Gellért, Mercédesz

Sokszínű dzsessz

2005.10.31. 00:00

Programkereső

Két érdekes, a dzsessz két műfaját képviselő koncert is lesz a héten az A38-on: hétfő este nyolckor a Vienna Art Orchestra, szerdán pedig a cseh Gulo Car játszik.

A Vienna Art Orchestrát a legsokoldalúbb és legőrültebb bigbandnek tartják: dzsesszesített Stauss-keringőkön és klaszszikus Ellington- vagy Mingus-sztenderdek feldolgozásain át a minimalista zajzenéig szinte mindent játszik. A lassan 30 éve működő zenekart a svájci származású (és nevét szigorúan kisbetűvel író) mathias rüegg alapította, aki a grazi Zenei Főiskola után egy ideig bárzongoristaként dolgozott. Csatlakozott hozzá Wolfgang Puschnig szaxofonos, majd az együttes szép lassan tizenhat fősre bővült. Soha nem ragaszkodtak a hagyományos bigband-hangszereléshez, a tagok játszanak például marimbán, basszusklarinéton, tubán és pikolón, és dolgoztak már együtt kórussal, rezesbandával is.

Szerdán a hajó Dívák az A38-on című sorozata folytatódik. Az estét Varga Zsuzsa nyitja, aki a Venus zenekarból ismerős. Szólókarrierjét két éve kezdte a Szívadóvevő című albummal, amelynek koncertturnéján a Stopsonic volt a kísérőzenekar. Most is velük lép föl.

Az este másik felében kilenctagú cseh funk-acid dzsesszformáció, a Brno roma negyedéből érkező Gulo Car szórakoztatja a közönséget. Bájos és vadóc énekesnőjük, Irena Horváthová cigány nyelven adja elő a jórészt saját dalokból álló repertoárt. A híres roma negyed világa a mai napig befolyásolja vad grooveokkal, feszes funkykkal, halálpontos fúvósokkal felturbózott acid-dzsesszüket. A csapat játszott már James Brown és Little Richard, illetve a Gipsy Kings előzenekaraként, megkapták a legrangosabb cseh zenei elismerést, az Andel-díjat világzenei kategóriában.