Olivér

Futószalagon gyártotta a világsikereket, mégis elfeledték a Casablanca magyar rendezőjét

2017.09.30. 10:19

Programkereső

Eszméletlen termékeny volt, filmjei dollármilliókat és Oscarok tucatjait gyűjtötték be. Viszont soha nem tanult meg rendesen angolul, és bármit elvállalt, amit csak felkínáltak neki. Kertész Mihály a hollywoodi aranykor egyik legnagyobb rendezője volt, de nem elég művészi ahhoz, hogy ma bálványként ünnepeljék. Ő nem foglalkozott a megítélésével, ahogy azzal sem, a színészei mit gondolnak róla - inkább futószalagon tovább gyártotta filmjeit.

1944 március másodika csütörtök estére esett. Már kora délután óriási sorok kígyóztak a los angeles-i Hollywood Boulevard-on. Mindenki a Grauman-féle Chinese Theater óriás filmszínháza felé vette az irányt, ahol aznap este rendezték meg a 16. Oscar díjátadó ünnepséget. Akkora volt a tömeg, hogy a ceremóniát majdnem lekéső Humphrey Bogartnak feleségével együtt úgy kellett átverekednie magát, hogy bejusson az épületbe. A környéken teljesen megállt az élet, az utcákon mozdulni sem lehetett.

A filmszínházon belül hasonlóan feszült hangulat uralkodott. A Legjobb film díjára jelölt 10 alkotás fele a II. világháborúval és a még jelen lévő konfliktusokkal foglalkozott valamilyen formában. A Társbérlet és Az élet komédiája például vígjáték-köntösbe ágyazta mondanivalóját, az Őrség a Rajnán viszont feszült dráma volt arról, amikor háborús időben valakinek választania kell családja és elvei között; a magyar származású Lukács Pál még aznap meg is kapta érte a Legjobb férfi főszereplő Oscarját, többek között Humphrey Bogart elől elhalászva azt. Szegény Bogie a semmiért sietett az eseményre.

Az előző évi fiaskó miatt - a Mrs. Miniverrel nyerő Greer Garson színésznő kínos, több mint 5 perces köszönőbeszédet mondott - időkorlátot vezettek be a díjátvevő beszédeknél. Az este legnagyobb esélyese a Bernadette és a Casablanca voltak. Utóbbit egy magyar származású rendező, Kertész Mihály, alias Michael Curtiz rendezte. Curtiz rezignáltan ült akkor is, amikor a Legjobb rendező kategória következett. Korábban négy jelölését sem tudta díjra váltani - pedig 1939-ben egyszerre két filmjéért (Villamosszék felé; Négy lány) is jelölték. Ez rajta kívül mindössze két rendezőnek, Clarence Brown-nak (1930: Anna Christie és Romance), valamint annak a Steven Soderbergh-nek (2001: Traffic és Erin Brokovich, zűrös természet) sikerült, aki Kertész szellemiségének egyik legfőbb örököse. Mindketten rengeteget dolgoznak, a legváltozatosabb műfajokban alkotnak, és nehéz egyes filmjeik között bármiféle párhuzamot vonni. Soderbergh 2001-ben legalább egyik filmjével, a Traffic-kel nyert, míg Kertésznek rendezőként nem volt még Oscarja - azt mindig filmjei vagy színészei kapták helyette.

Mindig a menyasszony, soha nem az anyja!

- jegyezte meg egy alkalommal keserűen. Aztán a díjátadón Mark Sandrich kibontotta a borítékot, és felolvasta a nyertest: Casablanca! Ahogy mindenki más, úgy Sandrich is rosszul ejtette Kertész nevét: 'Körtíííz'-t mondott 'Körtez' helyett. Kertész a színpadra sietett, megköszönte a díjat, majd bevallotta: nem készült beszéddel, mert nem gondolta hogy ezúttal nyerhet, épp ezért talán ő az egyetlen, aki hálás, hogy az időkorlát miatt csak 30 másodpercet beszélhet. Egyébként is utálta, ha ő és nem filmjei vannak reflektorfényben.

Michael Curtiz Kaminer Manó néven született 1886-ban Budapesten, zsidó családban. Apja ácsként, anyja operaénekesként dolgozott. Nevét 1905-ben magyarosította Kertész Mihályra. Szegény körülmények között éltek, egy interjúban egyszer bevallotta:

lakásuk olyan kicsi volt, hogy két fiútestvérével és a lánytestvérével kellett egyetlen aprócska szobán osztoznia.

Ráadásul az éhezés is ismerős érzés volt számára gyerekkorában.

A középiskola után a színművészeti akadémián kezdte el a mesterségét tanulni, ami először még nem a rendezés, hanem a színészet volt. A színház iránt ugyanis már azóta érdeklődött, hogy kisgyerek volt: 8 évesen a pincéjükben ő maga ácsolt össze egy mini-színházat, ahol barátaival színészesdit játszottak. Díszleteket, kellékeket is készítettek és Kertész a játékban gyakran kapta meg a rendező szerepét.

Szintén gyerek volt még, mikor először dolgozni kezdett és később is folyamatosan dolgozott, hogy tanulmányait fizetni tudja. Például színházi büfében talpalt, vagy épp édességet árult. Első komolyabb munkáját 19 évesen kapta: egy utazó társulathoz csatlakozott, majd később egy cirkuszi társulat tagjaként élt vándor életmódot, hogy aztán ismét színészkedhessen. Ibsent és Shakespeare-t adtak elő különböző nyelveken, attól függően, hol léptek fel.

Ennek köszönhetően 5 nyelvet is megtanult, az általános vélekedés szerint pedig mindet borzasztó hibásan beszélte, amely állandó problémákat okozott később karrierjében.

A csepűrágók között viszont jól megtanulta, milyen az mikor egyszerre több dologra kell odafigyelnie az embernek: nemcsak játszott, de kis társulat révén sokszor neki kellett posztereket készítenie, berendeznie a díszletet, előkészítenie a fellépőruhákat, vagy székeket pakolni a nézőtérre.

Azok a színésztársaim voltak a legmelegebb szívű emberek, akikkel valaha találkoztam. Bármit megtettünk volna egymásért!

- mondta erről az időről, és ilyen szépen színészekről soha többé nem is nyilatkozott. Az viszont örökre belé vésődött, hogy legapróbb részletekre is oda kell figyelnie, és azt is itt tanulta meg, hogyan tartson kézben egyszerre több folyamatot.

1912-ben a Magyar Színháznál kezdett el dolgozni, hamar rájött azonban, hogy a színészet nem neki való, őt a rendezés érdekli. Ugyanebben az évben találkozott Siklósi Iván filmfeliratíróval, és közösen elkészítették a Ma és holnap című filmet, amiben ő játszotta a főszerepet is. Nem volt megállás: rögtön rendezett még egy filmet Az utolsó bohém címmel. Ha pedig ez sem lenne elég: 1912-ben a stockholmi Olimpián is részt vett a magyar vívó válogatott tagjaként, de nehogy azt higgyük, hogy ez volt a legtermékenyebb éve!

1913-ban már kicsinek érezte az országot, és úgy döntött, utazni indul Európában, hogy minél többet tanulhasson. A dán Nordisk stúdiót célozta meg, amely akkoriban a világ egyik legjobbjának számított. Viszont ekkor még szerződés kötötte a  Projectograph filmstúdióhoz, aminek a vezetőjének, Ungerlaider Mórnak az előlegek miatt pénzzel is tartozott. Felhívta őt telefonon és felmondott - majd személyes találkozásukkor is megerősítette: nincs miről beszélni, ő Dániába megy!

- Koppenhágába megyek a Nordiskhoz tanulni. Mikor hazajövök, remek filmeket készítek majd!
- Azt hiszed ez így működik? Mi van az előleggel amit adtam? Azzal még tartozol! - felelte erre az igazgató.
- De vezérigazgató úr, ez az életem lehetősége. Nem érdekel - fenébe az előleggel!

Erre Ungerlaider elnevette magát és még pénzt is adott az üres zsebű Kertésznek az utazáshoz.

Egy szót sem beszélt dánul, ezért kezdetben süketnémának tetette magát, és statisztának jelentkezett. Később egyre feljebb küzdötte magát, és August Blom című filmjében nemcsak színészként játszhatott, de rendezőasszisztensi feladatokat is kapott. Az I. világháború kitörésével visszatért Magyarországra katonai szolgálatra. Egy évet harcolt, mikor az orosz fronton megsérült és leszerelték.

A boldogságtól megrészegült élet megszakadt, a világ megőrült. Megtanították nekünk, hogy öljünk

- emlékezett vissza erre az időszakra. A jó ügyet szolgálva adománygyűjtő dokumentumfilmeket készített a magyarországi Vöröskeresztnek - ugyanakkor később a kommün alatt propagandaműsorokban lépett fel és Jön az öcsém címmel agitációs filmet is rendezett. Már ekkor jellemző volt rá az, ami egész későbbi életművére: válogatás nélkül bármit elvállalt.

1917-ben a Phoenix Film, Budapest vezető filmstúdiójának rendezője lett, és az is maradt addig, amíg el nem hagyta az országot. Az ekkor készített filmjei viszont szinte mind megsemmisültek. 1918-ra az ország egyik legfontosabb rendezőjévé vált, 45 filmmel a háta mögött. 1919-ben, amikor a kommunista kormány államosította a filmgyártást, Kertész Bécsbe menekült. Rendezni akart, és még többet tanulni. Ekkor vette feleségül Lucy Doraine-t, akitől 1923-ban vált el. 1925-ben Lili Damitát vette el, de vele is csak egy évig volt együtt.

A német UFA GmbH filmvállalatnak dolgozva megtanulta, hogyan kell nagy tömegjeleneteket, kosztümös statisztákat rendezni, bonyolult forgatókönyveket levezényelni. Szintén itt sajátította el a megfelelő ütemezést, és a romantikus témák ábrázolását is. 21 filmet rendezett Alexander Kolowrat báró stúdiójának, a Sascha Film-nek. Kolowrat amerikai születésű osztrák producer volt, az osztrák mozi úttörője.

Tőle tanultam meg a filmművészet törvényeit

- mondta róla később Kertész.

Főleg két típusú mozira specializálódott: kifinomult, könnyű vígjátékok és látványos történelmi filmek. Legnagyobb vállalkozása a Rabszolgakirálynő című filmje, ami az Izraelben kényszermunkára fogott gyerekekről szól egy izraeli szűz és egy egyiptomi herceg szerelmi történetét keresztül. Bécsben forgatták, közel 5 ezer fős statisztasereggel. Hihetetlen látványos mozi volt.

A padlón feküdtem, annyira letaglózott Kertész kameramunkája. Azok a felvételek, azok a kameraszögek - színtiszta zsenialitás!

- mondta róla Jack L. Warner.

Nemcsak ő lelkendezett a filmért. A Paramount Pictures, a magyar származású Zukor Adolph, a filmvilág Napóleonjának stúdiója meg is vette az amerikai forgalmazás jogait. Cecil B. DeMille vetélytársaként szánták a mozikba. 1926-ban Jack és Harry Warner csak azért utazták át az óceánt, hogy felkeressék Kertészt, és megnézzék a magyart munka közben. Az amerikaiakat lenyűgözte a rendező vizualitása, amelyre a német expresszionizmus sötét, árnyékos és sokat sejtető világa is nagy hatással volt.

Kertész filmje azt is bizonyította, hogy őt magát sokkal jobban érdeklik a romantikus melodrámai fordulatok, mint a történelmi hitelesség: karaktereit általában krízis elé állítja, és arra kötelezi őket hogy morális döntéseket hozzanak.

Ez a felfogás tökéletesen illeszkedett az amerikai filmgyártás szellemiségéhez és az amerikai közönség ízléséhez. Warnerék szerződést is ajánlottak neki és Hollywoodba hívták, hogy legyen nemrég alapított filmstúdiójuk, a Warner Brothers rendezője. Első filmjének a Noé bárkája nagyszabású adaptációját tervezték. Ekkor Kertész már több mint 60 filmmel a háta mögött elismert európai rendezőnek számított.

1926 nyarán érkezett az Egyesült Államokba, és angolosított néven, Michael Curtiz-ként kezdett el dolgozni. Törvénytelen fiát és törvénytelen lányát ugyanúgy otthon hagyta, mint családját. Később, amikor 1938-ban Jack Warner Budapestre utazott, Kertész megkérte, hogy vegye fel a kapcsolatot otthon maradt családtagjaival és menekítse át őket is Amerikába. Warner egyedül Kertész édesanyját találta meg, akit át is repített az USA-ba. A rendező lánytestvérét és annak családját viszont nem tudták megmenteni, többen közülük Auschwitz-ban haltak meg.

GettyImages-629453159
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Kertész hiába volt tapasztaltabb, mint a legtöbb hollywoodi rendező, a Warnernél először kisebb filmeket ajánlottak neki, hogy megszokja a közeget: az első ilyen a The Third Degree volt. A rendező egyéni vizuális stílusával viszont még az ilyen gyengébb filmekből is ki tudta hozni a maximumot.

Mikor idejöttem, azt mondták 6-7 filmet fogok rendezni évente. Soha nem utasítottam vissza egyetlen ajánlatot sem. Ez volt az iskolám. Keményen dolgoztam mindegyiken - csak így lehet tanulni!

- nyilatkozta első hollywoodi éveiről.

Nem tudott megfelelően angolul, így sokszor nem is értette pontosan a rá bízott forgatókönyveket. Viszont mindenkinél elkötelezettebb volt, és keményebben dolgozott. Mikor egy börtönéletről szóló gengsztersztorit bíztak rá, meggyőzte Los Angeles rendőrdőnökét: engedje meg hogy eltöltsön egy hetet a börtönben, hogy megismerje a közeget és a figurákat. Meggyőződése volt, hogy minden történet hátterét meg kell ismerni, és csak ezután lehet dolgozni a filmeken. 

Mikor megkérdezték tőle, hogy tud külföldiként amerikaibb filmeket készíteni az amerikaiaknál, azt mondta: az emberek mindenhol ugyanolyanok, az emberi érzések pedig nemzetköziek.

Egyedül a szokások eltérőek, ezeket viszont alapos felkészüléssel és kutatómunkával könnyen meg lehet tanulni. Mielőtt például megrendezte első westernjét, 3 hétig éjjel-nappal Texas történelmét és az ott élők életét tanulmányozta.

Odavolt Hollywoodért. Karrierje elején megtapasztalta, milyen amikor még a székeket is neki kell berendeznie előadás előtt. Itt pont az ellentétét élte meg ennek.

Csodálatos dolog ebben az országban dolgozni. Minden rendelkezésre áll a munkához, a rendezőnek csak az ötleteivel kell foglalkoznia. Csak erre kell koncentrálnia, és nem kell aggódnia a produkció egyéb dolgai miatt

- lelkendezett.

Miután kisebb, gyengébb filmekkel tapasztalatot szerzett, nagyobb mozikat is rábíztak - ez pont akkor történt, amikor a Warner már a hangosfilmekkel kísérletezett. Curtizra két, részben hangos mozit is kapott: a Tenderloint, illetve a már korábban beígért Noé bárkáját. Utóbbi soha nem látott óriásprodukció volt: a bibliai áradás történetet egy I. világháborús románccal keresztezte. Közel 10 ezer statiszta vonult fel a forgatás kedvéért, a film eredetileg 2 óra 15 perc hosszú volt. Nagy kritikai sikert aratott, ráadásul itthon is játszották a mozik. A bemutatóra Kertész maga is hazalátogatott, és külön bevezetővel is készült a film elé. Ez volt az első alkalom, amikor magyar szó hangzott el hangosfilmen itthon.

Curtiz 1928 portrait
Fotó: Wikimedia Commons

Kertész karrierje beindult: 1930-ban az első hangosfilmmel ismertté vált Al Jolsont rendezte annak negyedik filmjében, a Szerelmi nagykövet-ben; rendezett két horrorfilmet (Doctor X; A panoptikum rejtélye), a 20 000 év a Sing Singben című filmben pedig két, akkor alig ismert színészt dirigált: Spencer Tracyt és Bette Davist. Tracyt az itt nyújtott alakítsa láttán szerződtette le az MGM stúdió, a kor legnagyobb sztárjává téve őt.

A Warnernek Kertész 1935-re hozta el az áttörést. Addig a stúdió mindig a másodvonalba kényszerült olyan óriások mellett mint pl. az MGM, ami épp kosztümös filmjeivel tarolt a mozikban: a Krisztina királynő Greta Garboval, a Kincses sziget, vagy épp a Gróf Monte Cristo. A Warner úgy döntött, felveszi a kesztyűt - a Nagy Gazdasági Világválság még mindig éreztette hatását; szuperköltséges filmmel kijönni igazi kamikaze-akciónak számított. A Halálfejes lobogó című film mégis zöld utat kapott, és Kertészt kérték fel rendezőnek. A főszereplő az akkor még ismeretlen Errol Flynn lett, Olivia de Haviland-dal az oldalán. A film hatalmas siker lett, óriási bevételt ért el és 5 Oscarra jelölték - Kertész persze nem kapott díjat a rendezésért. A film egy úgynevezett swashbuckler akció-kalandfilm, amire nagy kardcsaták, és egyoldalú jó-rossz karakterek jellemzőek. Az alműfaj pár évtizeddel később már inkább nevetség tárgya volt, és manapság hiába fedezték fel újra Amerikában, a Halálfejes lobogó reneszánsza csak nem köszöntött be újra.

További sikerfilmek következtek: Balaklava és Robin Hood, mindkettő Errol Flynn főszereplésével, egyik nagyobb siker mint a másik. A gyümölcsöző Curtiz-Flynn-de Haviland trió útjai az 1941-es Az utolsó emberig című filmmel váltak el. Máig nem tudni, hogy egy állítólagos pofozkodás a rendező és a színész között, vagy Flynn nemi erőszakkal kapcsolatos botránya vetett véget a munkakapcsolatnak.

Kertész olyan termékenységgel dolgozott, hogy a Warner külön egységet hozott létre neki - így egyszerre két csapattal is dolgozhatott.

Az egyikkel forgatott, a másik pedig már ekkor előkészítette következő filmjét. Óriási munkatempója és hihetetlen mennyiségű filmje viszont rávilágított karrierje legnagyobb problémájára: egyszerűen mindent elvállalt, semmire sem mondott nemet. Ha csak a legnagyobb sikereit, vagy legzseniálisabb filmjeit soroljuk fel, már azzal kitesz 3-4 rendezőre való filmet; a felejthető és közepes filmjeivel pedig egy egész filmstúdió filmtermését.

A filmtenger közepette felfedezte a kor legnagyobb sztárjait is: Errol Flynn és Olivia de Havilland mellett John Garfield-et, Bette Davist, vagy épp James Cagney-t. 10 színészt juttatott Oscar-jelöléshez, kettő pedig meg is kapta a díjat: az egyik Cagney volt, a másik Joan Crawford.

Azok a filmjei is, amelyekre mára alig emlékszünk, a kor legnagyobb durranásainak számítottak: a Dive Bomber című repülős háborús mozi pár hónappal Pearl Harbor előtt érkezett a mozikba, és az év egyik legnagyobb sikere lett. Valódi harci repülőgépekkel forgattak, és Kertész egészen elképesztő légi felvételeket konstruált, például a pilótafülkébe, vagy a szárnyak alá helyezve a kamerát. Az 1941-es Tengeri farkas című Jack London-feldolgozást pedig többen Kertész rejtett gyöngyszemének, és egyik legkomplexebb filmjének tartják.

A Yankee Doodle Dandy-vel, ami George M. Cohan énekes-táncos-komponistáról szól, Kertész nemcsak Cagneyt juttatta Oscarhoz, de a Warner történetének legnagyobb pénzügyi sikerét érte el. Az 1942-es Casablancával pedig csak tovább fokozta ezt: a film három Oscart nyert, köztük a Legjobb film és a Legjobb rendezés díját. A Mildred Pierce-ben annak a Joan Crawfordnak adott esélyt, akit saját stúdiója, az MGM vásárolt ki szerződéséből, mert sorozatos bukásai miatt box office-átoknak tartották. Crawford átment a Warnerhez, hogy egy Ethan Frome című filmbe jelentkezzen. Ez a terv nem valósult meg, így megcélozta James M. Cain regényének adaptációját. Kertész eleinte nem akarta beválogatni a színésznőt, akinek próbafelvételekkel mégis sikerült meggyőznie a rendezőt. A film nagy siker lett, Crawford Oscart kapott, és visszakerült a csúcsra.

GettyImages-113634127
Fotó: UniversalImagesGroup / Getty Images Hungary
Kertész pedig új szerződést kapott - ebben nem csak fizetésemelés szerepelt, hanem az is, hogy elég évente "csak" két filmet készítenie.

A 40-es években úgy döntött, saját produkciós céget alapít, amely filmjeit a Warneren keresztül forgalmazza majd. Ismeretlen színészeket akart kipróbálni, új sztárokat felfedezni, a legnagyobb nevek ugyanis mind több évre elkötelezték magukat valamelyik stúdióhoz. Kikötötte, hogy őt nem érdekeli a kinézet.

A saját cégén keresztül készített filmekkel viszont elmaradtak az átütő sikerek.

Csak addig számítasz, amíg szállítod a pénzt a kasszáknál. Aztán másnap a szemétbe dobnak!

- mondta erről keserűen.

Az 50-es évekre lelassult a munkatempója, filmjei viszont még mindig a legszélesebb skálán mozogtak. Ami Kertésznél hanyatlásnak tűnik, azt más rendező bármikor kitette volna a kirakatba: ekkor készült a Nem vagyunk angyalok Bogarttal és Ustinovval, illetve a Fehér karácsony. Nehéz elképzelni, hogy az eddigi kasszarobbantó filmeket is felül lehet múlni, de a Bing Crosby-féle zenés karácsonyi filmmel sikerült: ez volt Kertész karrierjének legjövedelmezőbb filmje. A musicalek is jól álltak a rendezőnek: az I'll See You in My Dreams-ben azt a Doris Day-t rendezte, akit pár évvel korábban szintén ő fedezett fel. Akkor még Day-nek nem volt énekes tapasztalata, de Kertész megbízott benne. "Őszinte volt" - magyarázta, és ez elég is volt. Day mindenki kedvenc amerikai lányaként vált a kor egyik legnagyobb sztárjává.

Elvis Presley viszont már a Rock'n'Roll királya volt, mikor Kertésznek felajánlották, hogy forgasson vele. A rendező először csak nevetett az ötleten, aztán leültek beszélgetni, és megváltozott a véleménye. A forgatás során a Király hihetetlenül alázatos volt, mindig elsőként tűnt fel a díszletben, és bármit kért tőle Kertész, mindig azt felelte:

Maga a főnök, Mr. Curtiz!

A Creole király az egyik legsikeresebb Elvis-film lett, magának az énekesnek is ez volt a kedvence.

Kertész hihetetlenül intenzív életet élt: egész nap dolgozott, szabadidejében sportolt, majd este sokszor a hideg zuhany alatt aludt el a fáradságtól. Reggel 5 körül kelt és este 8-9-ig a stúdióban volt. Barátai Iron Mike-nak hívták jó kondija miatt. Hiába volt sikeres, nem kényelmesedett el. Harmadik feleségével, a színész és forgatókönyvíró Bess Meredyth-tel élt villájában. A rendező meglehetősen hűtlennek számított, többször megcsalta feleségét, sokszor rövidebb időre szét is mentek, de azért Kertész haláláig együtt maradtak. Meredyth sokat segített neki munkájában is, főleg amikor a rendező az angol nyelvvel küszködött. Ez maradt ugyanis élete végéig a legnagyobb gyengesége.

Egészen borzasztóan beszélte ugyanis a nyelvet: David Thompson filmtörténész szerint beszéde a forgatásokkor is nevetséges volt, de a dialógusokat mégis remekül levezényelte. Fay Wray, akivel A panoptikum rejtélyében dolgozott együtt, azt nyilatkozta róla, hogy sokszor úgy érezte, mintha a kamera mögött is egy vasdarab állna, a rendező olyan merev volt. David Niven viszont például remekül szórakozott a magyar nyelvbotlásain: Kertész a "Vezessétek ide a lovakat lovas nélkül!" helyett egy alkalommal azt mondta: "Hozzátok ide az üres lovakat!" - az annyira megtetszett Nivennek, hogy önéletrajzi könyvének is ezt a címet adta. Edward G. Robinson, akit Kertész a Tengeri farkasban rendezett, más véleményen volt: ahogy írta, elege van a Kertész-félékből, Pasternak-félékből, Goldwynistákból, Gaboristákból - túl sok könyvet írtak már meg arról, hogyan gyalázzák meg Hollywoodban az angol nyelvet. Egy alkalommal viszont maga Kertész kelt ki azon, hogy mindig az angoljával heccelik:

Az összes világhírű magyar közül az én átkozott angolom a legjobb!

- mondta.

Színészeivel egyébként ellentmondásos volt a kapcsolata: munkamániás, durva, már-már kegyetlen direktorként emlékeznek rá. Annyira csak a munkájának élt, hogy sokszor az ebédet is kihagyta, ha a szünet épp megzavarta volna a munkát, ezt pedig színészei nem mindig nézték jó szemmel. A magyar származású Peter Lorre egyszer azt mondta róla:

Kertész filmeket eszik, és filmek is jönnek ki belőle.

Kollégái sokszor arrogánsnak gondolták, Kertész viszont azt mondta, egyszerűen nem tolerálja a lustaságot és a nemtörődömséget. Viszont ha egy igazi tehetséget talál, azt ő értékeli a legjobban. Ebben volt is valami: a legnagyobb sztárok mind rohantak, ha Kertész hívta őket, és nem egy nagysággal olyan szoros munkakapcsolatot alakított ki, hogy évekig csak egymással forgattak. Az is sokat elmond munkamódszereiről, hogy egyes vélemények szerint senki nem tett annyit az 1933-ban életre kelt érdekvédelmi szervezet, a Színészek Céhének megalapításáért, mint ő.

Kertész 1962. április 10-én halt meg, daganatos betegségben. Megítélése a mai napig ellentmondásos: alig akad rendező, akinek több filmje kerül be a "Valaha volt legjobb" filmlistákba - mégsem tartják olyan nagy művésznek mint Howard Hawks-ot, Orson Wellest, vagy Alfred Hitchcock-ot. Ugyan rengeteg filmet készített a legváltozatosabb műfajokban,  de alig lehet valami egyéni stílusjegyet vagy visszatérő témát találni alkotásaiban. Márpedig ez kellene ahhoz, hogy úgynevezett auteur-nek (szerzőnek) nevezhessük. Talán az expresszionizmusból táplálkozó, von Sternberg-szerű képi világ a legjellemzőbb rá, de ez is inkább csak horrorjaiban és noirhoz közel álló filmjeiben észlelhető. Hiába emeljük ki viszont a Casablanca füstös-fülledt képeit, vagy a Mildred Pierce jeleneteit, ahol nem csak a dialógusok, de a kamerahasználat is remekül kihangsúlyozza a szereplők viszonyait, a Fehér karácsony karneválszerű Technicolor-fergetegét nehéz lenne ezekhez kapcsolni.

Edward G. Robinson and Curtiz
Fotó: Wikimedia Commons
Ami talán a legjellemzőbb vele kapcsolatban: minden forgatókönyvet egyszerűen nézhetővé és könnyen fogyaszthatóvá tett, nagyban hozzájárulva Hollywood térnyeréséhez az Aranykorszakban.

Gyakran átírta a forgatókönyveket, beleszólt az operatőri vagy vágói munkába is. A színészeit remekül vezette, és nem akarta saját személyét odaragasztani a képernyőre, különböző rendezői machinációkkal rejtett jelentéseket vagy metaforákat felvázolni a vájtfülűeknek. Saját stílusáról vagy a munkamódszereiről ő maga soha nem beszélt - túlságosan el volt foglalva a sokszor évi 6-7 film készítésével. Bátyja egyenesen szégyenlősnek, alázatosnak írta le őt, aki nem szerette, ha róla cikkeznek, és ötleteiről se nyilatkozott soha. Mikor megkérték rá, foglalja össze pár szóban a filmkészítési filozófiáját, ennyit mondott:

Minden művészetemet beleteszem a filmjeimbe, amit csak a közönség el tud viselni.

Nevét az utóbbi években kezdik újra felfedezni a filmírók - saját korának pedig egyik legnagyobb rendezője volt, a rengeteg középszerű film mellett számtalan korszakos sikert és zseniális mozit az utókorra hagyva. Nevét csillag őrzi a hollywoodi Hírességek sétányán - a 13 magyar származású csillag egyike.