Huba

A cinke és Psyché

2006.01.16. 00:00

Programkereső

Palya Bea egy aprócska faluban, Bagon született harminc éve, idén már a Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt előadója, koncertturnéval készül Amerikába, és komoly tárgyalásokat folytat az egyik jelentős francia lemezcéggel. Mindezeken túl megjelent a harmadik szólólemeze, a Hangzó Helikon sorozat részeként Weöres Sándor Psychéjének zenés feldolgozása. Ennek apropóján Fazekas Gergely beszélgetett az énekesnővel.

Palya Bea

Honnan jött az ötlet, hogy lemezt készíts a Psychéből?

Gimnáziumban ismertem meg a kötetet, aztán a Laokoón csoportban megcsináltunk néhány dalt belőle, például a lemezen hallható Boszorkányt. De a Laokoóntól függetlenül is foglalkoztatott, sokat olvasgattam, elkezdtem dalokat írni. Mire a Bódy-filmet megnéztem, már volt egy saját belső filmem a Psychéről. Komolyabban aztán öt-hat éve jött elő, megírtam a Kátay Katát, a Lovászfiút, az Isti-pistit, a Bimbócskát. 2000 körül volt egy Weöres-estünk közösen a Laokoón csoporttal, Gryllus Samuval, Ternyák Zolival, Sebő Ferivel. Első szólólemezemre, az Ágról-ágrára is rákerült néhány dal. És aztán valamikor tavaly előtt a Helikon kiadóban felmerült, hogy a Hangzó Helikon részeként el kellene készíteni komolyan a dolgot. A nagy munkát 2005 márciusában kezdtük Gryllus Samuval.

A történet vagy a személyiség vonzott a Weöres-kötet megzenésítésében?

Nyilván mindkettő. Maga a figura nagyon közel áll hozzám, csupa-ellentét nő: cigány származású, aki elkerül a nemesek közé, a romantikának megfelelően zseniális ösztönös költő, akit az irodalmi elit klasszikus formákkal bombáz, ugyanakkor a személyisége is sokféle, hallatlanul erős nőiesség jellemzi számos férfias tulajdonsággal. Nem egységes lény, hasonlóan Weöreshez, akinek a költészete kétnemű, vagy inkább nemtelen. Nagyon sok ponton kapcsolódom Psychéhez, s mintha a belső konfliktusaink amplitúdója ugyanakkora lenne. Faluról jövök, van bennem valamennyi cigány vér, felkerülök Pestre, átélem a „vidéki lány a városban” típusú konfliktusok minden lehetséges fajtáját, bennem is túlbuzog a szenvedély, a városban nem érti senki, hogy amikor ölelgetem az embereket, az nem azért van, mert bármit akarok tőlük, hanem mert így vagyok megcsinálva. Alapvetően ösztönösen közelítek mindenfajta művészethez, de én is keresztülmentem a különböző formákkal való küzdelmen. Tanultam például klasszikus zenét, amit nagyon szeretek és nagyra tartok, de képtelen voltam arra, hogy távolságot tartsak tőle: amikor elénekeltem egy Gluck-áriát, az énektanárnőm azt mondta, hogy végül is nem volt rossz, csak éppen nagyon Palya Beás volt.

Hogyan állt össze a lemez zenéje?

Első körben elmondtam Samunak, hogy mit gondolok az egyes versekről, ő ezeket feljegyzetelte, elég sokhoz volt már dallamom, azokat elénekeltem neki. A kötet három részre tagolódik, amit megőriztünk a lemez felépítésében is. A Hegyaljai évek, vagyis Psyché gyermekkora az, amibe a legtöbb dallamom belekerült, ez az ösztönös életszakasz, amelyhez a népzenei dallamok jobban illettek. A Bolyongás éveitől kezdve aztán már komolyabb zeneszerzői munkára volt szükség, az már a Samu terepe volt. A dallamok nagyobb része kötött, más részük improvizatív. Az Epistola ennen magamhoz, a lemez legfontosabb dalaként az aranymetszés ponton majdnem teljes mértékben improvizatív: a cimbalom, a bőgő, az ütő, és az ének rögtönzött, csupán egy-két ritmust és skálát beszéltünk meg, illetve egy fontos szakaszát komponálta meg a Samu. A lemez tele van belső utalásokkal, át meg átszövi néhány dallam. Azt gondolom, hogy a változékonyság, a lezáratlanság, ami Weörösnek is éppúgy lényege, mint a népzenéknek, benne van a lemezben.

Mikor lesz a lemezbemutató, és hogyan képzeled el? Színházi előadásként vagy egyszerű koncertként?

Egyik kérdésre sem tudom még a választ. Tegnap hallgattam meg az első master-felvételt, és bár elgondolkoztam rajta, hogy miként lehetne színpadra állítani, egyelőre még azt se tudom, hogyan leszünk képesek megszervezni a próbafolyamatot: sikerült olyan nehéz zenét írni, hogy rettentő sok időre lesz szükség a koncert előkészítéséhez. Most egyébként azon a ponton beszélgetünk, amikor a gyerek már megszületett, egészséges, és minden jel szerint megmarad, de még véres, még lóg róla a köldökzsinór, és fogalmam sincs, hogy milyen lesz, ha megnő, és önálló életre kel. Nagyon súlyos baba volt, nehéz volt kihordani.

Hogyan választottad ki a zenészeket?

Adott volt a zenekarom, a Palya Bea Kvintett: Lukács Miklós (cimbalom), Novák Csaba (bőgő), Szokolay „Dongó” Balázs (fúvós hangszerek), Dés András (ütőhangszerek), hozzájuk társult két meghívott zenész, mindkettő hegedűs: Bujtor Balázs és Lantos Zoltán. Emlékszem, jöttem haza a kvintettemmel Erdélyből még szeptemberben, és próbáltam előadni nekik, miről van szó: hogy van itt ez a félig cigány csaj, aki bárónő lesz, mutattam a verseket, de nem fogták igazán. Aztán a stúdióban egyszerre csak életre kelt a költőnő. Bejött a Samu a stúdióba, és azt mondta: „Fiúk, ez a dal csak félig van megírva, az történik benne, hogy Psyché a lovászfiúval szerelmeskedik, a srác elalszik, ő meg kifut az éjszakába. Ez a sztori, játsszatok hozzá egy intrót.” Bizonyos mértékig tehát Psyché is elvezetett minket néhány zenei megoldáshoz. A legizgalmasabb az Epistola megalkotása volt. Emlékszem, Samunál próbáltunk ketten, mondtam neki, hogy én erre egy arabos skálát tudok elképzelni, elkezdtem énekelni, a Samu pedig egy apró szintetizátoron pötyögött hozzá. És akkor eljutottunk egy pontra, amikor egyszerre elsírtam magam. Ott megéreztem, hogy nem olyan egyszerű távolságot tartani Psychétől. Eleinte úgy képzeltem, hogy valamilyen mértékig képes leszek kívül maradni, de ekkor rájöttem, hogy nem lehet. Weöresnél nem lehet. Bele kell engedned magad teljesen, hogy „az egész Világ ölelő kurva Vénusza légy”. Zsigeri, fogva tart, megcsókol, beledugja a nyelvét a szádba, már amikor olvasod, akkor is. Nem lehet megúszni szárazon.

Hogyan választottátok ki a verseket a kötetből?

Különös, hogy ez nem is volt igazán kérdés. Egy-két nagy epikus verset nyilván ki kellett hagyni, amit nagyon sajnálunk, de valahogyan adta magát, hogy melyek a legfontosabb darabok. Öt éve, amikor először akartam csinálni egy Psyché-lemezt, írtam egy listát azokról a versekről, amelyekről úgy gondoltam, belekerülhetnének. Már javában benne voltunk Samuval a munkában, amikor megtaláltam ezt a listát, és azon a megfoltosodott sárga papíron szinte ugyanazok a versek szerepelnek, mint amelyek végül a lemezre kerültek. A végleges sorrendet Samu állította össze, nem kis munkával: mint koherens nyolcvan perces mű, az egész az ő fejében állt össze.

Egy aprócska faluból jössz, s lassacskán világhírű leszel, Amerikában, Nyugat-Európában koncertezel. Hol tartasz ezzel a lemezzel?

Nem tudom. Psyché harminchat évesen meghal, méghozzá egy krízisekben gazdag élet után, eléggé kiégetten. És azt hiszem, ez is oka volt annak, hogy távolságot akartam tartani tőle: hogy én nem akarok elbukni a saját szenvedélyességemben, a saját szélsőséges életemben, mint ahogyan ő. Weöres halálra ítélte őt, de szerintem nem kellene meghalnia. Talán éppen ezért csináltam meg ezt a lemezt. Különös, hogy az utóbbi időszakban több hasonló nő életével szembesültem: elolvastam egy Frida Kahlo, illetve egy Marilyn Monroe életrajzot. Ezek a nők, a modern kor femme fatale-jai nemcsak a férfiak, hanem önmaguk számára is a végzetet jelentették. De szerintem nem kellene törvényszerűen elbukniuk. Lehet, hogy azért gondolom így, mert fiatal vagyok, és mert szeretnék tovább élni, mint harminchat, de úgy érzem, a szenvedélyesség legalább annyi teremtő, mint romboló erőt rejt magában. Egyébként a lemez befejezése óta komoly halálfélelmem van, ami olykor pánikszerűen tör rám. A Sírfelirat jár a fejemben: „Kratos Atyám és Kharis Anyám, én Glaucia lyányok / Húsz nyarat értem tsak. Menj tova, tudsz eleget.”. Befejeztem a lemezt, most már mehetek.

És merre? Hogyan tovább?


Palya Bea

Tegnap óta újra sok erőt érzek magamban. Mindenképpen fogok újabb lemezeket csinálni, részben mert össze is gyűlt jónéhány dal a kvintettel, lesznek koncertjeim itthon is, külföldön is, tárgyalásban vagyok egy komoly francia lemezcéggel, tehát van dolgom elég. Nagyon szeretném a zenekart összetartani, ami nem egyszerű feladat, ebből a szempontból nagy próbatétel volt a Psyché. A közeljövőben persze pihenni szeretnék, és sok újat tanulni. Fejlesztenem kell az improvizációmat, szeretném sokkal jobban tudni, amit az indiai zenéből tanultam, hogy miként épít fel az ember valamit néhány hangból. Szeretném bővíteni a repertoáromat magyar, cigány és bolgár népdalokkal, és szeretnék megtanulni rendesen kavalozni. Ahhoz sohasem kevés bennem az erő, hogy elmerüljek ezekben a dolgokban – és ha jobban belegondolok, bármelyikhez kevés egy élet, ha az ember komolyan veszi.

Szeretni fogja a közönség a Psychét?

Nem tudom, remélem. Őszintén szólva, nem volt időm a közönséggel foglalkozni. A Psyché kezdetben nem volt több egy közös magánügynél (a Samué és az enyém), aztán kiterjedt a zenekarra, a hangmérnökre, a közeli hozzátartozókra. Ha tovább terjed a többi emberre, az jó, de én attól se szegényebb, se gazdagabb nem leszek, bárki bármit is mond róla. Nem mondom, hogy nem érdekel az emberek véleménye, és nyilván szeretném, ha szeretnék, de olyan burokban született az egész, olyan zenei és szellemi magasságokba vitt el, hogy eközben nem tudtam a közönségre gondolni. Kicsit átment bele a Weöres magánya is, azt hiszem. Egyébként biztos vagyok benne, hogy ha Weöres hallaná a lemezt, szeretné. Különös dolog történt velem tegnap: hallgattam a master-felvételt otthon, esett az eső. Épp az Epistolánál tartottam – nem tudom hányadszorra küzdöttem a meghallgatásával –, kinézek az ablakon, és meglátok egy cinkét, aki épp az ereszből ivott. Egy pillanatra rám nézett az ablakon keresztül, aztán elrepült. Ott küzdök tehát az anyaggal, a legnehezebb dallal, és akkor egyszerre ott van a Sanyi bácsi, merthogy biztosan ő volt – „Ó ha cinke volnék, útra kelnék” –, és akkor elkezdtem zokogni, s vagy tíz percig bőgtem. Sok minden benne volt ebben a sírásban, nyilván az is, hogy elkészült a lemez, hogy valami befejeződött, benne volt persze az Epistola rettenete, és persze még sok minden. Például, hogy Weöres meglátogatott.

NÉVJEGY
Palya Bea 1976-ban született, gyerekkora óta táncol és énekel. Kis faluja, Bag, és annak tánccsoportja az első állomás. Tizenhat évesen, már Budapesten, a moldvai népzenét játszó Zurgó együttes énekese és tánctanára. Ekkor alapozza meg a magyar énekes népzenére vonatkozó ismereteit, amelyet késöbb az ELTE Néprajz Szakán egészít ki, 2002-ben szerez diplomát. 1996-tól a Laokoón csoport énekese, amely a népzene és a dzsessz elemeit ötvözi. 1997-tol 2002-ig Szőke Szabolcs zenés színházának, a Hólyagcirkusz Társulatnak tagja, 2000-ben játszanak Nancy-ban, a Passages Universitaire fesztiválon. 2000-ben alapítja a zenész-zeneszerző Monori Andrással a világzenét játszó Folkestra együttest, amellyel részt vesz a franciaországi Chambéry világzenei fesztiválon. Ugyanebben az évben meghívást kap az énekelt vers mufajának egyik legfontosabb magyar zenekarába, a Sebő Együttesbe. Emellett továbbra is énekel magyar népzenét a Kárpátia együttesben, és szólókoncertek keretében. Az orgonista Fassang Lászlóval közös munkájukban a klasszikus orgonazene, a tradicionális énekes zene és a improvizáció találkozik. A hazai koncertek mellett két alkalommal Japánban is turnéztak. 2002 nyarán a balkáni népzenét játszó Daraduna együttes énekeseként részt vesz a belga 'Karaván' zenei projektben. 2002 tavaszán a Francia Intézet ösztöndíjasa Párizsban, az indiai énekes Kakoli Sengupta tanítványa. 2002 decemberében, 26 évesen megkapja az Artijus díjat, majd 2003 januárjában hivatalosan is elkezdi közéleti szólista karrierjét.
A 2004-es Athéni Kulturális Olimpián, Bea képviseli Magyarországot, a "The world and Manos Hadjidakis" nemzetközi emlékkoncerten, ahol az egész világból meghívott 12 művész adja elő a saját nyelvén, a legnagyobb görög zeneszerző Manos Hadjidakis műveit.

Hobbi: futás, jóga
Kedvenc előadó: Sarah Vaughan, Bobby McFerrin, Abdul Karim Khan
Kedvenc lemez: Eva Quartet 1, Patricia Barber: Verse
Kedvenc könyv: Hamvas Béla: Karnevál, Ottlik Géza: Buda
Kedvenc film: Tarkovszkij: Tükör, Pasolini: Ezeregy éjszaka, Almodovar: Beszélj hozzá
Kedvenc népzenei tradíció: erdélyi cigány, rhodopei bolgár, moldvai
Kedvenc zeneszerző: Gryllus Samu ;), Stravinsky, P. Barber