Lukács

Hazai jazz-énekesnők válaszolnak

2006.03.30. 00:00

Programkereső

Külföldön egyre nehezebb eladni egy jazz-lemezt, ha nem szerepel rajta női énekhang, Magyarországon azonban mintha még mindig a nagy hangszeresek neve lenne vonzó a közönség számára. Rovatunkban ezúttal három jazz-énekesnőt kérdeztünk arról, miért van ez így, így van-e egyáltalán?

Téli Márta

Az énekhang a legősibb „hangszer”, az emberi lélek talán leghitelesebb kifejezője. Az énekhang érzelmeket közvetít és szabadít fel, olyan varázserővel bír, amely gyógyítani is képes. Akár képzett énekes valaki, akár nem, a dalolás mindennapjaink része. Énekelünk a zuhany alatt, munka közben, az autóban. Éppen ezért, amikor a zene szórakoztatássá válik, a közönség számára az énekes szereplése nagyon is vonzó. Szakmai szempontból vizsgálva a dolgot, egy énekesnek általában szüksége van arra, hogy zenekar álljon mögötte, kísérje. Ez azt is jelenti, hogy ha önálló elképzelései vannak arról, milyen műfajban, hogyan kíván megnyilvánulni, akkor olyan szervezőkészséggel kell rendelkeznie, amivel maga köré tudja gyűjteni az őt kísérő zenekart. A jazz olyan műfaj, amelyben sokféle hangszeres – akár a dobos, a bőgős stb. – szólistaként jelenik meg. Ez a hangszereseket arra késztetheti, hogy inkább a saját hangszerükön keresztül nyilvánuljanak meg, s ne gondolkodjanak énekes zenében. Tehát az énekes dolga lesz az, hogy maga köré szervezze azt a csapatot, amelyik kíséri őt, s amelyben ő jelenik meg szólistaként. Szerintem a közönség számára mindig is vonzó marad az énekhang, az azonban, hogy a kiadók, terjesztők, rádiók milyen elvek, anyagi meggondolások szerint működnek, erősen befolyásolhatja azt, hogy mi jut el a közönséghez. Ha a közönség nem tud valaminek a létezéséről, mert nem hallhatja, akkor annak hiányáról sem tudhat. Ha egy hangszeres önmagát szeretné megvalósítani a jazz műfajában, akkor nem feltétlenül gondolkodik énekesben, tehát újra oda lyukadunk ki, hogy az énekesnek kell „helyzetbe hozni” magát. Éppen ezért valósítottam meg egy régi tervemet, a „Jazz 8 női hangra” című produkciót, amelyben nyolc énekesnő énekel egy színpadon különböző formációkban és – a program megkoronázásaként – együtt is. Ezzel szerettem volna magunknak, énekesnőknek olyan alkalmat teremteni, amikor az énekhang jelentős szerepet kap, amikor nyolc nagyon különböző stílust, korosztályt, pályafutást képviselő énekesnő együtt lép színpadra, hogy a közönséggel együtt ünnepelje az énekhang, a közös éneklés örömét.

Vadon Irén

A rendszerváltás előtti negyven évben Magyarországon a jazz megtűrt műfajnak számított, így nem igazán épülhetett be a zsigerekbe, nem volt rá lehetőség, hogy a közízlés számára vonzóvá váljon. Ezért a jazz – véleményem szerint abszolút indokolatlanul – rétegzenévé vált. A műfajon belül a jazz-éneklésnek volt a legmostohább sorsa, mivel angol nyelven nem készülhetett lemezfelvétel. Ezzel sikerült egy egész jazz-énekes generáció pályafutását derékba törni. Ma abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nyolcadik éve figyelhetem a Jazz Garden működésén keresztül, mire van igénye a közönségnek. Elmondhatom, hogy az énekes produkciók a legnépszerűbbek, talán azért, mert az énekhangnál természetesebb és közvetlenebb hangszert még nem sikerült kitalálni. Ez az egyszerű felismerés az, amit a külföldi lemezcégek koncepcionálisan követnek. Az énekesek előtt ma már szabad a pálya, de a közízlést a kezében tartja a média. Egy magasan kvalifikált, kreatív, megalapozott tudással rendelkező művész nem igazán formálható és kényszeríthető, így sokkal kelendőbbek az indokolatlanul felkapott, majd egy mozdulattal eldobható, „egyszer használatos”, egynyári sztárok. Remélhetően ez a korszak is lezárul egyszer, és ha majd megtanuljuk becsülni értékeinket, nem kell kutatnunk a tehetségek után, mert bátran állíthatom, hogy ez az ország olyan kiváló jazz-énekesekkel rendelkezik, akik a világ bármelyik jazz-színpadán megállnák a helyüket. Talán most felcsillant egy kis remény, hiszen nemrég indult útjára a „Jazz 8 női hangra” elnevezésű énekes formáció, amelyben nyolc kiváló, egymástól eltérő stílusú jazzénekesnő közös produkcióban mutathatja meg tudását. A magyar jazzéneklés történetében talán először sikerült egy formációnak megnyernie egy profi menedzsment-gárdát, amelynek tagjai minden apró részletre ügyelve alakítják az énekesek és a produkció arculatát, felkeltve a támogatók érdeklődését is.

Váczi Eszter

Nem gondolnám, hogy a külföldi jazzlemez-piacon az énekes szólisták háttérbe szorítanák a hangszereseket. Ez az érzet talán abból fakadhat, hogy napjainkban több kiváló énekes is méltó helyet kapott a hangszeres szólisták mellett, ezzel visszaidézve kicsit az '50-es, '60-as évek énekesközpontú jazz-zenéjenek virágkorát. Az biztos, hogy szélesebb rétegekhez kerül közelebb a műfaj énekesek tolmácsolásában, de aki kicsit is jártasabb a jazzben, annak nem lesznek kétségei a hangszeresek hasonló fontosságú jelenlétét illetően. Ami a magyar viszonyokat illeti, valóban nehéz lenne felmutatni arányában annyi énekes jazz-lemezt, mint amennyi instrumentális felvétel van a piacon. Ennek az okát, bevallom, magam sem értem.