Kelemen, Klementina

Goran Bregovic Budapesten

2005.09.03. 00:00

Programkereső

Goran Bregovic és zenekara ismét hazánkba látogat, s többek között fellép a Művészetek Palotájában. A Goran Bregovic Wedding & Funeral Orchestra koncertje szeptember 7-én, este nyolc órától lesz hallható a Nemzeti Hangversenyteremben.
fcf76be7-b6e7-498a-972b-166382afa7f9

Goran Bregovic szerb és horvát szülők házasságából született Szarajevóban, 1950-ben. Komolyzenei tanulmányaival felhagyva tizenhat éves korában hegedűjét gitárra cserélte, és különféle rockzenekarokban (Bestije, Kodeks, Mica – Goran – Zoran) tűnt fel, majd a legendás Bijelo Dugme etnorock-zenekar tagja lett. Több mint egy tucat albumot jelentettek meg, míg a jugoszláviai háború közeledtekor fel nem bomlott a zenekar. Bregovic akkortájt kezdett filmzenéket írni, lényegében a megélhetés kényszeréből, barátja, a filmrendező Emir Kusturica biztatására. Első közös munkájuk, a Cigányok ideje rendkívüli sikere azonnal az egekbe emelte Bregovic ázsióját: a kilencvenes évek első felében nem csak egymást követték felkérései, de olyan világsztárok énekelték dalait, mint Iggy Pop (az Arizonai álmodozók című Kusturica-filmben), Scott Walker (a Toxic Affair című Philomene Esposito-filmben), Ofra Haza (a Queen Margot című Patrice Chereau-filmben) vagy Cesaria Evora (az Underground című Kusturica-filmben). Amit egyik-másik szerzeményével elért, annál többről zeneszerző nem nagyon álmodhat: ma már világszerte, a Balkán örökzöldjeiként terjednek – a Cigányok idejéből, illetve az Undergroundból ismert – Djurdjevdan és Mesecina című dalai.

Az efféle muzsikák forrásai a menyegzők és a temetések táján kereshetők, erre utal Bregovic zenekarának neve is, ugyanakkor Bregovic igen finom kézzel bánik a Balkán cigányzenéjével: úgy tudja minden ízében emelkedetté tenni, hogy az közben mit sem veszít a hiteléből. Ugyanakkor az sem hallgatható el, hogy az utóbbi években többen is támadták Bregovic művészetét. Az Underground után Kusturica is ellene fordult, azt vetve a szemére, hogy a sajátjaként tüntet fel olyan népzenéket – vagy más által írt dalokat –, amelyeknek ő csak feldolgozója. Az sem aratott mindenütt egyértelmű tetszést, hogy számaiból több változatot is készített, hol a török Sezen Aksu, hol a görög George Dalaras, hol a lengyel Kayah közreműködésével. Mindez azonban legfeljebb árnyalta, valójában soha nem kezdte ki Bregovic kirívó rangját és népszerűségét.

A kilencvenes évek második felében a színházak világát is bevette: a szlovén Tomaz Pandur társaságában Hamburgban (Divine Comedy és a Purgatory and Paradise), a Teatro Stabile felkérésére Triesztben (Hamlet) s az ugyancsak olasz Marco Balani rendezésével Palermóban (The Children’s Crusade) dolgozott. Filmes sorozata sem szakadt meg, lásd Radu Mihaelanutól a Train of Vie vagy Nana Djordjazétől a Missing Kisses című alkotásokat.

Mindeközben a Balkán zenéjére építve – szerb rézfúvósok, bolgár és orosz énekesek, valamint lengyel vonósok közreműködésével – Bregovic megalkotta koncertprogramját is. Zenekarának létszáma egy-egy speciális projekt esetében meghaladta a száz tagot, de huszonöt-harminc fő alatt soha nem álltak színpadra. Elvégre egy-egy ilyen alkalommal a Bregovic-életmű valamennyi slágere felcsendül – a maga eredeti hangszerelésében, bő két órában.