Hedvig

Pandit Hariprasad Chaurasia koncertje a Trafóban

2006.03.30. 00:00

Programkereső

A fuvolaművész Az indiai zene nagymesterei koncertsorozat keretében lép fel április 29-én a Trafóban.
144c75c0-fe19-4ae1-8406-144c98861f56

Pandit Hariprasad Chaurasia India egyik legősibb hangszerének, a bambuszfuvolának, hagyományos nevén, a bansuri (banszuri) legnevesebb előadója. 1938-ban született Allahabadban. Apja tradicionális birkózó volt, aki fiát is birkózónak szánta, ezért az ifjú Harinak titokban kellett zeneleckéket vennie. Először vokális zenét tanult, majd Pandit Bholanath vezetésével megismerkedett a bansurival. Később a legendás Annapurna Dévi (a múlt század legnagyobb guruja, Baba Alauddin Khan leányának) tanítványa lett.

30 éves korában már szólókoncertet adott a londoni Royal Albert Hallban, ahol Yehudi Menuhin méltatta meleg szavakkal az ifjú művész játékát. Bombayben létrehozta saját iskoláját, a hagyományos módon, vagyis a ’mester házában lakó tanítványok’ közösségét, a Brindavan Gurukult, ahol nemcsak indiai, de számos nyugati tanítvány is élvezi Pandit Hariprasad Chaurasia ragyogó személyiségét és zeneszeretetét. Számos hazai és nemzetközi kitüntetés után 2000-ben megkapta a Padmavibhusan címet, ami a legmagasabb indiai állami kitüntetés, melyet még élő művész megkaphat.

Valahol a régmúlt időkben maga Krishna, a földre szállt isten bűvölte el bambuszfuvola-játékával a közönséget. Ma Hariprasad Chaurasia teszi ezt. Soha korábban nem volt olyan bansuri játékos, aki ennyire élethűen tudta volna megszólaltatni az indiai klasszikus zenére jellemző énekhang technikákat a fuvolán.

Indián kívül számos zenei-kísérleti projektben vett részt. Játszott John Mclaughlin nemrég nálunk járt Shakti nevű zenekarával és más dzsessz és komolyzenei formációkkal. Hariprasad Chaurasia az indiai klasszikus zene utazó nagykövete, a Rotterdams Conservatory Indiai Klasszikus Zenei Tanszékének vezetője. Évente számtalan koncertet adva épít hidat a kultúrák közé.