Levente, Irén

Emlegetni fogják

2002.09.27. 00:00

Programkereső

Félreértés ne essék, a cím nem váteszkedés, semmi nagyotmondás és jóslás nincsen itt, kérem szépen, csupán utalás egy szolid környezetben megtartott, szolid hangvételû, de annál nagyszerûbb koncertre.

A Déli pályaudvarral szemben, a Ráth György utcában jó ideje létezik egy megvalósult álom, ahol az egykori kis szuterénhelyiségben komoly mûhelymunka formálódik. A Nyitott Mûhelyrõl van szó: folyik ott bõrdíszmûvek készítése, tartanak irodalmi esteket, közéleti és mûvészeti témákról tematikus beszélgetéseket, elõadásokat, vagy csak elegendõ ahhoz leülni teázgatni és közben zenét hallgatni, hogy megértsük azt a szándékot, ami a hely létrehozását motiválhatta. Számomra is meglepõ volt, hogy egy szóló gitár-estben, egy ilyen kis titkos szeánszban mi lehet annyira érdekes, amitõl csurig telik az úgymond nézõtér és persze egyúttal a pódium is - hiszen a kettõ ugyanaz.

A propagáló e-mail szövegében a szervezõ Pallai Péter büszkén hirdette az elõadás egyedi mivoltát, mert tudomása szerint a fõszereplõ Juhász Gábor szólókoncertjeinek eddigi száma erõsen közelít a nullához. Ugyanakkor el kell ismerni azt is, hogy a gitáros minden kétséget kizáróan a mai magyar dzsesszélet egyik legelfogadottabb személyisége: elegendõ az utóbbi öt év bármelyik tetszõlegesen kiválasztott tíz magyar dzsesszalbumát a kezünkbe venni, és látni fogjuk, hogy azokon, mondjuk legalább hét darabon, nagy bizonyossággal õ is közremûködik. A mennyiség nem minden esetben árulkodik a kvalitásról, a szakmai alázatról, azokról az apró momentumokról, amelyek lehetõvé teszik, hogy a muzsikus mûfajok fölé kerekedhessen. Legutóbb a Sziget Fesztiválon láttam-hallottam az indiai tónusokkal bõségesen megtûzdelt Tin-tinben utánozhatatlan gyorsasággal és precíz pontossággal, gyakorlatilag egy egész estén keresztül improvizálni. Most pedig a közönség felé mutatott újabb arc, az egy szál akusztikus gitár, a bõséges repertoár, az elegáns minimalista gesztusok, a saját kompozíciók harmóniavilágának kiterjesztése a sztenderdek belassult átirataira, ahogyan ebbe a körbe beemeli a folklórt és a pazar ritmikai játékokat, mind-mind arról árulkodik, hogy Juhász Gábor pályafutása már nem csak az egyik közremûködõ gitárosról szól, aki sokakkal játszott együtt, hanem a gitárosról, aki összehasonlíthatatlan egyedi hangzásával és technikájával kiemelkedik az itthoni mezõnybõl.

Mondhatnánk, nekünk is van egy Bill Frisellünk, egy összegzõ személyiség, egy olyan gitáros, zeneszerzõ, aki mûvészetének több szálát makramé-szerûen teríti elénk. De talán nem tévedés az Erik Satie-tól, Thelonious Monk-on keresztül John Mc Laughlinig meghúzott képzeletbeli ívre is felfûzni mindazt, ami Juhász Gábor muzsikáját táplálja. Legalábbis nekem akkor és ott õk jutottak eszembe.