Lukács

Balanescu Quartet: Maria T

2006.01.03. 00:00

Programkereső

A világhírű román hegedűs és együttese a Nemzeti Hangversenyteremben mutatja be a magyar közönségnek legújabb, Maria Tanase előtt tisztelgő lemezét január 12-én.
42325063-d265-409f-a16c-70ff42d2f147

Alexander Balanescu soha nem hagyta, hogy a „komolyzene” uralja művészetét. Miután kilépett az Arditti Quartetből, és megalakította a magáét, a kortárs zene mellett örömmel munkálkodott a pop és a jazz terepén is, dolgozott a Pet Shop Boyszal, David Byrne-nel és John Lurie-val, nem beszélve híres Kraftwerk-feldolgozásairól. Aztán ’94-ben újra előrukkolt egy fordulattal: Luminitza című albumát immár saját, romániai gyökerei táplálták. Ennek jegyében vállalt szerepet a Muzsikás együttes Bartók-albumán is, legutóbb pedig, a Maria T című albumán – az 1963-ban elhunyt – Maria Tanase dalait használta forrásul. Aki, mint Balanescu írta: „még mindig ikon a román kultúrában. Annak is köszönhetően, hogy soha nem esett csorba a művészete tisztességén, bármiféle nyomás is érte a mindenkori hatalomtól.”

Persze nem a Tanase-dalok „puszta” feldolgozása volt a cél. Balanescu azon kihívásnak akart megfelelni, hogy megteremtse azt a formát, amely éppúgy tükrözi Tanase – illetve a romániai népzene – hatását, mint a többi, a klasszikus vagy az elektronikus zenéből eredő befolyásait. „Úgy nyolc-kilenc éves lehettem – írta –, amikor először találkoztam vele, az egyik lemezének a borítóját néztem. Egészen elbűvölt, olyan gyönyörű volt rajta. Aztán meghallottam azt az érzéki, szomorú hangot… Egy ilyen találkozást nem lehet elfelejteni.”

Így született meg a Maria T című, „kultúrák feletti” produkció, amelyben az osztrák Klaus Obermaier videoinstallációja megidézi Maria fellépéseit, s amelyben összefonódik Maria Tanase hangja a Balanescu Vonósnégyesével, a technológia a természetességgel, a népzene a klasszikussal, Kelet-Európa a Nyugattal, s a múlt a mával.

A koncert január 12-én, csütörtökön 19:30-kor lesz a Nemzeti Hangversenyteremben. Fellépnek: Alexander Balanescu, James Shenton (hegedű), Andrew Parker (brácsa), Nicholas Holland (cselló), Steve Arguelles (ütőhangszerek), Klaus Obermaier (videoinstalláció).