Jusztina

Hegedűs az avantgárdban

2006.02.28. 00:00

Programkereső

Michael White – The Land of Spirit and Light Vitathatatlan, hogy az amerikai jazz egyik legeredetibb hegedűse a texasi születésű fekete Mike White. Kaliforniában nőtt fel és viszonylag későn, 9 évesen kezdett hegedűórákat venni. Igazi bemutatkozása is igen későn – 32 évesen – történt, de annál nagyobb feltűnést keltett.

Amíg a tenorszaxofont tartják a „legjazzesebb” hangszernek, a hegedű alighanem a műfaj mostohagyermeke. Még a jazz őshazájában sem volt túlságosan favorizált, bár Stuff Smith-től Regina Carterig mindig voltak, akik ezt a hangszert választották és magas színvonalon művelték. Érdekes, hogy Európában mindig nagyobb becsben tartották a hegedűjátékot és már a jazztörténet korai korszakától kezdve sok zenész éppen ezen az instrumentumon vált világhírűvé. Hosszú a sor Stephane Grapellitől Didier Lockwoodig, Michal Urbaniaktól Deseő Csabáig. A Magyar Rádió éppen az idén tavasszal rendezi meg tehetségkutató versenyét – ezúttal éppen a jazzhegedűsök mérik össze tudásukat.

Vitathatatlan, hogy az amerikai jazz egyik legeredetibb hegedűse a texasi születésű fekete Mike White. Kaliforniában nőtt fel és viszonylag későn, 9 évesen kezdett hegedűórákat venni. Igazi bemutatkozása is igen későn – 32 évesen – történt, de annál nagyobb feltűnést keltett. 1965-ben a legendás Monterey-i Jazzfesztiválon, az akkoriban szintén üstökösként feltűnt John Handy kvintettjében lépett a közönség elé. Elképesztő technikai adottságaival, a játékába szervesen beillesztett klasszikus és keleti zenei elemekkel frenetikus sikert aratott. Egy csapásra a 60-as évek avantgárd jazzének egyik kulcsfigurája lett. Később, az évtized végén a The Fourth Way nevű jazz-rock együttest vezette, amely a modern szving játékot elektronikus elemekkel színezte. Sokan a jövő elektronikus együttesének tekintették ezt a formációt, White-ot pedig a jazz-rock fúzió pionírjai között tartották számon. A 70-es évek elején visszatért az avantgárd jazzhez és a korszak olyan fekete jazzóriásaival dolgozott együtt, mint Pharoah Sanders, McCoy Tyner és Joe Henderson.

Ebből az időből, egészen pontosan 1973-ból származik ez a kitűnő album. White ezúttal kizárólag saját szerzeményeket ad elő, köztük a címadó három részes szvitet is, amelyhez a komponista szabad-versét is olvashatjuk a kísérőfüzetben. És, hogy semmi kétségünk ne legyen afelől, hogy a spiritualitás és a fény földje az amerikai feketék őshazája, azt a címlapon Carl Ramsey díszes afrikai maszkot ábrázoló grafikája teszi egyértelművé.

A zenészek összeválogatása sem véletlen, hiszen a multi-instrumentalista Prince Lasha, aki ezúttal háromféle fuvolán és klarinéton is játszik, ugyancsak a spirituális zene iránti fogékonyságáról volt ismeretes. A klasszikus gitár nagy művésze Bob King sem véletlenül kapott meghívást a session-re, amely elegáns improvizációk, ellenállhatatlan groove-ok és szokatlan textúrák keveréke.

Spiritualitás és fény, béke és nyugalom. Igazi fekete mágia, univerzális szépség. Ez Mike White világa. Nem szabad kihagyni!

Két lemez az Universal Music újdonságaiból:
Marlena Shaw – The spice of live
Yusef Lateef – Psychicemotus