Móric

Rondó - fiatal jazz-zenészek válaszolnak

2005.10.17. 00:00

Programkereső

Rovatunkban ezúttal három hazai és külföldi iskolában is végzett fiatal jazzmuzsikust kérdeztünk arról, hogy miben látják a hazai és a külföldi jazzoktatás különbségeit?

Párniczky András

Párniczky András (gitár)

Tanulmányok: Postások Erkel Ferenc Zeneiskolája, American Institute of Music (Bécs), Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék, Holland Királyi Zeneakadémia (Hága)

Szeretném elkerülni annak a látszatát, hogy egy ilyen átfogó kérdésre kész válasszal rendelkeznék, ezért előrebocsátom: válaszom szubjektív és nem általános érvényű, inkább saját tapasztalataim összegzésének szánom. Érdemes kitérni az összehasonlításban a tanár-diák viszonyra, az anyagi feltételekre, valamint a módszertani különbségek vizsgálatára. Az első kérdésnél eléggé jól látható a különbség, amennyiben külföldön – szemben a hazai gyakorlattal – nem túl személyes a tanárok viszonya a diákokkal, sőt néha, amikor a tanárom pontban 11-kor azt mondta, hogy „thats it for today”, egy kicsit „gyárszerűnek” éreztem a képzést. Ezzel szemben a magyar gyakorlat – bár sokkal megértőbb a tanuló problémáival (pl. családi helyzet, betegség) kapcsolatban –, túlzott személyességéből fakadóan néha akadályozza a tanulók objektív megítélését. Ami a financiális kérdést illeti, szerintem senkit nem ér meglepetésként a hír, miszerint külföldön még mindig több pénz van oktatásra. Ez indokolja természetesen, hogy odakint miért megoldott a délutáni gyakorlás az iskolában, miért van külön iroda, ami a diákoknak szerez szállást, vagy hogy miért nem probléma ingyenesen stúdiófelvételt készíteni a diákzenekaroknak. Nem indokolható azonban minden a keretek szűkösségével itthon, hiszen a cserediák-programban való részvétel vagy a tanulók fellépéshez juttatása (ez utóbbi itthon sem példa nélküli) elsősorban nem pénz kérdése. Módszertanilag mindenképpen 1:0 oda. Néhány tantárgy egyszerűen hiányzik a magyar jazzoktatásból, ezért nem mindig fogadják el a magyar diplomát külföldön. Magyarországon hivatalosan nincs alapfokú jazzképzés, de közép- és felsőfokon sem rendelkezünk egyelőre olyan jól átgondolt tanrenddel, mint a külföldi intézmények.


Bacsó Kristóf

Bacsó Kristóf (szaxofon)

Tanulmányok: Berklee College of Music (USA), Conservatoire de Paris (Franciaország), Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék

Szerintem a jazz és az improvizáció tanítása elég megfoghatatlan feladat. A diáknak vagy megvan az érzéke, nyitottsága és kreativitása ehhez a műfajhoz és a rögtönzéshez, vagy nincs. A tanár szerepe az, hogy a meglévő tehetséget felismerje és jó irányba terelje, megtanítsa a diákot arra, hogyan hallgassa a zenét, és mit gyakoroljon. Ha ez jól sikerül, később a diák önmagát fejlesztheti. Egyszóval biztos recept nincs. A jó iskola feladata az, hogy több módszert, ötletet ajánljon, amelyek alapján a diák ráérezhet arra, ami neki beválik. Persze olyan is van, hogy valaki képességei révén magától rájön a receptre – rengeteg kiváló muzsikust ismerünk (itthon és külföldön), akik semmilyen iskolát nem végeztek. A kérdésre reflektálva: a hazai és a külföldi (nyugat-európai és amerikai) jazzoktatás közti különbségek szerintem a hazai és a külföldi jazzkultúra különbségeiből adódnak – ez alatt a műfaj elismertségét és népszerűségét értem. Nyugat-Európában és Amerikában a jazznek nagyobb hagyománya van, így a világ ezen része a jazzoktatásban is nagyobb múlttal és tapasztalattal rendelkezik. Az egyik különbség, ami eszembe jut, hogy Magyarországon a klasszikus zeneoktatás struktúráját alkalmazzák a jazzoktatásban, míg az Egyesült Államokban ez nem ilyen kötötten működik: a kötelező tárgyak mellett rengeteg olyan tárgyat vehet fel szabadon a tanuló, amely igazán érdekli. Ezek általában egészen specifikusak, egy stílushoz, egy elmélethez, egy technikához kapcsolódnak; igaz, a diáknak tudnia kell, hogy mire van szüksége, mely tárgyak azok, amelyekkel igazán fejlesztheti játékát, tudását. Egy másik – zenespecifikusabb – különbség a jazzelmélet és az improvizáció oktatása terén mutatkozik. Úgy érzem, itthon különállóként kezelik a kettőt, míg a valóságban a két dolog sokkal szorosabban összefügg. Hazánkban – tapasztalataim szerint – a jazz- és improvizáció-elmélet főként a hangok és a harmóniák összefüggéseire épül, és jóval kevesebb hangsúlyt kap a ritmus, a dallam- és mondatszerkesztés, illetve a megformálás.


Szabó Dániel

Szabó Dániel (zongora)

Tanulmányok: New England Conservatory, Boston (USA), Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék

Nehéz kérdés… Nyilvánvaló, hogy ha erről a témáról beszélünk, akkor felvetődhet a külföldi és hazai jazz-élet közti különbségek kérdésköre is – de ne menjünk most messzebbre a kitűzött célnál. Én az amerikai jazz-oktatás ismérveiről tudok beszámolni, mivel a bostoni New England Conservatory-n töltöttem két évet egy posztgraduális program részeseként. Röviden összefoglalva: jó értelemben vett profizmusra nevelik a hallgatókat úgy, hogy közben a művészet spontaneitása sem veszik el. Amerikában rengeteg kiváló muzsikus van – ennek megfelelően nagyon nagy a verseny. Aki labdába akar rúgni ebben a közegben, annak univerzalitásra kell törekednie, azaz többféle stílusban kell jártasnak lennie, és technikailag, zenei érettség és rögtönzési képességek szempontjából egyaránt magas színvonalon kell állnia. Nagyon fontos: szeretni kell a jazzt, mert e nélkül az előadás érzelmi hőfoka is langyos lesz… és ha a hőfok nem megfelelő, akkor a show sem az igazi, márpedig Amerikában ez nagy hibának számít. A NEC-n nagyon sok munkát adnak a hallgatóknak: gyakorlás, koncertek meghívott világsztárokkal, próbák, hangszerelési, zeneszerzési feladatok, lexikális tudást gyarapító elméleti tárgyak stb. E területeken egyszerre és egyformán magas színvonalon kell teljesíteni – néha káprázott a szemem – és a fülem – a sok információtól. Hogy mit hiányoltam a magyar jazzoktatásból annak idején? A fent említett elkötelezettséget, a zenébe vetett hitet, a produkciók érzelmi hőfokát, a jazz szeretetét, az egymás és a fiatal zenészek iránti tiszteletet. A kint tapasztalt nyitottság is hiányzott néha. A jazznek ugyanis nincs törvénykönyve, ha van, akkor az már rég nem jazz, mert hiányzik belőle a szabadság, a kreativitás. A jazz számomra művészet, azaz a teremtés egyik lehetséges formája. Ezt komolyan kell venni!