Jenő

Nyitottak vagyunk egymásra

2005.10.27. 00:00

Programkereső

A rendszerváltozással a táncházmozgalom is átalakult Nyitnak a táncházak. Szerda este Savanyú és a Magyarpalatkai Banda tanított néptáncot a Fonó Budai Zeneházban, Guzsalyas táncházat tartottak a Marczibányi téren, ma Hóra táncház lesz a Gödörben, szombaton pedig a Kalamajka Együttes táncházát rendezi az Aranytíz Művelődési Központ.

A táncházmozgalom az 1970-es évek elején olyasmit pótolt, ami nagyon hiányzott a mindennapokból: a táncház szabad helynek számított. Ma a műanyag kultúrával szemben olyan szórakozási lehetőséget, életmódot kínál, amely az eredetiség értékeire alapoz.

A rendszerváltozással a táncházmozgalom is átalakult. Egyrészt megszűnt az a politikai töltet, amely abból fakadt, hogy a táncház többé-kevésbé szabad helynek számított. Másrészt ma már intézményesített keretek között lehet népzenét, néptáncot, népszokásokat tanulni, aminek szintúgy megvannak a maga következményei: a táncházakban csak a szórakozásszerű tánc maradt. Persze ez is kissé más formában. Amíg ugyanis korábban egy táncházi évadban tíz-tizenöt táncot tanítottak meg, ma már jóval kevesebbet, de azt részletesebben, alaposabban. Ennek oka, hogy olyan hatalmasra nőtt a felgyűjtött anyag, hogy nyugodtan lehet specializálódni.

- A tíz-tizenöt évvel ezelőttihez képest valamivel több táncházat tartunk, de azok kisebb befogadóképességű helyeken, egyre inkább néhány táncra szakosodva zajlanak - mondja a mostani helyzetről Berán István, a Táncház Egyesület egyik ügyvezetője. Pontos adatok nincsenek, de becslések szerint az elmúlt években stabilan nagyjából hatvan, heti-havi rendszerességgel megrendezett táncház működik országszerte, többnyire művelődési intézményekben, iskolákban. Ezek egyharmada csak gyermekeknek, egyharmada minden korosztálynak, egyharmada pedig csak felnőtteknek szól. Az igény növekszik, hiszen például idén a Nemzeti Kulturális Alap népművészeti kollégiumához már 96 rendszeres táncházra nyújtottak be pályázatot. Egy-egy táncházat átlagosan nyolcvan-százan látogatnak alkalmanként, vagyis évente több tízezer látogató keresi fel ezeket a programokat. (Esetenként is sűrűn szerveznek táncházat, a legnagyobb az évente sorra kerülő Országos Táncháztalálkozó, amelyen tizenöt-húszezer látogatót regisztrálnak.)

További változás a kezdetekhez képest, hogy napjainkra a táncház mint módszer elfogadott lett, és világszerte alkalmazzák. Ez azt jelenti, hogy ma nagyon sok néptáncegyüttes a próbákon már nemcsak koreográfiákat gyakorol, hanem táncházszerűen is táncol. A módszer tanulmányozására ösztöndíjjal járnak hazánkba külföldről, például az Egyesült Államokból, Japánból. Az USA-ban, Kanadában rendszeresen tartanak nyári táborokat, ahol magyar zenekarok húzzák a talpalávalót, és a semmilyen magyarországi rokonsággal nem rendelkező amerikai fiatalok magyar vagy éppen balkáni táncokat tanulnak. Németországban, Japánban több magyar táncház működik, sőt, már doktori disszertáció is született a táncház-módszerről.

Itthon a táncházba járó közönségre a zenekarok mellett ma már két-három tucat vállalkozás tud alapozni. Amatőr népzenei együttes nagyon sok van országszerte, a táncháztalálkozón hetven-nyolcvan zenekar lép fel évente. Rajtuk kívül nagyjából húsz-huszonöt profi zenekar tartja a táncházakat, és mellette koncerteznek itthon és külföldön egyaránt. Természetesen CD-ket is készítenek, évente 50-60 új album lát napvilágot, igaz, maximum egy-kétezer példányban. Ezek mellett olyan zenei kiadványok is készülnek, évente huszonöt-harminc, amelyeken eredeti felvételeket (tehát a falvakban egyszerű emberek által előadott dalokat, zenéket) publikálnak. Népzenével hat-hét kiadó foglalkozik, de a megjelenések negyven százaléka magánkiadás. Néhány viselet- és kellékkészítő kisiparosnak is stabil piacot jelent a táncházat szerető közönség.

Bár az NKA-n keresztül eddig is kapott támogatást a terület, úgy tűnik, valamelyest javulni fog a helyzet. A szaktárca ugyanis felkérte a népzene területén dolgozó szakembereket, hogy dolgozzanak ki egy a PANKKK-hoz hasonló programot. Berán István szerint egy ilyen kezdeményezéssel el lehetne érni, hogy az élő népművészet nagyobb figyelmet kapjon, hogy a kistelepülésen élőkhöz is eljusson, illetve, hogy nemzetközileg is ismertebb legyen.

És itt hangsúlyozottan az élő népművészetre gondolnak, merthogy bár a táncház az eredeti, erdélyi formájában már nem létezik, mégis tovább él. Hiszen a városokban működő táncházakba járó fiatalok is estéről estére valami újat hoznak létre táncukkal. A zenészek is ellesik a még élő nagy öregektől a technikákat, változatokat, stílusokat, magukévá élik mentalitásukat, és mindezt felhasználva aztán ők is valami újat alkotnak, amikor zenélnek.

- Aki megszereti a táncházat, vagyis az eredeti népzenét, táncot, az élete más terén is az eredetit kezdi keresni, legyen szó ételről, művészetről, hétköznapi tárgyakról vagy éppen információról - mondja Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik alapítója, ma kutatója. - Sokkal érdeklődőbbek, toleránsabbak lesznek, hiszen a táncház lényege, hogy nyitottak vagyunk egymásra.