Jenő

A Fusio Group az IBS Színpadán

2005.09.30. 00:00

Programkereső

A nyári szünet után újra indul a Raiffeisen Jazz Klub. Október 7-én, este fél nyolctól a Fusio Group lép fel Horváth Kornél és Bacsó Kristóf közreműködésével az IBS Színpadon (1021 Budapest, Tárogató út 2-4.).

Szendőfi Péter dobos együttese, a Fusio Group 1992 óta létezik, tagjai főként a zenekarvezető saját szerzeményeit játsszák, saját hangszerelésben. Jellemző rájuk a szabad improvizáció, a magas szintű hangszertudás, többféle stílusirányzat eredeti ötvözése. A zenekar tagjai: Szendőfi Péter (dob, zenekarvezető), Elek István (szaxofon), Kormos János (gitár), Romhányi Áron (billentyűs hangszerek), Barabás Tamás (basszusgitár). Két kitűnő vendégszólista, Horváth Kornél (ütőhangszerek) és Bacsó Kristóf (szaxofon) lesz hallható a zenekar mellett.

Horváth Kornél a hazai dzsesszélet kiemelkedő egyénisége, különleges ütőhangszerek igazi mestere, egyéni, káprázatos ütéstechnikájával hatalmas sikereket arat szerte a világon. Alapító tagja volt a Trio Stendhalnak, amelyben Dés László szaxofonozott, Snétberger Ferenc gitározott, Horváth Kornél ütőhangszereken játszott. Több formációval, számos albumon muzsikált, majd 1992-ben jelent meg saját, Rag Handed című szóló CD-je, amely olyan, világhírű zenészek közreműködésével készült, mint David Friedman, Tommy Campbell, Randy Brecker. Évek óta rendszeresen hallható több együttes koncertjén és albumán, fesztiválokon. Egyik állandó formációja, amelyben hallható, a Horváth Kornél – Lantos Zoltán Duo jól ismert a hazai és az európai kortárs dzsesszéletben.

3583e2be-cdd0-4356-9520-3b6f9d3bd264

Bacsó Kristóf szaxofonos, a fiatal jazznemzedék kiemelkedő egyénisége 1976-ban született Budapesten. Szaxofontanulmányait Ablakos Lakatos Dezső és Borbély Mihály irányításával kezdte meg 1989-ben. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz Tanszékén, a Conservatoire de Paris-ban és a bostoni Berklee College of Music-on folytatta, majd New York-ba költözött. 1999-ben – Zana Zoltánnal holtversenyben – megnyerte a Magyar Rádió Bartók adó-főszerkesztőség Ablakos Lakatos Dezső emlékére kiírt, fiatal szaxofonosok számára rendezett tehetségkutató versenyét. 1995 óta rendszeresen fellép Európa számos országában, a tengerentúlon, s koncertezett Japánban is. Saját együttese, a Bacsó Kristóf 4 két évvel ezelőtt, 2003-ban alakult, a négy zenész főként Bacsó Kristóf szerzeményeit játssza, amelyeken a kortárs zene hatása is érződik. A kiugróan tehetséges szaxofonost előszeretettel hívják kortársai más formációkba is játszani, muzsikált például olyan jelentős külföldi és magyar zenészekkel, mint John Pattituci, Eddy Henderson, Babos Gyula, Dés László, Gadó Gábor, Oláh Kálmán, Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla. Hallhatjuk őt a Raiffeisen Jazz Klub idei évzáró koncertjén is, hiszen a Latin Jazz Syndicate nevű formációban az együttes megalakulása óta játszik.

A Raiffeisen-sorozat következő koncertje:

2005. november 4. 19.30
A Bolla Gábor Quartet és Art Themen (Nagy Britannia) koncertje
Km.: Bolla Gábor (szaxofon), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora), Oláh Zoltán (nagybőgő), Mohay András (dob); vendégszólista: Art Themen (szoprán- és tenorszaxofon)