Kelemen, Klementina

„…elköteleztem magam a jazz mellett, és nem is szándékozom ezen változtatni”

2005.09.26. 00:00

Programkereső

Szőke Nikoletta nevét évekig csak jazzkörökben ismerték, amióta azonban megnyerte – kétszeresen is – az egyik legrangosabb nemzetközi jazz-énekversenyt Montreux-ben, egy egész ország büszke a teljesítményére. Néhány héttel a svájci siker után Máté J. György beszélgetett vele.

– Kezdjük a végén: kérlek, meséld el, hogyan jutottál ki Montreux-be, és milyen feltételeknek kellett megfelelni a versenyen?

– Nem tudtam, hogy Montreux-ben ének kategóriában is rendeznek versenyt. A férjem javaslatára megnéztük a Montreux Jazz Festival honlapját, ahonnan kiderült, hogy három éve énekeseknek is hirdetnek versenyt. Az egész világról nevezhettek harminc év alatti fiatalok, csak el kellett küldeni a szervezők által megadott számokból álló demofelvételt, önéletrajzot, fotókat és a személyi igazolvány másolatát. Ez alapján döntötte el a zsűri, hogy ki az a nyolc versenyző, akit meghívnak a montreux-i középdöntőbe.

– A rokonokon kívül ki gratulált először a nagy sikerhez?

– Természetesen rengeteg kolléga, valamint Maloschik Róbert. A zenésztársak már alig várták, hogy megszülessen az eredmény, hiszen magyar énekes még nem jutott ki Montreux-be. Egyfolytában csörgött a telefon, és érkeztek az SMS-ek.

– Egy montreux-i győzelem után mi változik meg egy magyar jazzénekesnő életében? Kaptál például ajánlatokat lemezkészítésre vagy rangot jelentő fellépésekre?

– Mindenképpen megnyílhatnak kapuk itthon és külföldön egyaránt, de hosszú távú sikereket csak kitartó munkával lehet elérni. Ez egy biztos kiindulási alap, a média is nagy érdeklődést tanúsított irántam a verseny után. Nem tagadom, hogy Montreux-be a karrierlehetőség miatt mentem, és egyelőre úgy tűnik, hogy beigazolódnak a reményeim. Kaptam ajánlatot lemezkészítésre és fellépésekre egyaránt.

– Egy muzsikus életrajza általában meglehetősen sablonos. X évesen megtanul énekelni vagy játszani egy hangszeren, továbbképzi magát, majd előbb-utóbb, ha kellő tehetsége és szerencséje van, nevet szerez magának. Visszatekintve eddigi karrieredre, van valami, amit másképp csinálnál, ha újra kezdhetnéd?

– Hát az én életrajzom nem sablonos, az biztos! Eleve tizennyolc évesen kezdtem el „intézményi keretek” között foglalkozni az énekléssel; előtte olyan iskolákban tanultam, amelyeknek nem sok köze volt a zenéhez. Közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, majd külkereskedelmi ügyintézői képesítést szereztem ugyanitt, ezt követően pedig az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol-orosz szakán folytattam tanulmányaimat. Ekkor már párhuzamosan jártam az Etűd Zeneművészeti Szakközépiskola jazzének szakára is, így választás elé kerültem. Végképp hátat fordítottam a „civil életnek”, teljesen elköteleztem magam a jazz mellett, és nem is szándékozom ezen változtatni. Ha újra kezdhetném, annyit változtatnék, hogy az énekesi tanulmányokat megelőzően megtanulnék játszani valamilyen hangszeren is. Így nehezebb a dolgom, hiszen a tanulást nem szeretném még abbahagyni, viszont már a karrieremre is koncentrálnom kell. Egyébként én nem látom olyan sablonosnak a zenészek helyzetét: sajnos egyáltalán nem biztos, hogy egy tehetséges ember befektetett munkáját siker koronázza. Gyakran nem azok aratják le a babérokat, akik megérdemlik.

– Kik voltak azok, akik a jazz iránt felkeltették az érdeklődésedet, és kik voltak azok, akik közvetlenül vagy közvetve nagy hatással voltak a fejlődésedre?

A jazz iránt a férjem, Barcza Horváth József bőgős keltette fel az érdeklődésemet. Előtte nemigen hallgattam ennek a műfajnak a képviselőit, de nagyon hamar megszerettem sokukat. Közvetlen hatással volt rám tanárom, Winand Gábor, valamint Szakcsi Lakatos Róbert, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Lakatos „Pecek” Géza. Közvetett hatást pedig számos művész gyakorolt rám, akiket hallgattam, így Shirley Horn, Ella Fitzgerald, Sarah Vaughan, Carmen McRae, Joni Mitchell, Kurt Elling, Miles Davis, Chet Baker. Úgy gondolom, hogy egy fiatal énekes a legtöbbet a rengeteg zenehallgatásból és a gyakori koncertezésből tanulhat. Ezek nélkül nem válik senkiből sem jazzénekes.

– Magyar jazzmuzsikusokból sajnos ritkán lesznek nemzetközi sztárok. Milyen ambíciói vannak, illetve lehetnek egy jazzénekesnőnek, ha Magyarországon él és dolgozik?

– Be kell látni, hogy itthonról lehetetlen igazán betörni a nemzetközi sztárok közé. Európai szinten ismertté válhat valaki, de világszinten nem. Ami az ambíciókat illeti, egy énekesnő készíthet lemezt, felléphet fesztiválokon vagy egyéb eseményeken. Én a magam részéről egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy később kiköltözöm, mert külföldön a mai napig sokkal több a lehetőség.

– Mennyire jut időd követni a mai jazzéneklés módosulásait? Sok mai zenét hallgatsz?

– Leginkább régebbi zenéket szoktam hallgatni. Először is azért, mert csak abból lehet nagyon jó énekesnő, aki tisztában van az adott műfaj múltjával, előadóival, másodszor pedig azért, mert a mai énekesek is a régiekből merítettek. Bevallom őszintén, nekem amúgy is jobban tetszenek a régi nagyok, kivéve egy fiatalembert a mai generációból, akit Kurt Ellingnek hívnak.

– Tapasztalatom szerint standardokat csak azok a mai énekesek szólaltatnak meg emlékezetesen, akik harmóniailag képesek megújítani a régi dalokat. Más énekesek saját dalokkal, illetve az állandó együttesük tagjainak szerzeményeivel lépnek fel. Te melyik kategóriába sorolod magad?

– Egyelőre még leginkább jazz- és latin standardokat énekelek, bár az Egri János Combóban főként Chick Corea-szerzeményeket és Jancsi saját számait játsszuk. A későbbiekben szeretnék saját dalokat is előadni, ezek írása éppen most zajlik. A férjem és Szakcsi Robi lesznek a szerzőim.

– Randy Brecker Budapesten arról panaszkodott, hogy sok cég már nem hajlandó instrumentális lemezeket felvenni, sokakat csak az énekes produkciók érdekelnek. Te hogyan látod a nemzetközi jazzéneklés mai helyzetét?

– Szerintem azért népszerűek annyira az énekesek, mert egyrészt a szólisták mindig is jobban vonzzák a közönséget, másrészt pedig az ének közérthetőbb bármelyik hangszernél, akár a laikusok számára is. Az a baj, hogy ma – bár rengeteg jazzénekes van – kevesebb a jó énekes, mint régen. Sajnos úgy veszem észre, hogy a mai nemzetközi könnyűzene legnagyobb énekesei nem a jazz, hanem a popműfajból kerülnek ki. Sok nagy tehetség inkább átigazol popénekesnek, mert abban sokkal nagyobb pénz és karrierlehetőség van. Itthon viszont fordított a helyzet: sokkal több a jó hangszeres, mint a jó énekes.

– Vannak művészregények, amelyek arról szólnak, hogy az alkotónak választania kell művészlét és családi élet között. Mit szól ehhez egy gyakorló művész, aki feleség is?

– Azt gondolom, hogy a művészlét elengedhetetlen feltétele a nyugodt családi háttér. Ha valakinek van egy társa, akivel kölcsönösen számíthatnak egymásra, az biztos, hogy sokkal több előnnyel jár, mint hátránnyal. Ráadásul én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a férjem szakmabeli, így megérti az ezzel a pályával járó nehézségeket, és mellettem van mindenben.

– Mennyi szabadidőd van, és azt általában mivel töltöd?

– Nincs túl sok szabadidőm a koncertezés, a tanulás és a házimunka mellett, de ami van, azt igyekszem kihasználni. Ilyenkor szívesen sétálok, vásárolok, szórakozok – ezek a dolgok teljesen kikapcsolnak.

– Az ötven éves Dresch Mihály Chico Freemant mint vendégművészt „kapta ajándékba” Maloschik Róberttől, a Zsámbék Jazz Open szervezőjétől. Te most hol, kivel vagy kikkel és milyen zenét játszanál legszívesebben?

– Ha egy aranyhal lenne a koncertszervező, akkor Chick Coreával a Carnegie Hallban bármit.

NÉVJEGY

A zenészcsaládból származó Szőke Nikoletta 1983. május 8-án született Zalaegerszegen, de négy éves korától Budapesten él. Sok pályatársával ellentétben csak az érettségi után kezdett komolyabban foglalkozni az énektanulással. Első fellépésén ismerkedett meg későbbi férjével, a bőgős Barcza Horváth Józseffel, aki felkeltette érdeklődését a jazz iránt. Barcza mutatta be Winand Gábornak, leendő énektanárának is. Az ELTE orosz-angol szakán folytatott egyetemi tanulmányai közben kezdett jazzéneklést tanulni az Etűd Zeneművészeti Szakközépiskolában. Kezdetben Szakcsi Lakatos Róbert triójával lépett fel. Három és fél év énektanulás és folyamatos koncertezés után beadta jelentkezését a világhírű Montreux Jazz Festival által 2005-ben harmadszor meghirdetett Shure Montreux Jazz Voice Competition nevű versenyre, amelyre az egész világról nevezhettek harminc év alatti énekesek. Nikoletta bejutott a nyolc középdöntős közé, majd a szakma legjobbjait (többek között Barbara Hendrickset és Randy Crawfordot) is magába foglaló zsűri Nikoletta teljesítményét ítélte a legjobbnak. A siker azzal lett teljes, hogy a közönségdíjat is a magyar énekesnő vihette haza.

Hobbi: vásárlás
Kedvenc énekesnő: Shirley Horn
Kedvenc jazzmuzsikus: Miles Davis
Kedvenc lemez: Miles Davis: Kind of Blue
Kedvenc hangszer: minden, ha jól játszanak rajta
Kedvenc film: Az élet szép, Némó nyomában
Kedvenc könyv: Stendhal: Vörös és fekete