehetnek az érdeklődők, amelyeken Zsigmond Vilmos pályáját elevenítik fel. A Magyar Hollywood Társaság szervezésében - többek között Rófusz Ferenc közreműködésével - kerekasztal-beszélgetésben idézik meg a szegedi születésű művész alakját. Látható lesz a mester két korai remekműve: A sugarlandi hajtóvadászat és A folyó, valamint két Zsigmond Vilmosról készült portréfilm is.

A közönségtalálkozókon az alkotókkal folytatott beszélgetések mellett szó esik a magyar filmoktatás helyzetéről, Nigel Walters operatőr, a zsűri brit tagja pedig workshopot tart az érdeklődőknek.