Jácint

Egy kedves vendég: Dianne Schuur Budapesten

2006.03.27. 00:00

Programkereső

Néha téli estéken, titkos gondolataimban azzal hízelgek magamnak, hogy Dianne Schuur egyik legkorábbi magyarországi tisztelője vagyok. Jó húsz éve annak, hogy először hallottam énekelni egy kazettára felvett amerikai rádióműsor pénteki adásában, ahol ráadásul mint fiatal tehetség, épp ő volt az ügyeletes interjúalany.
6bbfc390-c082-4def-a57d-c6cc3824d751

Arra a kérdésre, hogy kit mi ragad meg a seattle-i énekesnő előadásaiban, nyilván többféle válasz adható. Engem akkor, húsz évvel ezelőtt ugyanaz nyűgözött le a kazettán, mint néhány nappal ezelőtt – élőben – az A38-as hajón: a dalok tolmácsolásának profizmusa, ami Schuur esetében szinte szinonim fogalom a magabiztos könnyedséggel, ahogy a műfaj standard darabjaihoz nyúl. Bármit énekel is, az a benyomásunk támad, hogy ez igazából nem jelent kihívást a számára: mosolygósan vagy kissé rekedt hangján nevetve, sajátjaként adja elő még a gyakorlottabb vokalistákat is próbára tevő feladatokat, egy-egy bluest vagy valamelyik halhatatlan szerzeményt a Great American Songbookból.

Annak idején, abban a bizonyos rádióadásban Dianne Schuur azt nyilatkozta, hogy rengeteget tanult elődeitől, így például Sarah Vaughantól, de nemcsak énekesektől, hiszen egyik fő mentoraként emlegette George Shearinget. Bizonyára őszintén beszélt, mégis az a hallgató érzése, hogy az énekesnő a legtöbbet a gondviselésnek köszönheti, hiszen hallgathatott volna napestig Vaughan-lemezeket, ha nem lett volna a vérében a számok zseniális megszólaltatásához szükséges óriási tehetség. Valójában nemigen tudnám felsorolni az énekesnő technikai újításait: igen ritkán él modernebb előadói eszközökkel, mint Ella Fitzgerald, Carmen McRae vagy Anita O’Day; hibátlanul vált hangmagasságot, szépen hajlít, mesterien scattel, bőven él vibratókkal, de nem viszi túlzásba a használatukat, s ahogy azt a figyelmes hallgató észrevehette a budapesti koncerten: gyakran még a hibáit is képes profizmusával korrigálni.

Miután a Jazzpression megadta az alaphangulatot, először az tűnhetett fel a hallgatóságnak, hogy milyen elsőrangú muzsikusokkal indult 2006-os turnéjára az amerikai énekesnő. A Scott Steed (bőgő), Reggie Jackson (dob) és Rod Fleeman (gitár) felállású trió nagy kedvvel és odaadással swingelt már az első – instrumentális – számban. Különösen Fleeman játéka érdemelt figyelmet, aki Wes Montgomerytől Kenny Burrellig sok klasszikus mester stílusát ötvözte szólóiban. Egy pillanatig se volt kétséges, hogy a trió Schuur nélkül is nagysikerű hangversenyt adhatna bárhol a világon. De a szám végeztével felvezették a színpadra magát az énekesnőt is. A vakságából eredő lassúság és bizonytalanság persze érezhető a koncert menetén, de Schuur ezt a hátrányt is igyekezett jókedvűen és teljes természetességgel ledolgozni: szívesen kommunikált a közönséggel, kicsit udvarolt a magyaroknak és Budapestnek, de ellentétben sok más előadóval, ő egy-egy önironikus megjegyzést is belecsempészett a mondandójába.

Első lemezének címadó számával, egy blues-sémára épülő szerzeménnyel (Deedles) mutatkozott be Schuur a budapesti közönségnek, vagyis egy olyan számmal, amely tökéletesen alkalmas a hangulat felizzítására. Az 1985-ből való dalt talán nem mindenki ismerte, de nemigen láttam tanácstalan arcokat a publikum soraiban: alighanem mindenkinek volt már lemezen korábban is néhány kellemes találkozása a hölggyel. A műsor derekát standard számok alkották: Schuur a mindenki számára kedves daloskönyvből énekelt el egy csokornyi melódiát. Legszebbre talán a The Man I Love (Gershwin), az East Of The Sun (Bowman) és az It Don’t Mean A Thing (Ellington-Mills) sikerült. Különösen a koncert első fele kötötte le a hallgató figyelmét. A hangverseny vége felé már a fáradtság jelei mutatkoztak Schuuron, hamis hangok, rossz intonálások is csúsztak az előadásába, de ezek egy részét gyorsan feledtette. Az ünneplő közönség egyetlen ráadást kapott: az énekesnő a capella adta elő az Over The Rainbow-t.

A csodás Budapest és a gulyás emlegetése között Dianne Schuur kifejezte reményét, hogy máskor is meghívják majd a magyar fővárosba. Gondolom, az A38 hajó mindegyik aznapi vendégének óhaját is tolmácsolom, amikor azt mondom: remélem, a koncertszervezők is meghallották, és komolyan veszik az énekesnő szavait.

(2006. március 21. 20:00 A38 hajó – Dianne Schuur (ének, zongora) koncertje; km.: Scott Steed (bőgő), Reggie Jackson (dob), Rod Fleeman (gitár)