Előd

Olasz est Zsámbékon

2005.07.27. 00:00

Programkereső

Egy denevér és egy galamb beszélget a zsámbéki romtemplom falai között: – Mi a ma esti program? – kérdezi a denevér. – Olasz est! – kiált fel a galamb felvillanyozottan. – Hmm... Nagyon szeretem a Zsámbék Jazz Opent. Végre egy kis változatosság! Ötszáz évig semmi más nem szólt, csak a harang meg a csuhások durmolása. Aztán még rosszabb lett a helyzet. Valaki szerzett egy masinát, ami semmi másra nem volt jó, csak arra, hogy nappal ne tudjunk aludni. – Az orgonára gondolsz? Én szeretem. De most már hallgass, mert mindjárt kezdenek…

És valóban elkezdődött az előadás Pleszkán Frigyes zongorista és Csóré János dobos duójának másfél órás koncertjével. Ez egy igen ritka párosítás a basszus hangszer hiánya miatt. Azonban Pleszkán páratlan muzikalitása lehetővé tette, hogy a zongorista bal kezével a basszusgitár szólamát játssza egy arra a célra beállított billentyűs hangszer segítségével. Bár óriási feladat ezt sikeresen megvalósítani, és Pleszkánnak ez sikerült is, mégsem volt teljesen elégedett a galamb és a denevér: – A hangosítás ma sem tökéletes – szólt a galamb. – De a zongorista elképesztő. Zenei fantáziája az egyszerű olasz popdallamokat és a híres klasszikus zenei művek részleteit olyan messzi tájra repíti, amilyen messzi tájak fölött utoljára postás koromban szálltam. – Igen, igen... – elmélkedett a denevér. – Úgy hallottam, hogy csodagyerek volt és már tizenévesen úgy zongorázott, mint a legendás Oscar Peterson. – Úgy van. Aztán külföldre költözött. Ma is ott él. Tényleg fantasztikus zenész. – És a dobos? – Ő sem semmi. Az egyik legjobb, akit valaha hallottam, és ha minden igaz, együt jártak a Jazz Konzervatóriumba fiatal korukban. – Hát, ezt meg honnan tudod? – csodálkozott a denevér. – Ott fészkeltem régebben – mosolygott, majd fickándozott kicsit a levegőben.

Mire az Olasz est második koncertje elkezdődött, leszállt az éj a romtemplomra és a körülötte elterülő tisztásra. Rosario Giuliani és triója hazánk egyik legszínesebb ékkövével, a zongorista Szabó Dániellel karöltve fonta a dallamok liánjait addig, míg a koncert végére a denevér és a galamb előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a zenekarvezető, Giuliani új utakat fedez fel az altszaxofonozás területén. Mindez azonban lehetetlen lenne társak nélkül. Luca Bulgarelli bőgőjátéka és Marcello Di Leonardo dobolása mint az egymást gerjesztő hullámok teremtik meg a hajtóerőt Giuliani sugárhajtású repülőgépéhez, amivel már az egész világot bejárta, s amellyel ezúttal Szabó Dániel másodpilóta is remekül manőverezett.

03dc5011-2fb8-498e-9922-e5d66c767f48

A galamb és barátja csodálkozástól tágra nyílt szemekkel ültek az egykori sekrestye helyén. Hosszú csendes percek alatt emésztették a hallottakat, és próbálták elemezni az újszerű altszaxofon-játékot. Végül úgy döntöttek, elmennek a nem messze fészkelő karvalyhoz, aki igazi jazz-szaktekintély a szárnyasok között. Karvaly boldogan felelt kérdéseikre, bár a két kis jószág felfalásán is elgondolkodott. Ám helyette inkább rövid zenetörténet órát rögtönzött az altszaxofon témakörében.

– Kedves szárnyastársaim! – kezdte méltóságteljesen. – 1846-ban szabadalmaztatták ezt a nádnyelvvel megszólaltatott rézfúvós hangszert. Először katonazenekarokban kezdték alkalmazni, míg ezzel szemben a klasszikus zeneszerzők, mint például Bartók, Debussy, Ravel vagy éppen Stravinsky csak jóval később használták fel műveik megszólaltatásához. A jazzben körülbelül 1920 óta használják, először a klarinétosok alkalmazták váltóhangszerként. Az első altszaxofonosok a big-band jazz korszakában bukkantak fel az akkori nagyzenekarok szólistáiként. Leghíresebbek: Jimmy Dorsey, Buster Smith, Johhny Hodges, Benny Carter – a karvaly megköszörülte a torkát, majd így folytatta: – Az ezt követő bee-bop korszak két legnagyobb egyénisége Charlie Parker és Sonny Stitt. Majd a cool korszakban bukkant fel Lee Konitz, aki Miles Davis zenekarában játszott. A hard bop irányzat jeles egyéniségei többek között Juliann Cannonball Adderley, Phil Woods, valamint Charlie Mariano. Az avantgard stílus talán legnagyobb képviselőjeként Eric Dolphy-t említem meg. Míg a free jazz kapcsán Ornette Colemant. Majd Anthony Braxtont, Art Peppert és Sony Fortune-t állítanám a nagy altszaxofonosok sorába, és ha folytatnám a történelemórát, hamarosan eljutnék Rosario Giulianihoz, aki korunk talán legnagyobb játékosa hangszerén. Hangszíne egyedi és mélyen táplálkozik a nagy elődök művészetéből. Játéka friss, virtuóz és lelkéből fakad. A jazz korszakai benne egyesülvén új ötvözetet hoznak létre. Hangjában időnként Charlie Parkert fedezhetjük fel, máskor pedig Ornette Colemant. Szerencse, hogy hallottátok – fejezte be a karvaly elégedetten. Majd zuhanórepüléssel zsákmány után eredt.

A galamb és a denevér tovaszállt, és mindketten úgy érezték, nagy kiváltság, hogy jelen lehettek egy olyan ember koncertjén, aki a jazz történelmének menetét a szemük előtt alakította és alakítja azt egész művészetével. Én is így érzek, és nagy ajándékot kaptak mindazok, akik Zsámbékon jártak, a romtemplom mellett. Emberek, tücskök, bogarak, denevérek és galambok.