Hedvig

A Trio Midnight más…

2006.03.13. 00:00

Programkereső

Ha mindenképp szükséges a meghatározás, talán nem méltatlan, ha Oláh Kálmánt a hazai jazz klasszikus vonalának egyedülálló képviselőjeként említjük.

Oláh Kálmán

Vonzódása az európai zenetörténet Bachtól a romantikusokon át a 20. század első feléig terjedő, monumentális szakasza iránt közismert. Legszebb kísérleteiben egyéni felfogásban improvizál Bach és Debussy kompozícióira.

Oláh Kálmán nagy léptekkel indította a 2006. évet: új lemeze jelent meg a Trio Midnighttal, illetve új tagokat toborozva megújította az Oláh Kálmán Sextetet, amellyel bemutatkozó koncertre készül március 13-án a Zeneakadémián. A két zenekar két különböző zenei vonzásra utal, amelyekről H. Magyar Kornél kérdéseire válaszolva beszélt a zongoraművész-zeneszerző.

- Kompozícióid ezer szállal kötődnek a 20. századi európai zenei hagyományokhoz. Meddig juthat el egy jazz-zenész a komolyzene ösvényein?

- Ez a kérdés most aktuálisabb, mint valaha. Egyrészt újabban nagyon mozgalmas az életem, sokat kell gyakorolnom, mert elhatároztam, hogy az idei évtől a jazz mellett klasszikus zenével is színpadra lépek. Sok szerző már eddig is fontos szerepet játszott az életemben, leginkább az otthoni gyakorlásban, a komponálásban, ihletforrásként. Rájöttem, hogy az is fontos, hogy koncerteken is játsszak komolyzenét. Egészen másfajta élmény, mint a jazz-zene…

- De másfajta közönség is… másfajta kritikusok…

- Igen. Viszont most sem egyedül akarok zenélni, mint ahogy jazzt is jobban szeretek kamarafelállásban játszani.

- Kitalálhatom? Szerintem négykezesni fogsz Kovács Anna zongoratanár feleségeddel.

- Volt olyan is. Februárban játszottunk egy Bartók-darabot a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Ugyanezen a koncerten Borbély Misivel és Oszecsinszki Románnal játszottuk Bartók Kontrasztok című, háromtételes darabját, amely Benny Goodman megrendelése nyomán született 1938-ban. Ez volt az első ilyen jellegű fellépésem. Ekkor kóstoltam bele: azt a zenét közvetíteni a színpadon, amit évek óta hallgatok, ami támogat zeneszerzés közben is, nagyon jó élmény. Amellett, hogy az improvizáció marad az első helyen, ez szerintem fejlődést hozhat az improvizációba is. Márciusra a Tavaszi Fesztiválra is elhívtak egy zongorával kiegészített fúvós darab, Francis Poulenc háromtételes szextettjének előadására.

- Alapvetően vonzódsz a francia századelőhöz, többször említetted Debussyt, Ravelt, Satie-t a kedvenceid között.

- Igen, és különösen szeretem a francia Hatokból Honegger, Milhaud és Poulenc stílusát, ezért fogadtam el ezt a meghívást, nem is akármilyen zenészektől: Klenyán Csaba, Horváth Béla, Bizják Gábor, Gyöngyössy Zoltán és Jankó Attila mind élvonalbeli fúvósok. A koncert a Gödöllői Királyi Kastélyban lesz március 18-án. A második részben tőlem játsszunk néhány klasszikus feldolgozást egy jazztrióval, amelyben Balázs Elemér dobol, Szandai Mátyás bőgőzik, és a fúvóskvintett itt is közreműködik.

- Azért nem Egri János játszik itt, mert nem ér rá?

- Nem erről van szó, ehhez a vonalhoz jobban illik Szandai Matyi, aki hozzám hasonlóan rendszeresen foglalkozik komolyzenével a jazz mellett, klasszikus bőgő szakon is végzett főiskolát. Az új szextettemben is ő bőgőzik. Ugyanakkor Egri Jancsival továbbra is rendszeresen játszom, nemcsak a Trio Midnight-ban, hanem más alkalmi felállásokban is. Jancsi rendkívül kreatív és egyéni muzsikus, akivel majdnem húsz éve játszunk együtt. Nemrég Olaszországban turnéztunk Piero Borri dobossal, április 30-án pedig André Ceccarelli világhírű francia dobos lesz a vendégünk egy budapesti fesztiválon.

- Mintha az utóbbi időben itthon és a tengerentúlon egyaránt megjelenne egyfajta tendencia a jazzben amely a kompozíció jelentőségét emeli. Itthon te vagy az, akinél ugyanezt érzem. A téma szebbé, összetettebbé válik és egyre nagyobb kihívásokat állít az improvizáló hangszeres elé.

- Régebben is, most pedig még inkább Bartókhoz kötődik ez nálam. Eddig soha nem készítettem olyan programot, amely ennyire erősen az ő zenei világához kötődött volna. Én is sokaknál érzem ezt, leginkább Wayne Shorternél, Herbie Hancocknál: kutatják, boncolgatják Bartók zenéjét. Hancock mindig képes megújulásra annak ellenére, hogy szinte minden lehetőséget, minden utat végigjártak már, a kísérletezésnek a jazzben lassan vége. De azt is látom, hogy ezt a kísérletezést sokszor Bartók vagy Schönberg inspirálja.

- Tehát szerinted a 21. századi modern jazz az európai klasszika hagyományaiban, integrálásában találja meg az identitását?

- Igen, de ezen belül természetesen a 20. századi klasszikusok vonalát fejleszti tovább, tehát egyszerűen átveszi az egy-két generációval korábbi mesterek hagyatékát. Ez a folyamat nem tegnap kezdődött, de mostanra kezd igazán beérni. Nálam a ’90-es években a mainstream jazz volt a legfontosabb, bár már akkor megírtam a Polimodális blues című témát, amelyben Bartók dallamkoncepcióját alkalmaztam. Az új Oláh Kálmán Szextett ezt a vonalat szeretné továbbvinni, ennek a jegyében játsszunk bemutatkozó koncertünkön, március 13-án a Zeneakadémián. Az első felével Bartók Béla előtt tisztelgünk, a második részben Tony Lakatos lesz a vendégünk.

- A Trio Midnightnál is van helye a kompozíciós játékoknak?

- Akár ott is. A klasszikus inspiráció a szextettben inkább a kompozíciókban és a hangszerelésben jelenik meg, míg a trió esetében az imrovizációban. Nagyon fontosnak érzem a kollektív improvizálás jelentőségét, és erre a Trio Midnight az ideális formáció számomra. Nagyon kevés zenésszel tudom ezt elérni: Balázs Elemérrel és Egri Jánossal annyira jól ismerjük egymást, olyan spontán, kreatív módon tudunk együtt improvizálni, hogy akár egy standardban is előfordulhatnak újszerű, meglepő fordulatok.

- Nemrég új Trió-lemez jelent meg, amelynek vendége, Lee Konitz már az előző, On Track című itthon megjelent lemezeteken is szerepel. Ez fontos tiszteletadás a részetekről az idős szaxofonmesternek, főleg ha tudjuk, hogy nagyon sok világsztárral játszotok rendszeresen.

- Igen, méghozzá egy kedves belga barátunknak köszönhetően, aki most már minden évben meghív a saját jazzfesztiváljára, a Ciney Fesztiválra, ahol mindig más-más kiváló szólistával hoz minket össze, legutóbb Paolo Fresuval vagy Philippe Chaterine-nel. Konitz-cal a legutóbbi koncert annyira jól sikerült, olyannyira egyszeri pillanatot ragadott meg, amit nem hiszem, hogy valaha meg tudunk ismételni. Ezért kértem a szervezőket, hogy archiválják a róla készült felvételt, és nemrég lehetőség nyílt a kiadásra is. Lee Konitz stílusát nagyon régóta szeretem; a kortársaival a ’60-as években kialakították a cool jazznek egy olyan vonalát, amely a mai napig meghatározza az egész műfajhoz kötődő viszonyomat.

- A távol-keleti szólópályádat még mindig nem ismerik elég sokan, pedig Szöulban több ezres tömegek viharos üdvözlése fogadta a koncertjeidet néhány évvel ezelőtt. Mi a helyzet ma ezen a téren?

- Sajnos megszakadt a kapcsolatom a koreai lemezkiadómmal. Megkerestek ugyanis az MA Records-tól, amely egy japán-amerikai label. Azzal az ajánlattal fordultak hozzám, hogy vegyek föl náluk is egy hasonló sorozatot. Ebből lett a Contrasts and Parallels című dupla lemez: az egyik fele Bach-, a másik pedig népdalfeldolgozásokból áll – Egri János bőgőzik, Németh Ferenc dobol. Mivel a két cég közös piacon létezik, tudtam, hogy ha ezt elfogadom, azzal a koreai vonal lezárul. Az élet olykor nagy döntésekből áll: a GOOD kiadó előnye az volt, hogy koncerteket is szerveztek Szöulban, 2000 férőhelyes termekben teltház előtt játszottam többször is, és zajos sikereket értem el. Az MA nem szervez ugyan koncerteket, viszont Európában sok helyen, egész Ázsiában és az USA boltjaiban is elérhetőek a lemezeik – ezt kint élő barátaim is megerősítették. Magyarországon sajnos még nincs terjesztőjük.

- Te azon magyar zenészek közé tartozol, akik már elég széleskörű tapasztalatokat szereztek a nemzetközi jazzkoncert-életről, annak közönségéről. Érzel-e javulást a magyar jazz itthoni megbecsültségével kapcsolatban?

- Lassú, de folyamatos fejlődést látok. A közönség kíváncsi az új produkciókra, nagyon sok fiatal tehetség van, és a fesztiválszervezők szívesen áldoznak pénzt és energiát arra, hogy világsztár zenészekkel közös koncerteket szervezzenek nekünk. Nagyon szívesen gondolok vissza a tavalyi MOL Budapest Jazz Fesztiválra, ahol a Szakcsi Generationben négyen zongoráztunk John Patitucci és Jack DeJohnette kíséretében. Még nem megoldott a profi menedzser-rendszer, egyelőre nem jut elég energia tudatos turnészervezésre, a legtöbb koncertet még mindig magamnak kötöm le, így aztán szinte csak akkor utazunk, ha minket hívnak. De a magyar jazz-zenészek híre terjed, és egyre szívesebben hívnak minket külföldre.

 
 
 

NÉVJEGY

1970-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora, később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zeneszerzés szakán végezte. Számos elismerésben részesült: több nemzetközi versenyen első díjat szerzett, 1995-ben és 2000-ben is elnyerte a Magyar Rádió eMerRton-díját, 2001-ben a vezető magyar jazz- és komolyzenei szaklap, a Gramofon neki ítélte a „Magyar Jazz Díját”. Előadói sokszínűségét jelzi, hogy szenvedélyesen feszegeti a zene határait, mesterien ötvözi a jazz, a népzene és a kortárs klasszikus zene elemeit, és csillapíthatatlan vággyal keresi az önkifejezés új formáit. Eddig tizenkét saját albumot készített különböző – néha szokatlan – felállásokban, ilyenek például a Trio Midnight vonósnégyessel, illetve fafúvósokkal kiegészült felvételei, vagy a Goldberg Variációkra improvizált egyéni sorozat, amely a Stuttgarti Kamarazenekarral közösen készült. 2000-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékének zongora- és zeneszerzés tanára lett. Zeneszerzőként első albumának megjelenése óta játssza eredeti darabjait. A szakmai elismerésben részesített „Concerto for Jazz Orchestra” című művének bemutatója 2001 februárjában volt a Magyar Rádióban a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével. 2004-ben elkészült a darab szimfonikus zenekari átirata, amely legközelebb május 19-én hangzik el a Miskolci Szimfonikusok tolmácsolásában a Millenáris Teátrumban. Ez a koncert alighanem Oláh Kálmán eddigi pályájának egyik legfontosabb eseménye, művészi vonzásainak összefoglalása lesz. Oláh Kálmán műveiből idén hármat megjelentet a világ jazz-örökzöldjeit összegyűjtő kottasorozat, a Real Book európai zenészekről szóló legújabb kiadása.

Kedvenc zeneművészek: Bartók Béla, Igor Stravinsky, Herbie Hancock, Lennie Tristano, Bill Evans
Kedvenc lemezfelvétel: Bartók zongoraversenyei Kocsis Zoltánnal (Philips); Lee Kontitz: Live at the Half Note; Bill Evans: Alone
Kedvenc film: Az élet szép; A Misszió; Amadeus
Kedvenc könyv: Kenneth Roberts: Észak-nyugati átjáró; Láng György: A Tamás-templom karnagya
Kedvenc étel: halak, távol-keleti ételek